"Nézd, át kell gondolnod majd az elejétől ezt a kapcsolatot- miért jöttetek össze, mi tartott meg a csúcsig, mi tetszett benne? mi nem? Mennyire érezted a bizonyosságot az első percektől fogva, hogy őt neked szánta az Isten? stb. Szerintem írd le ami benned van, hogy tudj belőle tanulni."

Dorka tegnap szakított velem. Második napja vagyok magam alatt. Világmegrendítő tragédia. Minden ami szép volt, eltűnt, leestem egy kútba. Sötét van, egyedül vagyok, magányos, félek, nem látok előre, csak hátra. A tegnap délutánt 3 órán át csak sírtam. Ma már csak a gyomorgörcs, émelygés-hányinger van. Nem ettem egész nap. Étlen-szomjan vagyok. Nem dolgoztam még fel, hogy a szeretetemet lehúzhatom a wc-n. Hetek óta megsavanyodott a kapcsolatunk, bár én próbálkoztam világi dolgokkal, programokkal, de mintha kicserélték volna az én Dorkámat. Talán halkan bevallhatom engem is kicseréltek azóta, hogy megismerkedtünk, de az érzelmeim változatlanok. Talán ott rontottam el, hogy az utóbbi hónapokba annyira a kedvében akartam járni. Átalakítottam a szobát, vacsorát készítettem, célokat tűztem ki magam elé, szüneteket hagytam magunknak. Lefoglaltam magam. De úgy tűnik hogy az irántam való szerelme már réges-rég eltűnt.

 Nem értem, miért lett ilyen az én csodaszép világom??!?!?! Volt egy szerető nőm, akinek a támogatására számíthattam, ő is az enyémre, társak voltunk, jóban-rosszban. Vissza akarom csinálni! Ilyen nincs, hogy ami ennyire szép volt csak úgy eltűnjön, harcolni akarok érte!

Bár már Reni születésnapján, kitört a válás előszele. Akkor még bizonytalan volt, a szakítást illetően. Ez szeptemberben történt. 

Talán remélte, hogy változni fog valami,

 Most egy helyben toporgok, és keresek valami megoldást, gyilkolom a reményt, Az örök világosságot, saját magamnak kell eloltanom. Mindennap a konyhában járva megállok az ablak előtt, és várok. Várom hogy megérkezik piros sapkában, fekete kabátban hatalmas mosollyal az arcán. Oldalán óriási táska. Mosolyog, nevet mikor meglát. Annyira hiányzol!

Mennék elé, hogy segítsek. De nem lehet. Többé már nem. Éppen mosok. Sohasemostam még egyedül. De most mosok. Rendberakom a lakást, sokat fogok utazni, hogy elfelejtsem a fájdalmat. Ott folytatom az életemet, ahol abbahagytam. Havonta két utazás, új emberek, új környezet, kaland, tanulás, élvezet. Örülni fogok minden napnak. Hátam mögött akarom tudni ezt a fájdalmat. Lehetek író, tanár, idegenvezető. Tanulni szeretném az életet. Dorka egy másik utat választott, olyat, amelyen egyedül, az új barátaival vág neki, a következő évnek. Szeretném majd magam mellett tudni. Szeretnék vele majd találkozgatni. Esetleg visszahódítani, ha készen állok rá. De ehhez eltelhet akár egy év is. Az elmúlt évek alatt megtanultunk a másik fejével gondolkozni, beszélni. Egyszerre mondtunk ki sokszor szavakat, egyszerre éreztük ugyanazt. De az idei nyáron elvesztettük egymást. Ő nem akart velem kijönni, nekem meg ki kellett menni. Bár ne mentem volna ki. De már előtte is gondok voltak velünk. Júniusban anyuék kiutaztak, Zitának ballagása volt. Már ott elkezdődhetett ez a valami, mert emlékszem igen morcos volt, amikor mondtam neki, hogy nem tudok átmenni. Nem szerette édesanyámat, és ráfogta hogy én az ő kisfiacskája vagyok. 

Dorka azt mondaná erre az egészre, hogy ez rólam szól. Magamnak csinálom az egészet. Igaza is van. Valahogy ki kell jönnie annak a tengersok érzésnek, ami bennem van iránta. 

Fel kell perzselnem a dolgot, ki kell űznöm magamból mindazt amit érzek. Úgy szeretnémvisszacsinálni! De úgy!! Csak tudnám hol mit rontottam el. Annyi közös dolgunk volt, de annyi. Mindent szeretek rajta még most is. Gesztikulációját, beszédjét, gondolkozását, őt magát! Érthetetlen komolyan mondom érthetetlen. 

Az első lépcsős zuhanása aug 16-án volt, amikor Zsolti kiutazott Németországba. A nagy kapkodásba megcsúszott a lába. A Második végzetes pedig okt 24-én. Ennyi baleset mindenkit érhet. Ezeken a lépcsőkön már mindenki csúszott-esett. Olyan ez, mint mikor a kisgyerekek a rohanásban-óvatlanságban elesnek. 

Előbb-utóbb, ahogy érzett irántam, minden bizonnyal elhagyott volna. Csak az bánt, hogy nem tettem meg a kellő lépéseket, hogy a vonzalmát fokozzam. Csak próbálkoztam, a magam módján sikertelenül. Annyi mindenfelé mentünk az utóbbi hetekben, hogy bepótoljak mindenféle kényeztetést, cukrászdába, moziba, romantikus vacsorát hoztam össze, kedvenc filmjeit szedtem, amit kért, azt megakartam neki adni. Olyan sült bolondnak nézhettem ki. Élvezte, hogy hatalma van felettem. Minden más programot lemondtam miatta. De ugyanakkor, amikor neki lett Orosháza, akkor ő ment. Bár az utóbbi időben ez felhalmozódott, ami szintén a kapcsolatunk számlájára ment.

Meg kell vallanom, hogy én is éreztem a véget, mert ahogy sikerült jobban elvinni ide-oda, tartozásokat rendezve, sejtettem, hogy minden lépésemmel közelebb viszem magunkat a véghez. Csak ezt akkor ott, nem akartam elhinni.

Azt hiszem, hogy a végben, ugyanúgy közrejátszik Dorka is, és ezt most nem hibáztatásból mondom. Mert tudom hogy ludas vagyok én is. Annyira boldog voltam, de annyira, hogy elkényelmesedtem. Azt hittem, hogy ha leadok, akkor is megfelelek majd neki. Elmaradt a borotválkozás, a gyakori fésülködés, elrontottam a varázst, az illúziót.  Nem csoda, ha a vonzalmi szintje csökkent.

Ráadásul azt is érezhette, hogy kicsúszik a föld a lábam alól, a jelenlegi tétlenségemnél fogva.

Szóval a kapcsolat végén már én sem voltam elégedett. Úgy éreztem többet adok, mint kapok. De ez nem volt mindig így. Az elején volt így, és a végén azt hiszem. A közepén és az elején sokat kaptam Dorkától. Rá kell jöjjek kapcsolatunk hiányosságaira, okaira.

Megértem Dorkát, hogy voltak olyan helyzetek, amikor háttérbe szorult. Viszont azt ő hajlamos elfelejteni, hogy mikor elment Orosházára, akkor én szorultam háttérbe. Hiába mondta hogy mehetek. Az ott nem rólam, vagy rólunk fog szólni, hanem az ottaniakról és róla.

Brandenburgból mindennap írtam neki, mindennap gondoltam rá, nézegettem a képeitm, de ő, még arra se volt képes, hogy elolvassa a leveleimet. Haragszok is rá emiatt.

Azt hiszem a mostani okok ide vezethetők vissza.Elmenekülve otthonról Orosházán talált menedéket. Itt nincs net. Én pedig a rendszeres üzeneteket csak neten tudtam elképzelni. Talán, ha mindennap beszéltünk volna vagy 3 naponta... Az szerintem biztos segített volna, ahhoz, hogy ne feledjen el engem. Így tudtam volna a fejlődéséről, rendszeres kapcsolatban lettünk volna. De így??? A leveleimet az elején a hugával olvastatta fel telefonon. Aztán ugye olyanokat is leírtam, amik csak kettőnkre vonatkozik. Erről letettek. Sajnos. Mert még ez is jobb lett volna annál, mint ami lett: Teljes elszigeteltség. Mire hazajöttem, a régi szenvedéllyel, szerelemmel, addigra itthon engem már elsiratott, valójában kiábrándult belőlem. Nem adhattam neki csókot, nem tudta azt mondani, hogy szeret. Azzal, hogy elmentem a családomnak segíteni, Dorka szemében leértékelődtem. Én fordított helyzetben még kis is mentem volna barátomhoz. Ehhez jön még az, hogy előtte is már nem volt meggondozva a kapcsolat, húztak minket a családjaink. Nem emlékszek már a kiutazásom előtti állapotra. Homályba vész. De azok az sms-ek annál inkább égették a lelkemet, amiket itthonról küldött nekem a kedves. Maradj kinn, ne gyere haza.

Ma már a sokadik napja, hogy a kapcsolatunkon gondolkodom, és arra jutottam, hogy Dorkában már a németországi kiutazásom előtt megtört a szerelem tüzes lángja. Tudom, mert akkor kijött volna velem, ha 100%-on van a szerelmi indexünk. Tehát a rosszabodás okát Júniusban kell keresnem.

Hogy mit bántam meg? Bánnom, hogy a saját dolgaimmal való foglalkozást néha előtérbe helyeztem. Pasiból vagyok, nehezen fejezek be dolgokat, ha már egyszer elkezdtem. A közös időnkből elraboltam a saját szakállamra. Nem adtam bele 100  százalékot. Valamint, hogy egy időtől kezdve, nem ültem le Dorkával és kérdeztem rá, mi bántja, mi foglalkoztatja. Itt szüntem meg a lelki társa lenni. Ezt a részét nagyon bánom. Míg Szegeden voltunk, és még Budapest elején is, sokszor ültem le vele lelkizni, beszéltettem a dolgairól, és SAJNOS ez egy idő után azt hiszem elmaradt. A budapesti éveink végén indult romlásnak a kapcsolatunk. A legőrjítőbb, hogy a végén eszmélek fel, amikor már vége. Nem tehetek már semmit a megmentésért. Nem a kapcsolatban eszméltem fel, nem akkor, amikor a barátnőm reménykedett. Nem. A végén. Átsétálva a túloldalra neki se lehetett könnyű dolga. Kitartott egy olyan ember mellett, aki már csak árnyéke volt önmagának. Méghozzá igen sokáig. Azt hiszem örökké szeretni fogom őt. Jöhetnek más nők, de Dorka nekem mindig különleges lesz. S azt hiszem, én is neki. Esélyt adtunk egymásnak egy boldog kapcsolatra. Én szúrtam el a tapasztalatlanságommal. Fiatal vagyok a nőkkel való bánásmódban. Elsőre kis híjján sikerült. Ez azért jó pont azt hiszem,

Most elolvastam rengeteg mindent a szakításról, és azt hiszem jól vagyok. Ez egy normális állapot. Másokkal is megesett már, túléltük.

Amik segítettek:

http://www.terapia-parkapcsolat.hu/szakitas_rejtelmei_1.htm

http://www.terapia-parkapcsolat.hu/szakitas_rejtelmei_2.htm

http://www.szakitas.hu/article.php?request=2

http://szakitshabirsz.blog.hu/

http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/lelek/723/szakitas

a barátok, Köszi győző,

és a legfontosabb, a volt kedvesem, Dorka, aki miatt az egész elkezdődött.

Neked külön köszönöm, hogy méltósággal zártad le ezt a kapcsolatunkat.

VÉGE