A szomorú tavasz volt, elmentek a nagyszülők, elmentek mind a ketten. Nehéz szívvel indultunk el, mert féltünk mindentől, az ismeretlen rokonoktól, a temetési hangulattól, apánktól, akit vagy 10 éve nem láttunk. És 10 év sok idő, vagy százszor efelejtettem hogy van nekem, hogy van…
Szemesen szeretem a kávét, mert így, az eredetit, a dúsítás nélkülit kapom. Kedvencem, amikor a szemeket lehet rágcsálnom. De ritkán van ilyen, általában nem engedik meg nekem. Mindig kikapják a kezemből, ha meglátják, s azt mondják, hogy az nem nekem való! Nem értem…
Újabb este, újabb passzív időtöltés, betolok egy filmet a lejátszóba. S ezaz a pont, amikor elrontom az életemet. Megint. A gyomrom? vagy a kezem? Összejátszotok ellenem! Valahogy titkos szövetséget kötöttek, amikor szabályosan rákényszerítettek arra, hogy előkeressem a nasit.…
Az ember életkedvét rendesen lehúzza egy szakítás, pláne, ha találkozik a közös kedvencekkel. Előtörnek az emlékek szép sorban, rendre mindegyik, ezért inkább nem is hallgattam azokat a számokat, filmeket. Kerültem mindent ami eszembe juttata, igen, ezt Ő is mennyire szerette!…