és egy szombat -Fizika napja

Reggel hétkor mint akit bekapcsoltak kiugrottam az ágyból, és még eszembe volt, hogy álmomban buszon voltam a régi szatymazi barátosaimmal. És tán lekéstem a buszt vagy valami ilyesmi lehetett a tudatalattim üzenete.- Üzent hogy valaki fontossal lesz találkozóm reggel. Öltözködés, reggeli, gépkapcs. D.-val már előző nap megbeszéltük, hogy résztveszünk a Fizika napján.

Utánanéztem a busznak, programnak -régi jó szokásom- ezúttal nem is hiába. Az induló buszunkról kiderült, hogy nincs. :D -gyors sms. A programban előadás a szuperlézerről, kísérletek szerepeltek. -Ami itthonról roppant érdekesnek tűnt-. Végül a kilencessel mentünk be közösen, álomtól kábultan sétáltunk egy rövidet a Dóm téren a Kísérleti Fizika vaskos ajtajáig. Az Aradi vértanúk teréről indulva neki a Dómnak, beérve a keringőbe jobbra kell elindulni a folyossón. S a túlsó végin a sarokban van az emlegetett szépmívű bejáró. A földszinti, és az első emeleti laborok voltak megnyitva a széles nyilvánosság számára. Különböző időpontokban indultak a túrák, és voltak állandó bemutatók is. Mivel mi nem egy csoporttal voltunk, szemfülesnek kellett lenni, hogy valami bennfentest előadáson kapjunk, vagy különben le kellett szólítsuk. Többé-kevésbé minden teremben voltak lelkes halgatók, akik nagyon részletesen, és lelkesen tudtak beszélni az adott teremben látottakról. A kísérleti fizika leglátványosabb része a lézeres kísérletek bemutatása volt. Optikai kísérletek is érdekesek voltak. És itt jöttem rá, hogy nekem komoly hátrányaim vannak a fizika terén. Elképesztő milyen hülye vagyok ezen a téren. Egy-két kísérlet még általánosból beugrott, de semmi több. Láttunk spektroszkópot, meg megmutatták hogyan lehet szivárványt csalni a falunkra egy cd lemez, és egy elemlámpa kombinálásából. Ezt egyszer meg is valósítjuk Úúgye?? :)

A látogatókat enni-innivalókkal is ellátták, volt pogácsa, és itóka. D. is hozott szendvicset, de az sajnos a táskában maradt. 11-kor dr. Szabó Gábort hallgattuk meg, aki jobbára a szuperlézer működéséről beszélt, -amit az én bölcsész-hallgató fejem nehezen fogadott be- de a vége érdekes volt. A gyakorlati alkalmazásról a gyógyításban, munkahelyek megteremtése az ifjú fizikusoknak. No és hát az is kiderült, hogy ezt a három emeletes objektumot hova is fogják felhúzni. A volt szovjet laktanya területére.

Ezután felbagyogtunk a Csillagászati előadásra, ami nekem nagyon tetszett. Nemcsak azért, mert jobbára mindent felfogtam belőle, hanem mert tökre érdekel is ez a téma. Itt derült ki számomra hogy a szegedi csillagászati központ milyen jelentős is Európában. ÉS elgondolkoztam azon, hogy jéé, ez a tudás mind anno Kolozsvárról került át ide. Bizony. Ha nem lett volna Trianon, akkor Szegeden ma sem lenne semmi felsőoktatás, nem lennének ilyen tudományos eredmények... Haszontalan képzelgéseim jöttek elő :D

Azt sajnálom csak, hogy olyan rövid volt csillagászati bemutató. látványos volt, és érdekes. El is döntöttem: nyáron megyünk a csillagvizsgálóba. Sőt D.-val azt is beszéltük, hogy felvesszük a kapcsolatot a szegedi amatőrcsillagászokkal is. Ezek után a Tisza part érintésével kisétáltunk a Marsra. A buszon a Waldorf iskolaműködéséről váltottunk néhány szót. Hát nekem nagyon tetszik ez a szabad iskola. És állítólag részt is lehet venni egy-egy tanítási órán. Úgyhogy egy Waldorf suli látogatás is benne van a közeljövőbeli programunkban.

Vélemények a Waldorfról

A szegedi kolozsvári téri Waldorf

úúú, itt megnéztem a képeket, és a 2009-es Erdélyes képeken, amikor a nagy hegyen vannak, na azon a napon találkoztam az elsősökkel. ÉS nagyon fura, hogy ugyanúgy vannak öltözve a lányok, (Critical Mass ugye) mint ahogy emlékszem rájuk. Meg a lányarcokra is sokra emlékszem. Hiába ha egyszer elkezdik faggatni a magányos utazót, megjegyez egykét lánykaarcot. :)

Végeredményben egy tartalmas napom volt megintcsak. Bár néha tényleg untam a fejem, de a társaság, a beszélgetések no meg az érdekességek szebbé tették a napom. :D Köszönöm. :)

u. i. Hazaérve megebédeltem és filmet néztem és átaludtam a délutánt...:-)