A történetmondók

„Végh János öregapám maga is nagyon szerette a bëtyártörténetöket, mög a régi bëtyárokat. Gyakran járt a szeretetházba, és ajándékokat, gyümölcsöt vitt az öregöknek, akiknek nagyobb része valamelyik bëtyárbandáhon tartozott fiatal korában. Ezök osztán nem nősültek mög. Azért jutottak a szeretetházba, mert el vótak ítélve, és fiatalságuk nagyobb részit a börtönbe tőtötték. Ezök mind a hosszú katonaidő elől ugrottak mög, és így váltak bëtyárrá. Öregapám még udvarost is közülük vitt magának, oszt amikor ideje vót, óraszámra meséltette velük a bëtyártörténeteiket. Tűlük hallottam a legtöbbet én is gyerökkoromban.”

 

Rózsa Sándort megszorongatják egy szélmalomban

„Dédanyám testvére, az öreg Bánfi kivött ëgy nagy földbérletöt. Abban vót ëgy darab konkollyal fertőzött terület. Ëgy embör konkollyal a többit is beszórta, így a búza nem termött, és Bánfi István belebukott a vállalkozásba és komisszáros lött.

Sájni zsidó vándorkeresködő a rárósi úton, a Nyomáson bemönt az eső elől ëgy elhagyott szélmalomba, és ott elaludt. Ëgyszörre csak sürgés-forgásra és beszélgetésre ébredt. Tudta, hogy bëtyárok, mert mondták, hogy Juhásznét is kirabolják.

Sájni röszketött, mert az ëgyik bëtyár azt mondta, hogy úgy érzi, hogy valaki van a malomban. »Gyújtsunk világot«, javasolta, de a bëtyárvezér, aki maga vót Rúzsa Sándor, nem engedte, azt mondván, hogy a malom közel a városhon, és a világot észrevöhetik a csendőrök.

A bëtyárok ittak a malomban, és mind elaludt. Sájni kiszökött az alvó őrszem mellett, és azonnal begyütt a csendőröknek jelenteni, hogy mit látott. A csendőrbiztos, Bánfi István (a polgári fiúiskola körül vót az őrsük) azt mondta neki, hogy a panaszost nem engedi el, még mög is akarta ustorozni, hogy a zsidó csak az álmát beszéli el.

Végül mégis riadót röndölt el, és a környékbe lakó csöndlegényök összegyüttek. Ëgyikkel erős paprikát kevertetött a puskaporba, majd a zsandár azt mondta:

– Kocsmáros uram, én eddig azt hittem, hogy csak a szalonnát szoktuk paprikával beszórni.

A komisszáros lëintötte, majd elindultak a malomhon. Magukkal vitték osztán Sájnit is. A malom mellett ëgy gödörbe bújtak, majd két csöndlegény bakot állt, hogy lűjenek be az ablakon, de az eső miatt csúsztak a küvekön, és nem tudtak belűni.

A komisszáros a gödörbül rálűtt a malomra. A bëtyárok visszalűttek, de kimönni nem mertek, csak hítták, hogy »az a délceg Bánfi komisszáros gyűjjön be!«, de az nem mönt, és csúfolták, hogy az »inába fagyott a bátorsága«.

Végül a két csöndlegény csak be tudott lűni az ablakon a paprikás lőporral. Erre lött bent nagy mocorgás, és káromkodás, és sorba kimönekültek a bëtyárok a malombul. A csöndlegényök pedig a gödörbül lűtték lë űket. Köztük vót két kurva is, ëgyik cigány, akivel ott szórakoztak.

A bëtyárok is lűttek, és mögsebösítöttek nehány csöndlegényt. Rúzsa Sándor is ki tudott szökni, és a Nyomáson, a gulyások közé menekült. Ott gulyásként járt a csordában, és szalonnát falatozott. Amikor a csöndbiztosok odaértek, kérdözték, hogy nem látott-ë erre ëgy olyanforma embört, mint kend? Mert a lëírás alapján Rúzsa Sándort keresték. Sándornak zsíros vót a szája a szalonnátul, úgy övött, hogy minél élethűbb lögyön, és mondta, hogy ő itt ilyet nem látott, de mönjenek tovább a karámhon, mert ott van ëgy olyanforma legény, akit keresnek. A csöndbiztosok el is möntek. Rúzsa Sándor ekkor mögugrott.”

                                                                                 (Kérdő Szűcs Ernő)

*

*

A zsandárok megtévesztése

„A szögvári úton, a Gál-tanyában nyomtattak. Ëccörre csak gyün nyargalva ëgy lóhátas a Tisza felől, a Szögfű-csárda felől. Mikor osztán odaér, hirtelen lëugrik a lórul, és a nyergit és a szërszámot mög a piros mellényit a rudas szalma alá rejtötte. A tajtékos lovát a nyomtató lovak közé kötötte, ahun nem látszott a tajtékos lova, a béröst pedig elküldte a rostáhon, hogy ott segítsön, ő pedig átvötte a nyomtatást a szűrűbe. Hangosan azt mondta:

– Embörök, ëngöm kergetnek. Mingyárt itt vannak a csöndbiztosok, de kendtök në szóljanak ëgy szót së, majd én beszélök.

Gyütt is a komisszáros harmadmagával, és éppen Rúzsa Sándortul kérdözték, hogy

– Nem látott-ë kendtök ëgy lovast erre nyargalni?

– De láttunk ― mondta rögtön Rúzsa Sándor ―, erre mönt a kisasszony erdeje felé ―, és mutatta az irányt. ― Még ha a téns komisszáros uraimék, ha sietnek, utol is érhetik.

Elnyargaltak. Rúzsa újra fölöltözött, és kezet fogva, mindönkinek mögköszönte, hogy nem árulták el, és elnyargalt.” 

                                                                                (Kérdő Szűcs Ernő)                                                                                                    

*

 

A szabadcsapat föloszlatása

„Az anyai öregapámékhoz, amikor én még iskolás vótam, járt ëgy Rácz nevű honvéd a Kossuth időkben. Ő mesélte, hogy Damjanich tábornok a Bácskában így kezdte a kihallgatást:

»– Panasz van kendre, Rúzsa Sándor, hogy honi földön vagyunk, mégis rabolnak kendtök.«

És akkor föl is oszlatta Rúzsa Sándor bandáját.”

                                                                                 (Kérdő Szűcs Ernő)

*

Sándor vonatot rabol

„Dencsi kaskötő mesélte, hogy az apja, az öreg Dencsi Maczëlkánál szolgált a Tisza partján. Odamönt hozzá Dencsi fiatal korában Rúzsa Sándor, és a »gyerököket« kereste, vagyis a bandája tagjait. Vásárhelyrül a Kis Kenézek is vele tartottak.

Rúzsa vonaton utazott, és kérdözte a kan doktort, hogy »mögáll-ë Pétörinél a bagony [így]?« A kalauz azt válaszolta, hogy »ha Pallavichi[ni] őrgróf volna kend, azért mögállna, de kendért nem.« Rúzsa gatyába vót, mint paraszt.

Legközelebb osztán Rúzsa társai is fölszálltak a vonatra, és elvegyültek az utasok közt, akik ëgymás közt beszélték, hogy hová rejtik el az ékszereiket, ha a bëtyárok mögtámadják őket. Az asszonyok a hajukba rakták a gyűrűt, karkötőt stb.

Pétörinél a haramiák fölszödték a sínöket, oszt mögállítva a vonatot, mán tudta Rúzsa Sándor, hogy kinél hun keresse az ékszeröket.”

                                                                                 (Kérdő Szűcs Ernő)

*

Póka kapitány a rablók között

„Nagy Tóth Samunak Csomorkányon szélmalma állt. Gazdag embör vót. Ëgy alkalommal ökröket adott el a vásárban, és sok pézt vitt haza. Akkor éccaka körülfogták a bëtyárok a tanyáját, és bekiabáltak, hogy

– Add ki a pénzt!

De az öreg nem adta. Ekkor a bëtyárok belüvöldöztek. A csecsemő a bölcsőben vót, még a paplanát is érte a golyó. Nagy Tóth Samu visszalűtt. A bëtyárok nem is mertek bemönni.

Nagy Tóth Samu möghallotta Póka kapitány hangját a haramiák között. Amikor oszt elvonultak, kimerészködött és möggyőződött rúla. Póka, aki nagyon mulatós embör vót, és ezért köllött neki a péz, csakugyan ott vót köztük.

Nagy Tóth Samu tekintélyös öreggazda vót, mint mondtam. Másnap oszt bepanaszolta a dógot. Nagy Sándor főkapitány fölszólította Pókát, hogy

– Magad légy a bírád, mert a földi bíráknál irgalmasabb az Isten!

Póka hazamönt, és főbe lűtte magát. A bandáját Farkas Jancsi vezette. Nagy Tóth Samu az eset után mögzavarodott, és nímöt vezényszavakat kiabált. A kutyáit pedig mind fölakasztotta a kútgémre, amiért nem ugattak.”

 

A betyárrejtek

„Külső-Szőrhát és Csicsatér határában Kiss Szabó Sámuelnek 300 hold földje vót, ezön major állt. Benne barlang, amely 3x4 méterös gödör vót, rajta pedig fadërëkak, arra rakták a kazlat. Szóval, kívülrül csak ëgy kazal látszott. A gödör másfél méter mély vót. Ez még a ‘920-as években mögvót. Ez ëgy ilyen búvóhelye vót a bëtyároknak télidőn. Nemösi portára ugyanis nem möhettek a pandúrok, ezért állt itt a búvóhely.”

A lelkiismeret

„Pallavicini őrgróf fölmondott a cselédjeinek[103], és fölszámoltatta a nyomorúságos, vert falú házaikat. A végrehajtást Palásty intéző hajtotta végre úgy, hogy ökrökkel, láncokkal széthúzatta a viskókat. Akadt köztük olyan ház, amelyikben vajúdó asszony vót, a másik háznál éppen kenyeret sütöttek, de Palásty irgalmatlanul széthúzatta valamennyit.

A nép bosszúbúl ëgy éccaka bëtyárokkal tört rá a Palásty-családra. Az intézőt a konyha közepin ëgy kupacba fölaprították úgy, ahogyan a paprikás húst szokták.

Mindszent és Kistelek között, túl a Tiszán lakott ëgy idős parasztembör a családjával a tanyájukban. Fiatal korában ez is részt vött azon az ëccakai mészárláson.

Az 1920-a években, nagyon idős korában ezt a töttit möggyónta a helyi plébánosnak. Évek múlva ëgy délután csendőrök gyüttek a tanyabejárón befelé. Az öreg látta, hogy a szél élénken lengette a kakastollakat, és a szuronyok högyin mögvillant a fény.

Az öreg a tanyavégihön támasztott létra alsó fokán ült, ott sütkérözött. Amikor möglátta a csendőröket, mögijedt, mert azt hitte, hogy a plébános úr elmondta nekik az ű borzalmas titkát, oszt azt hitte, hogy a csendőrök érte gyüttek. Ijedtiben fölmászott a pallásra, ahun a szelemönbe lévő szalonnakuka mellé fölakasztotta magát. A csendőrök pedig csak az őrzetőjük közben véletlenül betévedtek.”

(Tóth Ernő)

Kérdő Szűcs Ferenc szép hátaslovat tartott a tanyáján. Ez nem vót igavonó állat, csak hátasló. Éccaka csak ëgy lovas bëtyár közelödött, aki pányvát dobott a lova nyakába, oszt magáhon húzva, nyargalni kezdött vele.

Kérdő Szűcs Ferenc nem vót ijedős embör, ezért osztán ű is fölpattant ëgy másik legelő lovára, és üldözőbe vötte a bëtyárt. A két K. Szűcs ló összenyerítött, ahogy nyargaltak. A Tiszánál, Sártó körül elhallgatott a nyerítés, így osztán nem vót hang, ami után üldözze.

Visszafordult, és azonnal bemönt a városházára. Nagy pénzt ajánlott föl annak, aki a lovát visszahozza. Másnap a város embörei rá is tanáltak ëgy gödör ajján, a Tiszántúlon. A lónak mind a négy lába mög vót kötözve, úgy feküdt a gödörben, hogy ki në látszon, mert a bëtyárnak nem vót tanácsos nappal a lopott lovat tovább vinni, ezért dugta a gödörbe. Bogár Jakab vagy Imre vót a töttes.”

*

„A passzushamisítást nagy pézért a fiskálisok is csinálták. A ló még el së vót lopva, mán mögcsinálták rúla a passzust, hogy möglögyön a lopás után, ha viszik, oszt igazoltatják űket.

Gaál fiskálishon is beállított passzusért ëgy atyafi, és amikor kérdözte, hogy hunnan kötik el a lovat, kiderült, hogy a testvéritül. Gaál a szömit az ég felé forgatva így véleködött:

 

»Lélök, lélök, de hát én,

Gaál fiskális, mibül élök?«”

*

„A gazda legjobban mindég a lovát szerette és sajnálta. Amikor Nagy Tóth Samu kedvenc lovát ellopták, az eset után mindön kutyáját fölakasztotta a kútgémre, amiért nem ugattak.”

Rózsa Sándor megugrik a szegvári megyebörtönből

„Magony István huszonöt éves szögvári kubikus mondta, hogy a nagyapja elmesélte Rúzsa Sándor bebörtönzésit. Sándor az akkori megyeháza börtöniben raboskodott, és az udvaron fölállított akasztófa várta, mint halálra ítéltet.

Beke Kálmán szögvári komisszártul utolsó kívánságának azt kérte, hogy adja oda a komisszáros neki a pipáját, és a kedvenc lovára ülve ëgy pipadohányt elszívhasson.

A komisszáros odaadta neki a saját tajtékpipáját, Sándor pedig szép csöndesen körbe ellovagolgatott és pípázott, majd ëgy hirtelen vágtába ugratta a saját lovát, oszt átugratott a kűkerítésön, amely belülrül nem vót túl magas, de kívül, a kurcai nádas vötte körbe, és öt-hat méter mélységbe zuhant. Ingoványos vót, a Beke Kálmán így kiáltott föl:

– Sándor, a pipám!”

 (Tóth Ernő)

*

Sándor szóval fenyít

„Susánban még pallókon jártak a sáros utcákon, amikor a járókelőkkel szömben gyütt a pallón ëgy állapotos asszony. Ëgy embör lëszorította. Ezután közvetlenül mönt Rúzsa Sándor, oszt azt az embört nagyon lëdorongolta, amiért a terhöst lëszorította.” 

 (Tóth Ernő)

*

A kisszűr

„Zaka Mihálynak mint pusztai bojtárnak, 17 éves korában vót ëgy kis könnyű szűrje. Estefelé ölég sokszor mögjelentek Rúzsa Sándorék, úgy 4-6 szömély. Elkérte Sándor, hogy

–        Add mán ide, komám, a kisszűrt.

Cserébe osztán mindig odaadta a nagy, nehéz subáját.

–        Azt, hogy hova mönnek, merre mönnek, sosë tudtuk — beszélte öregatyám —, de az biztos vót, hogy nem jóba törték a fejüket.

Hajnaltájt mögjelentek a nyájnál visszafelé mönetben. Olykor állatokat is tereltek, de azokat csak jó messzirül látta Zaka atyám. Ëgyször a kisszűr vérös vót. Azt mondta Sándor:

–        Kiskomám, majd odamaradt a kisszűr!”

(Tóth Ernő)

*

A kamat megvan, de a tőke még hiányzik

„Rúzsa Sándor Vásárhelyön fényös nappal is álruhában járkált a városban. Bërëtvás komisszáros többször-másszor nyakon csípte, és tekintélyös pénzért mindég elengedte.

Sándor valamelyik éjjel elmönt a Bërëtvás-tanyába, Sámson alá. Onnan a marhagulyábul ëgy jó csomót kiszakítottak, és elhajtottak. Sándor ekkor azt mondta a gulyásnak:

– Mondd mög a gazdádnak, hogy ez még csak a kamat, de a tőkéért majd elgyüvünk!”

(Tóth Ernő)

*

Beretvás komisszáros lelövése

„Ëgy alkalommal, késő nyár végin, amikor a bojtorján, szamártüsök mán embörnagyságúra nyőtt, ëgy alkonyatkor kint a Puszta szélin találkozott Rúzsa Sándor és Bërëtvás komisszár, és éppen ëgy nagy bojtorjánbokor vót köztük. Bërëtvás kocsin vót, Rúzsa Sándor mög lóháton. Ketten vótak a bëtyárok is, mög Bërëtvásék is. Mögismerték ëgymást.

Bërëtvásék is, mög Rúzsáék is lëugráltak, és tűzharc fejlődött ki köztük. Puskával lűttek. Sándor eltalálta Bërëtvást a vágott vasú puskával. Sokáig lűtték ëgymást, mert közben a nap is lëáldozott. Bërëtvás ekkor odakiáltott:

–        Eltaláltál, Sándor!

–        Na, akkor mönnyünk! — mondta Sándor.

Rúzsáék elmöntek. Bërëtvás a kocsidërékban feküdt. Orosëgyháza felé möntek, mert az vót közelébb. Mán jól rájuk estelödött, éjfél is közelgött. Bërëtvás nagyon beteg vót, sok vért veszítött. Akkor a legközelébb eső tanyánál azt mondta a kocsisnak, hogy

–        Hajts be ebbe a tanyába! Kopogj be az ablakon.

De akkor még nem nyitottak rögtön ajtót. Azt mondta Bërëtvás a kocsisnak:

–        Hajts egészen oda az ablak alá.

Az emböre még akkor is úgy félt, úgy röszketött, hogy beszélni is alig tudott. Bërëtvás bekiáltott hát az ablakon:

–        Én vagyok itt, Bërëtvás, a komisszáros, de súlyosan mögsebesültem, engedjetök be.

Be is engedték, oszt lëfektették a szoba főgyire ëgy subára. Próbálták bekötözni. Bërëtvás kérte a parasztot, hogy mönjenek el Orosëgyházára orvosért, de a gazda së akart nekiindulni az éjszakának. Hosszas unszolásra osztán csak nekiindultak. Mán jól föntjárt a nap, mire az orvossal mögérköztek. Akkorra Bërëtvás möghalt.

Rúzsa Sándor úgy szétlűtte a Bërëtvás panamakalapját, mint a rëstát! Ezt is a koporsójára tötték. A Káposztás-temetőben temették el, Újvároson. 1927 körül exhumálták. Mint surbankó gyerök én is ott kíváncsiskodtam, oszt láttam, hogy a csontokon még ott feküdt a szövetfoszlány.”

(Tóth Ernő)

*

Az ügyes kisgulyás

„Rúzsa Sándorék möntek a bandával a vásárhelyi Pusztán, és tíz-tizenöt marhát ki akartak szakítani a gulyábul. Holdvilágos éjszaka vót. Vót ëgy nagyon ügyes kisgulyás, aki a kiszakított marhák elé terelte a többit. Öt-hat alkalommal próbálták elhajtani a marhát, de nem sikerült. Sándorral vót Veszelka is. Amikor mögint nem sikerült a marhakiszakítás, Veszelka azt mondta Sándornak, hogy

–        Lűdd agyon a kis gulyást, az Istene anyját!

Erre Sándor azt mondta:

–        Nem szabad. Ha mink olyan ügyetlenök vagyunk, hogy ettül a kis embörtül nem tudunk elhajtani, akkor agyonlűni nem szabad, hanem szégyönszömre mönjünk el!”

(Tóth Ernő)

*

Rózsa Sándor ajándéka

„Erős Mónár a kutasi úton lakott, a szélmalom lábjában. Mindég lóháton járt a Pacsirta-csárdába, amely a kutasi és a rárósi út között állt. Ëgy alkalommal ott vót Rúzsa Sándor is. Erős Mónártul kérte a lovát, hogy adja el neki, de az nem adta.

Sándor ekkor azt mondta, hogy ha nem adja kend így, majd adja amúgy. Vagyis hát, hogy erőszakkal vöszi el tűle. Ëgy éccaka mögjelent Sándor az Erős Mónár tanyájába, oszt összecsaptak. Dulakodtak röndösen, de Mónár nem hiába az erejirül vót hírös, lëgyűrte és bezárta Sándort.

Rúzsa Sándor könyörgött Erős Mónárnak, hogy erissze űt szabadon. A bëtyárböcsületit atta, hogy nem áll bosszút Mónárékon. Erős Mónár erre oszt elengedte. Mielőtt a lánya férhön mönt, ëgy éccaka nagy lódobogást hallottak a csókolódzó alkalmával. Erős Mónár mán azt hitte, hogy elgyütt Sándor bosszút állni, de Sándor nem szegte mög a szavát. Boldogságot kívánt az ifjú párnak, és még ajándékot is adott nekik.”

 (Kérdő Szűcs Ernő)

*

Rózsa Sándor figyelmeztet

„Sándor nem szerette, ha idegöny helyön fölösmerték, oszt nevirül szólították. Errül gyakran figyelmeztetött. Így történt ez Szűcs Tamás öregapámmal Kopáncson is, amikor a gulyánál mögjelent előtte ëgy tagbaszakadt, zömök, erős embör, oszt aszonta, hogy

 

 

– Én vagyok Rúzsa Sándor, de benned maradjon a szó!

Így is lött. Azután Sándor továbbmönt Kopáncson.”

(Kérdő Szűcs Ernő)

*

Sándor nádat kúpol

„A tanyák tetejihön a Rétbül hozták a nádat. Kérdő Szűcs Tamás ëgyedül mönt lë a Rétbe a lëvágott nádhon, hogy fölkúpolja. Vállára tarisznyát vetött, és bele szalonnát, könyeret tött, hogy lögyön kitartása. Úgy vót, hogy mire mönnek érte kocsival, fölkúpolja a nádat.

Amikor oszt mögérközött, ëgy embör előgyütt a nádasbul és azt kérdözte öregapámtul, hogy

– Mit akar itt, és önnivalót hozott-ë? 

– Hoztam, hát — mondta az öregapám. — Na, akkor pakolj ki nyugodtan és mönj haza. Gyühettök a nádért nyugodtan, mert föl lösz kúpolva. K. Szűcs Tamás kipakolt és hazamönt.

Amikor oszt visszamöntek a családdal a Rétbe, a nád mán mind föl vót kúpolva. Rúzsa Sándor vót a bëtyár, aki ezt tötte.”

(Kérdő Szűcs Ernő)

*

Elfogási kísérlet

„Rúzsa Sándor a harmadik Maczëlka-tanyán, a mágocsi ódalon, a pusztaszéli úthon közel társaival mulatott. A gazdának mögparancsolta, hogy állítson őrt. Ëgy bérös kiállt a boglya tetejire figyelni.

Besúgó mindég akadt. Rúzsa Sándort is beköpték a zsandároknak, hogy a Maczëlka-tanyában mulat. A zsandárok úgy akarták elfogni űket, hogy észrevétlenül möntek ki az út menti tanyába. Gyalog lopakodtak, nem ültek lóhátra.

Amikor oszt mögérköztek, belűttek a tanyaablakon. Arra vigyáztak, hogy embört në érjön, csak riadalmat keltsön. Erre osztán a három bëtyár szaladt is az ajtón kifelé.

Rúzsa Sándor ëgy Técsi nevű komisszárossal tanálkozott szömbe, aki nagy darab embör vót, és lendületbül akkora pofont adott Sándornak, hogy az a konyhában szétszórt kukoricán mögcsúszott, oszt elterült.

A három bëtyár közül ëgy kiszaladt az istállóba, és az ëgyik perzekútor utánaszaladt. A menekülő bëtyár elsütötte a puskáját, és odabent azt gondolták, hogy a bëtyár lëlűtte a zsandárt odakint. De nem lűtte mög. Az ëgyik ló a lüvéstül mögijedt, és úgy elrúgta a bëtyárt, hogy az mozogni së tudott. Az üldöző zsandár beszaladt a tanyába. Ott még vót ëgy bëtyár, akit a zsandár lëgyűrt, de az aszonta neki, hogy

– Én ugyan gyöngébb vagyok, mint kend, de ott van Sándor bátyám, azt biztosan nem fogja kend lëgyűrni!

Így is lött.  Sándor elkapta a komisszárost, oszt úgy bevágta a kuckóba, hogy a kemönce is összedűlt, a zsandár mög »liba lött«. A dulakodásban a bëtyárok mind a három zsandárt lëgyűrték, és mögkötözték.

Rúzsa Sándor aszonta a komisszárosnak, hogy

– Most ű próbájja ki, fölhencsörödik-ë az az ű pofonjátul?

Úgy szájon vágta, hogy az elesött. Azt is mondta neki, hogy

– Mög në próbájja kend, hogy még ëccör rálű a bëtyárra!

Szóval arra figyelmeztette, hogy azok belűttek az ablakon idegyüvet.

– Mert, ha még ëccör ezt töszi, nem él kend tovább!

Ebbe osztán mögëgyeztek, és sömmit el nem vöttek a zsandároktul.”

(Kérdő Szűcs Ernő)

*

Sándor védelembe vesz

„Ott, ahun az én ükapámtul Rúzsa Sándor olykor-olykor elkérte a kis szűrjit, ëccör mögkérdözte tűle:

– Mondd, kiskomám, bánt-ë tégöd valaki? Mert, ha igen, akkor csak mondd mög bátran, és én majd elintézöm!

Hogy milyen elintézési mód löhetött vóna? Azt ki tudja, vagy csak sejthetjük. De aszonta az én ükapám, Zaka Mihály, hogy

– Nem bánt ëngöm sönki, Sándor bátyám.

– Azér’ mondom! — válaszolta Sándor.”

(Tóth Ernő)