Pestről utaztam hazafelé, ekkor történt ez az eset. Egy szokásos péntek délután, amikor a szegedi gyorson egy tábla csokit nem lehet leejteni, hát persze hogy ekkor kellett benn ülnöm a fülkésben egy csivavás fiatal párral. Történt ugyanis, hogy a kutyának kakilni kellett. Folyosó csurig. Csak az ajtóban álltak vagy tízen. Mit lehet mit tenni? EZAZ! Szarassuk a kukába! A kupéban ülők dülledt szeme láttára végezte el a kiskutya dolgát, szellőztetve is volt, kukatető le, baleset elhárítva, Nagykőrösön leszálltak. Újabb paciensek jöttek a fülkébe, egy hangos fiatal pár. -Add ide a csokit én vettem- a fiú elhúzza ördögi vigyorral, huzalkodik egy darabig. Csaj kalimpál, alul, felül a csoki, nem lett meg. Mivel még nem volt kibontva, így gondolt egyet a srác, és hirtelen berakta a kukába. Összenéztünk Tatterral. Csajszi pókerface: AZONNAL KIVESZED ONNAN!! Jóvanjóvan- mondta, s ezzel belenyúlt a kukába...hát, lefagyott a mosoly az arcáról