Délben kelt fel, és piszok másnaposan. Ma megint depressziós leszek. Gondolta magában, gyors fejvakarás, és áú! Éles fejfájás hasít a tarkóba. Gratulálok! Ezért kellett összeinni a tegnap esti választékot?!? Kómás gépbekapcsolás, aztán eszébe jut, mért is itta le magát: még mindig egyedül vagyok... S kezdődött az egész elölről: szánalmas, romlott semmirekellő alak vagy Kósza! Elvesztetted a legértékesebb embert magad mellől, és hibáztál, nem is kicsit!

Idegesen keresgélt a zenék között, türelmetlenül váltva egyik számról a másikra, hátha valami felvidítja. De nem. Újra eszébe került a tegnapi jelenet, amikor édesanya elmesélte, hogy találkozott Grétával. Szép volt, életvidám, tele energiával, életörömmel. Elképzelte az arcát, a jellegzetes fültől fülig mosolyt, hozzá ragyogó szemeit... -hirtelen elszorult a gyomra. Tudta, hogy nem kellene, de csak azért is kérdezett, és kérdezett. Kíváncsi volt, akárhogy is palástolta önmagában immár több hónapja. -Volt Erdélyben, ezen a héten pedig kerékpározni mennek a Balaton körül- mennyire el akartam vele menni Erdélybe egyik télen, emlékszem repülővel szerettem volna Kolozsvárra jutni, és vele bejárni a havasokat. Szomorúság és irigység vegyesen hatotta át. A Balaton- azt hittem az a mienk marad, de nem, felülíródik, új emberekkel, új élményekkel, kalandokkal.

- Kedveltem már az első pillanattól kezdve, amikor bemutattad, -mondta az anyja- majdnem elsírtam magam, mikor megláttam. Még mindig családtagnak érezlek, bármi történt is. Látta maga előtt az egész jelenetet, falunapon idegen emberek a háttérben, s a két nő beszélgetett egymással, mint akik ezer éve nem látták egymást. Egész belefeledkezett ebbe a vízióba, de a következő mondat újra a földre húzta: -Kisfiam, ennél alább ne add! Nehéz lesz Grétát felül múlni, de biztos találsz majd valami hasonló szellemiségű lányt! Puff! Kószának újabb tasli a sorstól, már szépen eldédelgette a lelkében azt a gondolatot, hogy túl van Grétán, s erre: derült égből villámcsapás. -Tudom hogy hibáztam, de Gréta se volt tökéletes. Mindent egybevetve sikerült jól elcsesznem ezt a kapcsolatot. Ha jobban odafigyelek arra amit mond, ha nem próbálok megfelelni az általam elképzelt ideáknak, ha feladom azt a hülyeségemet, hogy ciki a dicséret, akkor még most is együtt lennénk. Tudom. Kószának volt egy olyan ideája, miszerint ha már úgyis kimaradt egy évet az iskolapadból, akkor legalább megpróbál otthon helyt állni: kertészkedni, gazdálkodni, önfenntartó berendezéseken agyalni meg ilyenek. Minden tervét gondolatát megosztotta társával, aki mindenben támogatta, és meghallgatta őt. Így feltételezve, hogy ő is ezt akarja. Bizonyítani szeretett volna neki, magának, hogy nem haszontalan, hogy ő igenis tud, ha akar. Itt követte el az egyik hibát, nem kérdezte meg, mit szeretne Gréta. A másik heppje, ami valamikor egy beszélgetés során szűrődött le az emberekről: nem dicsérünk, mert az hízelgés, és megszólnának érte. Ez egy igen nagy hülyeség, de meg kell hagyni, hogy nem merte dicsérni minden esetben művész barátnője alkotásait, mert félt, hogy megszólja. Ami miatt valóban szét is ment Kósza és Gréta, annak az volt az oka, hogy túl sok időt töltöttek együtt feleslegesen. Mindketten szerettek egymás mellett lenni, így Gréta testvérré avanzsálta  szerencsétlen Kószát. Együtt voltak, de egy idő után Gréta érzései szerint mégsem szerelemmel, hanem csak lelki társi kapocs fűzte őket egymáshoz. Mindent együtt éltünk meg, basszus, ezt a Cseh Tamás számot tőle kaptam valamikor...azt hiszem elvitt belőlem egy falatot, ami én vagyok, s ez ott jár benne bárhol sétál is a nagyvilágban.