(2010. Augusztus 26 csütörtök délután)

Hat óra. Most értem utol magam, sikerült leülnöm a gép elé, és elkezdhetem a legújabb kaland megírását. Ezúttal a végéről.

Andris és győző még utazik. Szeghalom- Mezőberény részen voltak legutóbb, mikor hívtam őket. Ők ketten voltak, én egyedül. Stoppolásnál fontos lehet ez a tényező.

Csütörtök-Nyíregyháza-Örökösföld

Reggel 6-kor keltünk, pakolás, battyogás, 7-8 fele stoppolás. Srácok a körúton, én pedig a debreceni úton álltam. Eltelt fél óra, a pár cseppen kívül, ami a fejemre hullt, semmi. Nosza, nem érdekel átmegyek a  felüljárón, és lesz, ami lesz. Sok személyautó ment el mellettem, nem tetszett a dolog. Felüljáró után, rögtön egy busz-öbölnél álltam meg. Nem telt el csak 10-15 perc, és kapás!!!

A másik sávból jött át egy személy autó. Már kint is voltam Nyíregyről. Újfehértónál a szokásos festői táj, közben hallgatom a történeteket. Katona volt a koma, és teljesen jó felfogása volt az életről, a világmindenségről meg mindenről. Kibeszéltük az elanyagiasodott világ förtelmes bugyrait, az ország gazdaságát, amit semmiképp sem nevezhetünk napjainkban gazdagságnak!

Sztorikat hallgattam arról, hogyan szívatták meg az őrmestert, hogy teremtette le a századparancsnok... stb. Közgazdásznak neveztem el ezt a jóembert, mert igen sokat beszéltünk az országról. Hiába van 3 millió munkavállaló, mert olyan, aki termel is valamit abból csak 1,7 millió van. Ez a teljes népességhez viszonyítva elég rossz arány.  A magyar megérdemli azt amiben van, mert nem mer tenni ellene. Nem mer fellépni, és bedől a multik kelepcéjének, azaz kiviszik a pénzt az országból. Ha már magyarok vagyunk az istenért vegyük meg a magyar árut, mert azzal is segítjük a hazánkat…

Mesélt arról a barátjáról, aki kiment külföldre 20 dollárral, utazgatott, dolgozott itt is ott is, majd megöregedett itthon. Mesélt hihetetlen dolgokat, a srác mivel gyűlölte a hideget, mindig odautazott, ahol nem volt hó és Tél. Alkalmi munkákat vállalt és stoppolt. =) Tetszett ez a felfogás, olyan tipikusan hippis. =D

Debrecenbe a pallagi úton mentünk be, és a Nagyerdőnél, az egyetemi városrésznél tett ki. Innen jár az 1-es villamos, aminek mentén besétáltam a városba.

(Jók a városban a tiszafák, mert be lehet alájuk menni vizelni.)

Átsétáltam a belvároson, a Nagytemplomnál, a tanárképző főiskolánál, a vasútállomásnál pedig elfordultam a 47-es főút irányába, fel a felüljárón. A városban tisztaság, sürgölődés, és sok kellemetlen modorú cigány volt. A főúton nagy a forgalom. A tavalyi szívatás itt a 47-es elején megint bejött, átsétálni a vasúti felüljárón, át a gyártelepen a mikepércsi úton. A benzinkút után, valahol egy buszmegállóban írtam egy Békés táblát, amire megint kapásom lett. Debrecenben eltöltöttem vagy 2-3 órát. A sétával, várakozással…

Egy dohányárus szánt meg, aki a békési falvakat látta el cigivel. Fiatal huszonéves srác, aki nagyon szívélyes volt: pogácsával, ásványvízzel kínált. Debrecentől Békéscsabáig vitt el, közbe bepillanthattam a 47-es alatti falvakba, és Békés kisvárosába is. Sztorijait sokáig emlegettem. Csabánál a benzinkútnál tett le. Innen, hogy lelkiismeretemet megnyugtassam visszamentem a felüljáró utáni helyhez, ahol odafele álltam. Forróság volt, és forgalom. Végül kiderült számomra, hogy a harmonikát valószínűleg a kocsiban vesztettem el. Vissza galopp, majd kiállás. Egy orosházi figura vett fel, aki egyszer felvett egy büdös lányt, és ő maga is szokott volt stoppolni. Jót beszélgettem vele. Bár a nőkhöz való negatív kapcsolata erősen érződött. Dorkának említettem később, és azt mondta, hogy már hallott erről a fazonról. Megrökönyödött. =) Orosházán a jól ismert gyopárosi körforgónál tett le. 10-15 perc, és egy középkorú pár állt meg egy új Skodával. Kényelmesen elterpeszkedtem a hátsó ülésen, és Szegeden a Tecsónál kiszálltam. Egész úton csak azt kérdezték meg hogy hol tegyenek ki. Rendesek voltak és igen csöndesek. Az autó hasított a szegedi országúton, MR2, majd Rádió 88 szólt a rádióból. A pláza előtti megállóban a buszra kellett a legtöbbet várnom. Tényleg! =D

A buszon még kötelességemnek éreztem, hogy egy kedves leányismerösömet kellően kiakasszam a stoppolást illetően. Itthon tűkön ültem hogy mi lehet a többiekkel hát, valahol Szeghalom környékén jártak, amikor én a kellemes szatymazi környezetben vacsorához készülődtem. 4 órára hazaértem 8-kor indultam Nyíregyházáról...

Úgy tűnik ez a reggeli 8 és 16 óra a Szeged-Nyíregyháza távon örökre kísért...

A kezdetek

Előző napon Andrisnál aludtunk. Együtt kisétáltunk az Algyői útra, a gát után kiállt Andris és győző. Félórát álltak azt hiszem, és felvette őket egy autó. Mind a ketten meg vannak rökönyödve: jé! megállt egy autó. De ez csak egy pillanatig tartott, mert Győző szépen nyugodtan odaballagott az autóhoz (táska nélkül), és megkérdezte a sofőrt, hogy merre megy? Aztán én csak annyit láttam hogy visszasétál a sofőr kiszáll, bepakolják hátra a cuccot, majd megérdekli, hogy a falnál álldogáló fiatalembert esetleg nem tudjuk-e elvinni! Rám néznek, és már ott se voltak. Gurultak vásárhely központjába.

Utánuk kiálltam, 10 perc se telt el, felvett egy család, ők is vásárhelyig mentek. Lányukat vitték  az orvosi gólyatáborba. Anyukával beszélgettem. Kedvesek voltak és aranyosak.

A körforgalom után tettek le. Kisétáltam a városból, találkoztam az ácsingózó mázlista srácokkal, és a vásárhely tábla előtt vártam. Sokáig. Majd jött egy autó, megállt, és kiszállt belőle a két cimborám, meg a férfi. A zsákomat beszorítottuk hátra és szaladtunk az Alföldön keresztül. Sajnos csak Székkutasig szólt a jegyünk. A hegymászópár sok helyen járt, és itt tapasztaltam meg, hogy Győzővel szerencsés dolog stoppolni, mert képes sokat beszélni. Így én meg Andris nem fáradtunk ki idő előtt.

Főleg várakról, stopról meg hegyekről volt szó.

 ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁMMMMMMMMMMMOOOOOOOOOSSSSSS 

VVVVAAAAAAAGGGYYYYYYYOOOOOOOOKKKKK

 DDDDDDDDOOOOOOOOORRRRRRRKAAAAAAAA 

JJJJJJEEEEERRRRRRREEEEEEEE HHHHHHHHAAAAAAAAZZZZZZZZZAAAAAAAAA

((Itt az eredeti elbeszélés menete megszakadt, az utolsó kétségbe esett kiabáló szavak, arra utalnak, hogy szerencsétlen blogger vágyakozik a  mindeközben Balatonon nyaraló barátnője után. Basszus pedig ez az egyik legjobb sztori! Trehány disznó, nem fejezted be! 2012 Június10.))

Székkutasnál kettéváltunk, én egy kis furgonba kerültem, a srácokkal a csabai körforgónál találkoztam, de engem máshol, az elkerülő mögött rakott ki, jófejség!! (itt egy fémpóznára írtam is valami évszámot és helységnevet). Unalmamban harmonikáztam, s egyszer csak az egyik autós hirtelen megállt, gyorsan beugrottam, s szaladtam is felfelé a 47-esen a cél felé. Kiszállás után elkezdtem keresni a harmonikámat. BASSZUS!!!!!!!

ELHAGYTAM A KROMATIKUS HARMONIKÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Először azt hittem, hogy az árokparton esett ki, de aztán hazafele visszasétáltam s csalódottan vettem tudomásul, hogy valószínűleg az autóban eshetett ki. Pfffff

Egy hazafelé tartó utasszállító mikrobusz vett fel, majd a srácokat is, a koma Berettyóba tett ki, itt caplattunk egy kicsit, aztán sokat, majd nagyon sokat. Berettyó tökhosszú. Nagyon hosszú. Gigahosszú település, a végén egy tecsós stoppoló hellyel. Olyan meleg volt, és sokat vártunk is, vagy félórát. Andris meg én megszomjaztunk, elmentem citromos sörért, élveztem a légkondit, a kulturált környezetet, éppen sétálok kifele, amikor elhűlve látom, hogy ott egy fehér mikrobusz, lassan bepakoltak, körülnéztek, látták nem vagyok a közelben és elhajtottak mint annak a rendje. Mindeközben a tecsó parkolóban:

-VÁRJATOK!!!!!!!!!!!!! ITT VAGYOK!! ITT A SÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖR!

elmentek.

Aztán végül, jött egy másik csávó, aki bevitt Debrecenbe, s örömmel konstatáltam, hogy a komáim már itt vannak. Debrecenben is van egy igen kiváló kátyús útszéle, ahol lassan mennek az autók, van elég hely, béke és nyugalom szigete: szeretek ide kiállni, mert tényleg jó hely, a temető itt, van a szomszédban, szóval ez egy igazán békés környék. =) Külön álltunk ki, most én maradtam a helyemen, s ők meg odább sétáltak. hehehe =)

Pár perc múlva már egy nemzeti parkos terepjáróból integetem nekik, nem fértek volna be, s egy fiatal suhanc gyerekkel beszélgettünk az erdőkről, a Zemplénről, a természetről. Nyíregyen kitett a központnál, Xrisz jött értem, beültem kényelmesen az autóba, együtt vártuk mikor érkeznek meg ők.

eközben pajtikákat felvette egy népes keresztény cigány család =D

Kedvenc történetem Győző barátom tollából:

Szóval az úgy volt, hogy Debrecenből kifelé elkezdtünk gyalogolni az út jobb oldala mellett. Mondom Andrisnak, te : Már annyiféle emberrel volt dolgunk, remélem egyetlennel nem lesz. Cigányok közé én be nem ülök... Andris csak mosolygott, meg bólogatott.. Közben én baloldalt ő a jobb oldalon sétált nekem hátra, neki előre kellett volna figyelni- persze férfi vagyok- egyszerre mindenre nem tudok odafigyelni (  elmélkedés, autó figyelés.)

 Egyszer csak miközben dumálok, valaki megáll egy pillanatra mögöttünk, de igazából csak lassít, mire Andris szól, hogy kapás van  azaz autó már tovább is robogott. Nem voltunk elég rámenősek, magasabbra kellett volna azt a táblát rakni- a fejünk fölé, vagy ilyesmi. Andris csak röhög, hogy bazdmeg előre figyelj, mondom, FÉRFI VAGYOK, nem tudok egyszerre... Megyünk tovább, ekkor mondom, hogy én cigányok közé sose ülnék be. Persze érthetetlen okoknál fogva, most meg hátra felé tekintgettem, mire Andris rám szól, hogy Hééé: Ott előttünk egy kocsi megállt és egy fószer kiabál ránk, hogy elvinne.. nem akarunk e véletlenül beszállni...

Ekkor odafutok és elképedek, hogy sötétebb a bőrük- ezek cigányok a javából... Hát időm se volt gondolkodni, kérdezi meddig megyünk, mondom addig( ami a táblára volt írva- asszem Nyíregyháza azt mondja, hogy odáig nem tud elvinni minket mert viszi haza a családját ( két kis purdé, meg egy testesebb feleség, meg azt hiszem egy nagymama...ÁHHHH szóval tele volt a kocsi, nem is értettük, hogy miért álltak, meg, hova fértünk volna, az alvázra?. Szóval valahogy még lejjebb süllyedt a kocsi hátsótengelye, mivel mi is benyomtuk magunkat a nagymama és a két gyerek közé....

Ölünkben a táskáinkat szorítottuk magunkhoz, mert hát minden cigány egyforma és mi már minden cigánnyal találkoztunk... pedig most fogtuk ki "a kivétel erősíti a szabályt". A férj, kissé tagbaszakadt, de inkább olyan mackósabb- a feleség - meg a nagymama is. szóval a férj, kérdezte honnan, hová, miért. Mi mondtuk buzgón a leckét. Mire ő, nem voltak benne biztosak, hogy megálljanak-e értünk, de a férfi: Istenhívők vagyunk, épp egy pünkösdista Istentiszteletről jövünk hazafelé. Mondom az Úrnak, hogy te tudod Uram, de ha akarod, hogy jót tegyünk, akkor szólj és íme: ekkor láttak meg minket, mikor ott az út mellett gyalogoltunk.

A durva az, hogy a táblát ekkor már magunk mellett vittük, alig látszódott valami belőle, mégis megálltak és felvettek.

 

Miközben ott gubbasztottunk a kocsiban, a hátsó ablak nyitva volt igen meleg volt a levegő. Szóval Andris ült baloldalt én meg, jobb oldalt. Egyszer csak jött egy erősebb fuvallat és a kocsi hátsó ablakánál lévő Bibliát hozzávágta Andris fejéhez...Mire én: Andris Megérintett az Úr szele!" Erre mindenki egy jót nevetett. A hangulat nagyon jó lett, felszabadult mindenki. A férfi mondta, hogy sajnálja, hogy csak 10 km-t tud elvinni, mert fogyóban a benzin és haza szeretné vinni  a családját. Csak annyi benzinje volt. Én kételkedtem, pedig nem kellett volna- megnéztem az üzemanyag kijelzőt, majdnem a nullán állt!! Igazat mondott.

 

Úgy szégyelltem magam, hogy nem hittem neki. Azt is mondta, mielőtt kiszálltunk, hogy ha visszafelé jövünk szívesen elvisznek egy darabig. Sajnos nem cseréltünk számot...

 

Nyíregyen összetalálkozva egy hatalmasat vigyorogtunk ezen, estére egy hatalmas vihar is érkezett, de mi kartonpapírral takarózva húztuk a lóbőrt. xD A vihar előtti utcán ordítva síkítok részt most nem fogom ecsetelni =)

Illetve, volt itt egy olyan sokat emlegetett rész is, 

amikor elmentünk wc-re a Mekibe. Annyira rosszak voltak a higiéniai körülmények, meg amúgy is, kedvünk támadt esti várost nézni. A tecsónál találtuk meg a rejtélyes O betűt, aminek sokféle újrahasznosítása szóba került. Én nem pártoltam olyan lelkesen, de volt aki kipróbálta xD

Másnap Xrsz elvitt minket Tokajba, onnan egy képviselő -féle valami Bolok falu szélén álló kastélyhoz szállított. Innen sétáltunk át Abaújszántóra, ahol kettéváltunk. Ezek az elválások kellemetlenül érintették a srácokat, mert valahogy mindig jobban jártam mint ők. Itt is kőpapírolló én megyek arra, ők meg a rövidebb úton jobbra. Itt teljesen azt hittem én jártam rosszabbul...

Egy műegyetemi tanár vett fel családostól, s vitt el egészen a boldogkői várhoz, ők meg szenvedve sétáltak a tűző napon, a néptelen országúton. Elment mellettük egy autó, majd még egy. Majd az utóbbi visszajött:

... amikor kutyagoltunk az ezer fokban a vár felé és aztán ketté váltunk. Mi gyalogoltunk kb fél órát, mikor elhúzott mellettünk két autó. Kb. 5 -6 perc múlva egy autó szemből átjött a mi oldalunkra, megfordult és kiszólt egy fiatal 30 körüli srác, hogy merre megyünk a vár felé? Mire mi igen. Erre ő, elvinnének minket, mert megesett rajtuk a szívük, hogy nehogy má' odáig gyalog menjünk ebben az 50 fokban. Egy pillanat alatt elpakolták a gyereküléseket, a fiatal házaspár a nő lehetett  28 éves, nagyon kedvesek voltak és elvittek egészen a vár parkolójáig, mivel ők is oda mentek. Csak miattunk fordultak vissza.... Hihetetlen volt, Andrissal alig akartunk hinni a szemünknek, hogy van még ilyen emberség ebben a kis országban is...

De a várnál összeszedtük magunkat, s találtunk egy Mária Terézia korabeli ezüstdenárt. Pontosabban Andris találta. Meg is alakítottuk az RT-t. Az Amatőr régészetkedvelők társasága vagy valami ilyesmi.

Boldogkőről felsétáltunk a kék mentén Regécre. Melyik részt is emeljem ki? Mikor a megáradt patakon kellett átevickélnünk? Mikor beáztak szép sorjában a bakancsaink? Mikor égigérő dzsungelban kutyagoltunk? Mikor sarasan, hulla meredten eldőltünk a várhegyen? Volt ilyen is, nyilván nem erre emlékezünk. Bár most azt mondom rá milyen szép volt, akkor mégis világvégét éltük meg mindannyian. Azon versenyeztünk, melyikőnk bír a legjobban vigyázni a bakijára. 

Odafele, az egyik átkelőnél megálltunk, s láttuk valamikor itt épített híd volt. Lepakoltuk a táskákat, s nekiestünk először csak a partról vízmentesen építkezni. Mikor elfogytak a fák, akkor a túlpartról, utoljára a patakból szedve ki a rönköket. Andris óvóbácsi jeligével állt a vízparton, magyarázott, mutogatott, félt hogy vizes lesz ezért nem jött közénk. Én meg Győző toltuk az építőipart, 

Készítettünk fából átkelőt. Már nagyon kivoltunk,  ezért nekiestünk az egyik átkelőnél rönkfákból eszkábálni egy csinatos hidat. Csuromvizesen, s kb mint az óvodások játszottunk huszonéves fejjel a tiszta jéghideg friss, vízben. Oltári volt! Kavicsokat dobáltunk s élveztük a nyarat, a vizet, az önfeledt játékot a fák keresésével, rakosgatásával hamar el telt az idő.

A játszadozások után tovább trappoltunk fölfelé a vadonban,
 kissé feltöltődve, vidámabban, boldogabban, néztünk neki az előttünk álló kilométereknek.

Az Arka patak ide-oda kacskaringózott, és a turista út rátett egy lapáttal, még inkább tekergőzött. Egyszer el is tévedtünk a málnásban, de a kopár hegyoldalról már látszott a Regéci várrom, gyorsan visszatájoltuk magunkat, patakon tehenek járta útvonalon átvágva bokáig sárosan csak kievickéltünk az útra. Hullafáradtan baktattunk felfele a néptelen faluban Komlóskán.
Előttünk már csak egy utolsó hegy magasodott a regéci várhegy, 625 m magasan. Némán, vörös fejjel, legbelül magunkkal küszködve, éhesen-fáradtan-álmosan, fájó talpakkal átkozva a hegyeket valahogy mégiscsak felértünk. Ez volt életem, és szerintem a többieknek is leghosszabb gyaloglása. Valahogy összejöttek a kimerítő körülmények, s mikor felértünk meleg tüzet akartunk magunknak, ahol megihatunk egy forró teát, megmelegíthetjük tappancsainkat, pirítóst ropogtatni a sárga tábortűznél. Hát mivel előző nap vihar tombolt- (emiatt voltunk sarasak, vizesek) marhára nem találtunk száraz fát. Győzőnek támadt azaz ötlete, hogy a talicskák részére fenntartott gépzsírosbödönt előhozza a várból. Természetesen eddigre már állt a sátor, a vár mellett egy kis laposon van pottyantós toalett, tűzrakó asztallal padokkal, itt hajoltunk a füstbe, felváltva fújva a vizes leveles fákat. Győző ötlete ideig óráig segített, de eredménytelenül, a füstel csak magunkat konzerváltuk, végül ráhagytuk. Éjjel a sátorban vaddisznó röfögéssel szórakoztatott minket Győző elvtárs, Ondriskó kapott egy talp-taperolást,  és egy fülest, tökvéletlenül. Nem tudtam merről fekszik, s asszem ki akartam menni, de nem tudtam mire  fogok rálépni, totál sötétben tapogatóztam, ami részéről felért egy taperolással, s ezt jól meg is kaptam végül azóta oral history formájában mindig visszaköszön a történet. =D

A srácok jártak éjjel a falak között, én úgy voltam vele, hogy holnap reggel, mindent meg szeretnék nézni. Mint a legtöbb vár, így a regéci is nyitás előtt díjmentesen látogatható, kaptunk az alkalmon, bejártuk a friss ásási helyszíneket, a vár valamennyi zugát felderítettük, a déli torony alatti földhalom fele ekkor tűnt el, 2009-ben itt végeztük be az idényt, a föld alól a fal folytatása bukkant elő, újabb rejtélyes pincével. Ilyenkor azt érzem, tejóég! Mennyi mindenről lemaradok!

De sajnos erősen úgy néz ki, hogy az amatőr önkéntes régészkedésnek részemről vége van. Azóta se sikerült ásatásra eljutnom, barátnő, családi dolgok, kirándulások valahogy elvették az időm nagy részét, ami nem baj! Sőt!

A kasszás bácsival, aki megismert bennünket készítettünk közös fotót, a faluba beérve asszem boltoltunk, és szétválva stoppoltunk a hutákig. Nem távolság amúgy, ha az ember keróval van csak legurul, de gyalog nehézkesebb az út, legújabb úticélunkhoz az erdőn keresztül vezetett az út Kőkapun átvágva füzéri vár lett volna.
Ám a sors fintora közbeszólt, hiába jutottunk el Háromhutáig, én a falu egyik végén, ők túlsó felén várták jöttömet. Eldekkoltunk vagy két órát, a másikra várva, tökpotyára. Mivel a telefonos összekötetés áram és kártya hiánya miatt, megszakadt, nem tudtam mi van velük. Egyszer csak kitrappolnak az Óhutai részről. Mindhárman lestünk egymásra, hogy ezt jól elszúrtuk/ad ba..meg. Pozitívumként hozom fel, hogy volt időm megszárítani a bakancsom belsejét, a sárcok ezalatt felderítették  a hadiösvényeket, s mint kiderült túra tilalom van a Zemplénben, a csapások járhatatlanok, életveszélyesnek nyilvánították a környéket. Húh!
Hát akkor ha már itt vagyunk, akkor talán mehetünk is Nyíregy fele, elég hosszú lesz az út így is hazáig. Újfennt kettéváltunk, én előrmentem, a srácok ott maradtak. Megint.

Engem felvett egy család, asztmás gyerkőccel, levittek a tokaji elágazásig, innen kis séta az óriás tokaji mellett,
s felvett egy bécsi Mercédesz. Angulol kotyintottam, de az ősz hajú pocakos arany nyakláncos csóka magyar volt. Unalmában nem tudta mit tegyen, így hát gondolt egyet, és felvett. Mondtam az úticélt, száguldottunk Tokaj kisvárosa felé.

Elkezdtem neki beszélni a vonzás törvényéről, hogy nincsenek véletlenek, erre belekezdett egy nem hétköznapi történetbe. Mindig is el akartam jutni Afrikába, Bécsben dolgoztam szobafestőként, több évtizedet, rendszerváltás után hazajöttem megöregedtem, és ekkor 60 évesen kerültem olyan helyzetbe, hogy meg tudtam oldani a kijutást. Egy ismerősöm ismerőse, Avignonban autószerelő, vettem egy használt nyugati autót, megjavította, feltankoltuk, Gibraltáron keresztül leautóztunk Afrikába. Polgárháborús-mélyszegény negyedeken keresztül utazva, az európai ember bármit megkaphatott, amit akart. Huszonéves lányokat, drogot, alkoholt, bagó pénzért. A lányok könyörögtek hozzam haza őket, vegyem feleségül, hűségesen szolgál egész életemben. Időközbe beértünk Tokajba, de az öregurat sikerült úgy belázasítani a beszéddel, igen erőst megkedvelt, még volt mondanivalója, gondoltam miért is ne?  Ilyen még úgyse volt, okés, szívesen leülök önnel képeket nézegetni. Kérdezte mit kérek, hát ha már itt vagyunk Tokajban, akkor egy pohár tokajit. =) Az öregúr kólára vagy ilyesmire gondolt, kicsit égett az arcom, de azt megtanultam, hogy pofátlanoknak áll a világ. Tokaj főterén, az öregúr magyarázta a képeket, amiből volt neki vagy több kiló, még az afrikában szaró kutyákat is lefotózta, ilyen részletesen megörökített mindent.

A szomszéd asztaltól egy csinos anyuka kisfia is átkíváncsiskodott, az öreg egyből rákapott, és csaliként próbálta kihasználni, anyukája időben vette a lapot, és elráncigálta a kis kópét, az öregúr nem sokat szarakodott, mint egy huszonéves úgy skubizta a hölgy paramétereit.

Attól az egy pohár bortól nekem végig kínosan kellett brunyálnom, ideges voltam, alig vártam, hogy befejezhessem az üldögélést, ráadásul ingyen be is rúgtam, az öreg így is tökjó fej volt, elvitt a tokaji kempingig, ahol a Hegyalját szokták volt tartani, hátha itt nagyobb sikerem lesz, mint a hídnál. Szinte könyörögtem neki tegyen ki, amúgy elvitt volna Rakamazig is, ahol a többiekkel megbeszéltük a találkozót, de mint mondtam tűkön ülve vártam a búcsúzást. Részeges örömködés-éneklés szabadon felszabadultan a nemvárt sikerektől, boldogan sétáltam át Rakamazra, ez az 5 kilométer meg se kottyant, annyira jól éreztem magam, el is múlt szerencsétlen életérzés mire a fagyizóhoz értem. A többiek már bevégezték a fagyizást, elmeséltem gigamákomat, s ők is elmondták merre jártak azóta.

Kezdődött a dolog onnan, hogy otthagytam őket. Ondriskónak fel kellett mennie: =D

"A stoppolós életmód egyik sajátossága, hogy az ember a különböző fizikális szükségleteit nomád körülmények között kénytelen elvégeznie. Ez a világ legtermészetesebb dolga, amellyel nincs is semmi baj, ha az ember körültekintően választja meg ennek környezetét. A gond akkor kezdődik, amikor az ominózus környezet beleszól ezekbe e dolgokba.

Túránk harmadik napjának délutánján Győző barátommal Háromhuta határán várakoztunk egy kósza fuvarra. Eszményi környezet, az országút két oldalán viszonylag meredek hegyoldal fákkal sűrűn benőve, a jobb oldalon bokrok, mellette egy keskeny patakocskával. Autóforgalom zéró. Az idilli Rockenbauer-i tájkép élvezetét esetemben az alattomosan, ámde annál erőszakosabban rámtámadó szapora érzete törte meg. Nosza, Győzővel elrakattam a táblát (nehogy akkor kapjon fuvart, mikor én kevésbé utazás kompatibilis állapotban leszek), papírt elő és hajrá. Gyors terepfelmérést végezve, a jobb oldalt a ritkás bokrok és a patak miatt gyorsan passzoltam, így maradt a bal félen levő hegyoldal. Nosza felkaptattam a kényelmesen meredek részen egy jó húsz métert, mert ugyan teremtett lélek nem járt arra, de az emberbe beleszocializált diszkréció miatt jobban éreztem feljebb húzódni. Pont találtam is egy kiszáradt fenyőfacsonkot, aminek egyik ága eszméyni helyet nyújtott, hogy a papírtekercset ráakasszam. Minden rendben volt, úgy tűnt...

… egészen, amíg meg nem kezdtem.
Anélkül, hogy az esemény túlzottan naturrealisztikus ábrázolásába kezdenék, csak annyit közlök, hogy sem maga a folyamat, sem pedig az eredményének a halmazállapota nem olyan volt, amilyet az ember szívesen produkálna egy ilyen milliőben, de még egy ötcsillagos angol illemhelyen sem.
Miután úgy éreztem, hogy heroikus küzdelemben sikerült leszámolnom a bennem tomboló rémmel, a papírért nyúltam, melyet az ért trauma hatására sikerrel vertm le alkalmi fenyőág tartójáról.
Alföldi gyerek lévén, gondoltam nem probléma, csak mikor a guriga eszeveszett sebességgel elindult lefele a heygoldalon, akkor konstatáltam, hogy már nem a Szegedi pusztaság. A papír rémült tekintetetm kereszttüzében erszkedett egyre lejjebb és egyre fogyva, mivel a vége beakadt a fenyőcsonkba. Fehér csíkot hagyva maga után szlalomozott le a lankán.

Krízishelyzetben az ember nehezen tud racionálisan gondolkodni és Én akkor igencsak abban éreztem magam. Nem volt egyéb a fejemben, csak a sürgetés, hogy mielőbb visszaszerezzem a papírt, ami a higiénikus környezetbe való visszatérésem záloga volt. Tétovázás nélkül utánaeredtem. Ebben az sem befolyásolt, hogy milyen viszonyok között voltam. Bokáig tolt gatyában, békaugrásokban guggolva veszettül száguldottam lefele nem mellékesen olyan ülepi állapotban, ami a könnyítés és a törlés fázisai között helyezkedik el. Magam pedig szökkentgettem tova a hegyoldalon, hogy a papír áldásos segítségével véget vethessek ennek a – szó szerint – szar állapotnak.

Nagyjából egy 15 méteres ereszkedés után sikerült megcssípnem a gurigát, ami már jelentősen a harmadára redukálódott az elvesztett papírmennyiségtől. Ezt még a fent említett alulöltözöttségemben feltekerni és csak utána sikerült viszonylag helyrehozni magam, hogy autóba ülhessek.
Szerencsére a jelenetnek nem volt szemtanúja, Győző is csak a sápadt tekintetem láttán kifaggatva tudta meg a nevezett eseményt."

Szerencsétlenek igen rosszul sült el innen a történet, majd le kellett gyalogolniuk a következő faluig. Aztán valami üzletemberek felvették őket, de mikor Rakamaznál beszélgettünk, láttam rajtuk hogy gyűrődtek nem keveset. Győzőnek ez a rész betett.

Itt felvett egy miskolci rádiós, aki a református adást készítette. Egészen Xrisz házáig vitt bennünket, no igen, mind a hárman befértünk kivételesen =) S elég jól is éreztük magunkat, tényleg házhoz vitt. Ez nagy dolog. Azt hiszem megkedvelt bennünket a fazon =)

Éjszaka a rocker lakásban, élménybeszámolók, és másnap korán kelés és indulás.

Életünk egyik legmeghatározóbb kalandja volt ez, volt akinek egy szakítást kellett feldolgoznia, másnak merőben új életszemléletet, kimozdulást jelentett megszokott mókuskerék életünkből. Örök barátságok születtek ezen a túlélő próbán, amit nem lehet anyagiakban megfizetni.

Srácok köszönöm, hogy eljöttetek, és hogy megosztották élményeiteket!

Képek itt: https://picasaweb.google.com/112624677432448193347/StoppolasAZemplenhez2010Augusztus?noredirect=1