Tegnap este volt a szeptember hónap legjobb napja. Végre egy igazi vérbeli moldvai táncházban volt részem, ami már nagyon kellett, mint egy falat kenyér. Visszasírom a 2009-et amikor hetente voltak ilyen alkalmak. Rengeteg régi-új arc volt a megjelentek között, többek közt Grétáék, akik a végére sajnos elmentek. Sikerült megismerni egy hannoveri német lányt, aki szinte perfekt magyarsággal beszél. Nomeg két francia barátnőjét, akikkel angolul társalogtam, mikor tudtam. Rohadt jó érzés volt felfogni ésszel honnan jönnek, bár ki is bukott nagyon hogy a magyarázó mesélő párbeszédre az angolom tökéletlen. Sőt! 

Volt aki flegma, volt aki állandóan mosolygós volt a lányok közül. Asszem el kell kezdenem járni újra tánctanításra. 

Hogy mi van velem? Dolgozom kerékpárokat építek, szinte mindig valamit. Vannak dolgok amik nem változnak. 

Igazából a tegnapi nap egy nagy csoda. Volt egy kis gubanc, mert a vinnyetát a deákról kölcsönadtam öcsémnek, féléve, ámde igazolnom kellett a szövetkezetnél, hogy megvan az okt31ig a jogviszonyom. Utolsó órában derült ki, h nem lehet ezt mással, csak vinnyetával igazolni, se isklátogatási, se semmi más. Csak vinnyeta. Közbe megígértem h egy kerót megtakarítok, így felvettem a kerót, hazamentem vinnyetáért, vissza a szövetkezethez, rohanni haza mert Viktor -aki rendkívüli ritkasággal ér rá- jött nekem segíteni összerakni a sötétzöld bringát. ÉÉÉÉÉÉs minden sikerült. A csészéket 3 perc alatt bekalapálta, amit én órákon keresztül nem voltam képes, majd megtakarítottam a bringát, és időben le is adtam! Nem akartam elhinni, hogy ez így összejöhet. Annyi negatívum volt a napomban, hogy kreáltam egy vidám dalt ezek után a Szentháromságon, és a táncház miatt elfelejtettem az egészet. 

De ez legyen a legnagyobb hiba amit egy jó napnak elnézünk.

Igaza lehet azoknak akik azt mondják, hogy Isten tenyerében vagyok.