Szemesen szeretem a kávét, mert így, az eredetit, a dúsítás nélkülit kapom. Kedvencem, amikor a szemeket lehet rágcsálnom. De ritkán van ilyen, általában nem engedik meg nekem. Mindig kikapják a kezemből, ha meglátják, s azt mondják, hogy az nem nekem való! Nem értem őket...

Gyógyszerre nem vehető be kávé, azt mondják mar. Én nem tudom, csak azt, hogy a szemes kávéban semmi keserűség, csak tiszta koffeinbomba van. Még hogy mar! Nem kutya ez, hogy bántson. Mióta itt vagyok, megszüntettek minden élvezeti lehetőséget. Azt mondják veszélyes, és hogy meghalhatok, ha rosszul eszem, vagy ha másoknak is adok, az halálos lehet. Úgy mondják a saját biztonságom érdekében!!! Akkor is hiányzik a csoki, és a mogyoró... A mogyoró, amit lehet dobálni a másik szájába, az milyen jó játék!!!

A tejszínhab az valami csodás! Fehér puffként puffaszkodik a csészém tetején, kis szajhaként, aki élvezi, ahogy a kávé alulról nyaldossa lábait, sőt! Még teszi is magát, forog erre- forog arra, meg kell érte bolondulni! Akkor a legcsodásabb, amikor elkeveredik szűz fehérsége azzal az undorító sötétbarna löttyel. Ahogy feloldódnak egymásban, olyan mint a jó szeretkezés. Eggyé válnak mindketten.

Csak reggel van kávé tejszínnel, ez napom csúcspontja! Innentől ahogy a kávé hatása elfogy, úgy degradálódik le minden idebenn, s jön el a káosz.

Benyomják a tévét, nesze nézzed hülye! Neked ez való, a sok szenny, ipari mennyiségben! Na ki is itt a bolond? Aki kinn van, vagy aki benn?

-A tejszínhabos kávét szeretem! Nagyon sok habbal, ha lehet!