Csónakossal kitaláltuk, hogy felevezünk a Tiszán, égető nyári délután volt. Az előrejelzés vihart mondott, de ebből mi nem éreztünk semmit. 35-40 fok körül volt a hőmérséklet. Egyedüli üdítő kép a biciklis lányok szolgáltak, mindenhol kivágott-levágott ruhadarabjaik nélkül. Mindegyik kivétel nélkül szemrevaló volt, csoda hogy aznap nem történt baleset. Nos, én csak egy kempinggel tepertem, aminek a fékje, lassabban működött, mint kellene. Erre mondaná a Janó, hogy életveszélyes Mindig emlegetem Csónakosnak, hogy ez a kerékpár nem kerékpár hanem gázos kemping. Végeredményben jó hogy van, megérte a pénzét, s nem győzök köszönetet mondani érte: Köszi Csónakos! (Csak egyszer érjen baleset bárkit, akkor a MÉH telepen köszönöm meg a kempingnek).

Így is biztonságosan lehetett vele közlekedni, az Oskola utcai kerékpárúton , valamint folytatásán, a hídtól lefele gyorshajtással leelőztem az összes drótszamarat, Csónakos szerint mindenkinek leesett az álla, mikor meglátta, hogy egy váltó-nélküli átveszi a mezőnyt. Csónakos mellém ért:

-Tudod, nagyon vigyázok Elizára, tisztában vagyok vele, hogy még egy ilyen lánnyal nem fogok összekerülni,  kitartunk egymás mellett jóban-rosszban, válságok veszekedések ellenére, szóval mindehhez a döntés is kellett. Másfél éve döntöttünk egymás mellett, azóta támogatjuk a másikat. Óriási nagy szerencsém van, hogy mindig jelez nekem, ha baj van.

-Hát igen, nagy mázlid van barátom! Nem is tudom elégszer ismételni! Erről jut eszembe: Csernusnak van egy videója az üvegekről, hogy dőlnek jobbra-balra, pont ahogy te mondod. Ha az egyik gyengül, a másik támogatja, s viszont.

A dinnyeárus lány előtt jobbra kellett lefordulni a Felső-Tisza parti kajakmólóhoz. Pista bácsi csak annyit mondott, maguk voltak már itt igaz?

Vízre fel, s már valahol a tápéi komp környékén járhattunk, amikor elkezdett szakadni. Kinn voltunk a nyílt vízen, kis időre beálltunk ugyan a fa alá, de nem sokat számított, a gatyánk átázott, a kajak alján állt a víz. Tovább eveztünk, megállni minek? Megy az óradíj! Esőben eveztünk, ez egyszer nem melegünk volt, hanem fáztunk. A víz melegebb volt, mint szokott, bele is szerettünk volna ugrani. No meg jégeső is esett ránk, pattogott a fejünkön, de ártatlan csattogás volt az, ami odafentről lehallatszott. Felettünk is víz vala, meg alattunk is. Szeretjük a vizet. Nagyon! Olyan érzés volt, mintha újjá születne az ember, nem is tudom hogy írjam meg hitelesen, mert akárhogy van is, ugyanazt az élményt nem lehet továbbadni.

No de mégis: Minden porcikám nedves volt, az eső csepp méretű leütésekkel borította be a Tiszát, csipkét varázsolva reá. A jég koppanásokat ejtett a kajaktesten, dobolásra emlékeztetett. Majd egyszer alábbhagyott, s egy újabb csoda jelent meg, a folyón szivárvány honolt. Mi pedig beeveztünk a szivárványba. Természetesen eltűnt. A part mellett ködfelhők úsztak mindkét oldalon, az ítéletidő elállt.

Feleveztünk a Móra-híd előtti kőrakásig, Csónakos ötletére itt megkíséreltük a vizet kiborítani a kajakból: elárulom lehetetlen!