újévnek másodnapján

újévnek másodnapján józan voltam nem másnapos.

Be is van rúgva, szégyelli-tudja és reméli, hogy én is nagyon,
Én meg jelzem persze, hogy maradjon kedve csinálni, én meg hagyom,

Búcsúztattunk óévet, már itt is vagyunk az újban. Igazán megvallva semmi extra (KICSI CSILLAG). Pedig eddig egy szilveszterem sem volt ugyanolyan az utóbbi pár évben. Tavaly ilyenkor még Nyíregyen votlam B-vel és X-el kinn a főtéren egy palack pezsgővel. Gyorsan elfogyott a pezsgő, mert fáztunk, akkor igen cudar hideg volt. Idén csak elmentem a Cuhárés bulira. NEm bántam meg, megesmerkedtem a táncosemberek egy másik részével, ápolgattam a barátságot egy harmadik részével, és lányokat szórakoztattam. No meg ittunk, ettünk, táncoltunk, beszélgettünk. Hajnalban elszálltak a zenészek, maradt pár ember, akiknek nem volt kedve, vagy nem volt hova menni. Az utóbbiba tartoztam én is. Végül is jó volt. Éjfélről az maradt meg hogy Csiki Pista -már megint??- hamarabb elsült mint a himnusz. :) Köszöntőre a poharamat valaki elverbuválta, ez nem tetszett, mert B-vel egy pezsgőből kellett koccintanunk, meg innunk. Sokat táncultunk, és hajnalban jött a nótázás. Elég szomorú volt, hogy kemény három ember határozta meg hogy mit énekeljünk. Néha-néha én is indítványoztam valamit, de kérdem én mi van a többiekkel? Az elalvással küzdöttem, mikor reggel hatot ütött az óra. Á-val útra keltünk, és az esti nagy esőzések miatti pocsolyákat kerültük ki. Nagy csordák mentek előttünk a Mars térre vonulva. D-vel jót sétáltam, beszélgettem. Reggel lefeküdtem, és olyan, de olyan macskajajj vett rajtam erőt. Uhhh egész nap fejfájás, étvágytalanság, rosszullét. Mintha beteg lettem volna. hát igen: összeittam az italkészlet minden elemét. Kész csoda hogy nem váltak útjaink külön-külön időközben. Tavaly (09) Torda mellett meg Lábnyikon csaptam szét magam ilyenformán utoljára. Emlékezetes maradt a buszon való fejfájás-rossz közérzet. Úgyhogy eldöntöttem idén nem lesz ilyen. Odafigyelünk arra mit iszunk, és mennyit. De inkább a mit iszunkra. Ez afféle utú-fogadalom.

Végül is jól éreztem magam, jó emberekkel voltam együtt az utolsó és az első nap során is. Ez valami jó jel lehet a jövőre nézve. Belegondolva hogy tavaly kikkel búcsúztunk, és kik maradtak meg, ahhoz képest nagyon pozitívan sikerült ez idei. Jövőre tényleg egy hegyen lenne jó újévet köszönteni, egy jó társasággal, piával, meleg tűzzel a vadonban.

(KICSI Csillag): Egy jó nagyot tévedtem, mikor azt mondottam, hogy nincs semmi extra ebben az újévben. Lassan, de felfogtam mitől különleges ez az év. Megismertem egy igazi tündért :D -Január 13-