Olyannyira balgák vagyunk, Istenem!

Mért van az, hogy mindenki irigykedik a másikra, gátolja, gáncsolja akadályozza? Mért?

Miért kritizálunk, helytelenítjük mások tetteit, dolgait, munkáját? Mért?

Miért vagyunk ennyire tipikusan magyarok? Mért?

Látnunk kellene a fejlődést, a munkát, ki honnan jutott fel oda, ahol most van, és a befektetett energiáját, szorgalmát, akaratát dicsérni, elfogadni, és megbecsülni őt és a munkáját is.

Miért nem dicsérünk őszintén ahelyett hogy elvennénk?

Ezeken gondolkoztam ma este, Frei Tamásnak látva a magyar hírességek c. részét, amikor leszóljuk a Schobert Norbit, a jó magyar színészeket, a Friderikuszt, emellett nem méltatjuk a külföldön híres magyarokat. Tékozló fiú ez az ország. De tartom a bakot a másiknak, miszerint nem mindenki ilyen, csak a rosszat jegyezzük meg. A barátaim között több olyan akad, aki dicsér, és méltat. Én is ez utóbbit pártolom.