Néha még most is felvinnyogok hirtelen, ha olykor-olykor eszembe jutnak vicces kalandjaink. Ilyenkor senki sem érti min röhögök, nem úgy mint a túrán, mikor egyikünk elkezdett vinnyogni a másik is utána rögtön. Mivel egyre kevésbé emlékszem az elmúlt napok eseményeire, úgy összefolyik az egész. Mintha évek teltek volna el ebben a 11 napban, míg odavoltunk. 

Félálombeli állapotomban csak a szelet halottam amint hasítunk az éjszakában, mennél erősebben fújt a szél, annál inkább erőt vett rajtam a félelem, és vártam a halálos pillanatot: na most fogunk felborulni, beleveszni a tengerbe vonatostól. Közben Atis oldalról megbök és így szól: -Kelenföldön vagyunk. Itt szállunk le? Mitől olyan vörösek a szemeid? Adjak Visine-t? Furcsán ránézek onnan a szakadék széléről - Nem kell semmi,- mondom, s lassan-lassan feleszmélek, hogy mindjárt megérkezünk, és már nem is vagyunk a 100 km/h szélben, sem a szakadék szélén, hát ideje megnyugodnom végre, és aludni egy keveset.

1. nap (azaz a 0.) Augusztus 12 Hétfő -Szeged-Kelebia

- előkészületek, költségek, pakolás, 50 km

Már előtte való nap elpakoltam, így a délelőttömet rengeteg szendvics legyártásával, és a többiek pakolásának lájkolgatása volt porondon. Készültek a vajas-kolbászos-paprikás, s vajas mézes, nem romlandó szenyák. Még maradt kis időm, gondoltam sütött pogácsát. Előzőleg a konzerveket vagy 16 darab halas-babos-lencsés konzervet belevágtam a szimatszatyorba. Ez, a vagy 6 kg-os súly a csomagtartó tetejére került.

Ruhákból igen keveset raktam, se hosszú nadrág, se váltócipő: kellett a hely kajának. Egy saru, pár zokni, két rövidnadrág, egy esődzseki, fürdőgatya, nagy törölköző, sál, s vagy 6 póló összetekerve, meg váltóalsónemű. Ennyi volt a ruhatár. Pólóból vittem két hosszú ujjút, ezzel váltva ki a pulcsit. Párnának és kalapnak egy muszlim sálat használtam, ami nem kicsit hülyén nézett ki, a fejemen, de nagyon jól bevált: puha volt alvásra, reggelente melegítette a nyakam, napközben bevizezve pedig védte a fejem. Irtó praktikus.

Betekertem Szegedre az ötös főúton! Még egy rendőrautó is elment mellettem, nem szólt egy szót sem. Pénzt váltottam, olyan 13 ezer kunát, volt nálam még pár ezer forint, és 20 euró. Nagyjából egy 20.000 Ft-ból jött ki az utazás oda-vissza 90%-os kedvezménnyel számolva. 

Szegeden az Ibusz irodában érdemes váltani, itt a legkedvezményesebb a valutaváltás. Olyan 325 kunát kaptam a váltásból, bár többet akartam, nem sikerült, mert a fizumat nem tudtam felvenni az automatából. 17:00-kor Atissal és Zsuzsival áttekertünk Kelebiára, ahol Csabiéknál aludtunk. Nagyon tuti levest és darált húsos rizses gombócot ettem, meg sok barackot. Olyan volt ez a hely nekünk, mint az Utolsó menedék a Gyűrűk urában. Puha ágyban aludhattunk, és volt angol wc is!

2. nap Augusztus 13 Kedd

-Kelebia-Drávaszabolcs 130 km

Hajnalban 4:30-kor keltünk, 5:00 kor indultunk, másfélóra alatt letekertünk 30km-ert Bácsalmásig, Az állomáson elmentünk Wc-re. Atis tőlem kért papírt, mert ő mélyre rakta. Pár perc múlva visszajön, bekapcsolódik a beszélgetésbe, mintha mi sem történt volna, a papír meg sehol. Hát a wc papír?

-Öhm, beleesett a vízbe.

-MILYEN VÍZBE?

-hát a kézmosókagylóba és vizes lett.

-HOZD VISSZA, CSESZED NEM LESZ PAPÍRUNK! Majd a bicón megszárad.

Reggel ezen sírtunk a röhögéstől, miközben a gumipók alá raktam az elázott papírt. A vonat szűkös volt, de nem bántuk, mivel a kalauz csak Baján, a végállomáson ért oda hozzánk. Már szálltak le az emberek, mikor kiadott 4 90%-os jegyet, és két kerékpárosat!!!

Ilyen előzményekkel vidáman indultunk neki a baranyai dombságnak, Baja után balra lefordultunk egy árvízi töltésre, ami egész jól le volt aszfaltozva, és gurultunk az első emelkedőig Bátáig, ahol feladta a leckét egy kisebb meredek dombocska. Már itt le kellett szállni, és feltolni, annyira durván emelkedett. Elgondolkodtunk hogy mire is vállalkozunk, ha már ezt nem tudjuk megmászni itt az első napon. A másik elgondolkoztató dolog a víz volt. Szinte minden faluban meg kellett állnunk, annyi vizet megittunk. Mohácsnál teszkóztunk, kitekerve Nagyharsánynál megnéztük kívülről a mohácsi NEMZETI emlékhelyet. Annyit árulok csak el, volt ingyenjegyünk, s még úgyse volt kedvünk bemenni, olyannyira melegünk, vagy inkább elegünk volt. Az első dombokat nehezen nyeltük le, Villányban lementünk egy pincébe borozni, egyedül ott volt elviselhető az hőmérséklet, Nagy hezitálás volt hova is menjünk be, olcsó legyen és legyen pincéje. Egy bácsinak volt egy reklámmentes pincészete, 120 Ft-decije volt kiírva. Ittunk portugieser-t és cabernet, ha jól emlékszem. Az utóbbi mocsok fanyar volt. Azt hiszem az utolsó kilométerekre kellett is Siklósig ez a löket, mert nagyon gyorsan eltelt ez az idő, hála az alkoholnak. Siklóson Atis vezetett, mert már járt ott, tudja hol van a teszkó, és nála volt a gps. Ebből az lett, hogy marhára elkerültük a várat, még látni is alig láttuk, viszont a napi táv, és a kötelező teszkózás meglett. Itt is volt angol wc.

6-7 fele járhatott, mikor Drávaszabolcs felé vettük az irányt, egy kerékpárút mellett balra egy erdő-mező szélén bent vertük fel a sátrakat. Raktunk tüzet, s itt fogyasztottuk el első konzervjeinket. A tűzrakás úgy nézett ki, -amitől Győző barátom hülyét kapott volna- hogy egy félméteres területen kitépkedtem a gazt, egy tenyérnyi helyen- hüvelykujjnyi mélyen kivágtam egy rossz bicskával a földet, s mindezt a sátortól egy méterre. Itt még nagyon frankón aludtam, ki voltam dögölve, remek egy hely volt.

3. nap Augusztus 14 Szerda

-Drávaszabolcs-Pakrac 126 km

Reggel 5-kor kelve 6 kor elindultunk, Drávaszabolcsban megint eltöltöttünk vagy másfélórát, vásárlással, reggelivel, pakolással. Feltöltöttük az 5 literes vizes palackot, Atist kineveztük vízhordozónak. Mivel volt egy lik a tetején állandóan fel kellett fújni levegővel, Amíg erre rá nem jöttünk addig csöpögött a csomagtartóról a víz, le a sárhányóra, amiről úgy nézett ki a dolog, mintha izzadtság csepegne a földre, s látva, Atis milyen tempóban taposta a pedált, hát tökre úgy nézett ki. El is neveztük Atis könnyeinek. 

A boltos néni mondta, h parkokban, benzinkutakon iható a víz, ezekre készültünk. Idővel a vízhordozó szerepe megcsappant, mert rájöttünk, sokkal kényelmesebb, ha mindenkinél van 3 flakon, amiben két napra is elegendő lehet a víz.

Slatináig sík terep volt, mintha magyarban lennénk, egyedül az volt fura, hogy mindenhol piros téglásak a házak, vakolatlanok. Nagy szegénység, sok helyen romos, szétlőtt házak, egyes falvakban se kisbolt, se kocsma. Slatinánál Vitrovica felé tanácsolták, hogy menjünk, mert ott nem olyan emelkedős, ráma, mondták h sík. A központban egy park mellett találtunk wifit, Atis itt hiába oróbálta a nőket leszólítani egy kép erejéig nem sikerült neki. Ezen is sokat röhögtünk, mert minden nővel angolul akart beszélgetni :D vagy le akarta őket fotózni :D

Csak ott rontotta el amúgy, h mindegyik sietett. Benzinkútról benzinkútra röpdöstünk, kiderült némelyikben van még tusoló is. Itt is volt még angol wc.

Daruvar előtt volt az első nagy hegy, de túlélhető volt. Benn a városban egy parkban álltunk meg, tele volt hősi halottakkal. Horvátország indokolatlanul drága. Maga a város egy völgyben fekszik, előtte, utána hegyek vannak. Mire ideértünk rendesen le voltunk fáradva, és a hátunk közepére kívántuk a dombokat.

Azért mentünk még egy keveset, az egyik domb alján megálltunk, hátha ott jó lesz, de a földút végén pisilde volt. Ott meg azért csak nem akartunk sátrat verni. Csabit leszavazva feltoltuk-tekertünk. Itt már minden helyen a tökéletes sátorhelyet kerestük. Egy kövezett mellékúton legurulva szerpentin és sínek vártak. A sinek mellett halálfejes táblák. Az egész erdő tele volt aknákkal. De érdekes, hogy a mellett levő erdőben meg fát vágtak ki. Nem egy életbiztosítás favágónak lenni Horvátországban. Sehol se láttam gázfűtést. Ez csak nálunk volt nagy divat, hogy még faluhelyen is. A Balkánon mindenhol fával tüzelnek. Másik megfigyelésem, hogy a horvát autósok gyorsan vezetnek, szeretnek merészen előzni.az utak viszont jobbak mint minálunk.

Végül megint a falu előtt pár km-re sikerült sátrat verni, Pakrac felett az úttól jobbra benn volt egy féltetős kiülős, tűzrakós placc, ahol az első török wc-vel találkoztunk. Volt focipálya, olyan gyerekbarát gondoltam. Itt megint tökjó helyünk volt. Raktunk tüzet, teát, egyszer csak jöttek a giganagydarazsak éjszaka!

Először egy, aztán mégegy. Nem győztük leütni őket. Gondolom jöttek a fényre, melegre, valahol a közelben lehetett a tanyájuk. De ilyen nagy példányokat még nem láttunk. 

4.nap Augusztus 15 Csütörtök

-Pakrac-Bosanski Kostajnica 80 km

Megmásztunk két nagy hegyet, 6 körül felkelve, jött a harmadik hegy Novska előtt. Pakracon a kis liliputi benzinkúton fújattunk a gumikba, de mosdó már nem volt. Reggelente mocsokhideg van, és nagyon jólesik egy kis meleg tea, vagy étel. A hegyek tetején is képesek voltak ezek a horvátok falvakat alapítani, de a háború után a legtöbb elhagyatottan maradt. Ahogy láttam vagy a régi tulaj járt vissza, vagy vannak erre szakosodott fosztogató bandák, akik járják ezeket a romos házakat. Talán mindkét elgondolás igaz lehet, nem tudni. Viszont volt, hogy a vizet eresztették ki az utcára, vagy folyt a csap az udvarban, nekünk meg fogyogatott a tábori vizünk. E napon találtunk egy állatitató vályút, melyben rendes csapvíz folyt. Én cipeltem a kommunális vizet, ami már nem is fogyott úgy. A harmadik hegy utáni lejtő igen kiadós és hosszú volt. Bal oldalt az erdő végig ki volt táblázva halálfejekkel. Még az út mellett is voltak magányos sírok. Rendszerint kihasználtuk hogy reggelente nincs autósforgalom, viszont e napon Nagyboldogasszony ünnepe is volt, alig láttunk embereket, ez már előtte való nap is így volt, mintha senkisem dolgozna. Fura volt ezt látni na!

Novska Lidlizés, aztán gyerünk a határ felé, elmentünk egy hídon, mely mellett egy rommá lőtt régi híd állt. Jasenovac, Dubica felé vettük az irányt, jó sík volt a terep, de Dubicánál nem engedtek át a határon. Only local people. Továbbmenve olyanfasza helyet találtunk, hogy ihaj. Dubica után az Una látszik a faluból, nem takarják gátak, amúgy bolt sehol, nehogy vegyél sört vagy kenyeret a rohadt melegben. Szóval az egyik falunál volte gy földút le a vízhez a házak között. A víz olyan tiszta, hogy több méter mélyen is leláttál. A halakat láttad a mélyben, vagy a lábadat! A víz hideg, az idő tűzforró. Egy kisebb vízlépcső volt feljebb, itt mostunk, fürödtünk. ettünk. Mindenkinek nagyon tetszett ez a szép tiszta hely. A víz lassan mélyült, és igen gyors sodrású. Atisnak elvitte a papucsát :D Csak arra lettem figyelmes bemosakodás közben, hogy Atis fut ki a bozótosból, és belegázol a vízbe. Nem tudtam elképzelni mi baja lett. :D

Besétált a lépcsőre, és a sodrás leverte a lábáról az egyetlen lábbelijét. 

Épp úszok befele a sziget felé, egyszercsak Csaba ordít mint a vadállat h menjek ki a partra, mérgelődöm egy sort hogy miafenéneknincs nyugta az embernek. Ott állt az rendőrautó....

Nem volt semmi, csak kíváncsiskodtak, vagy rutinból néztek ki. Nem állítottak elő, hogy át akartam úszni a zöldhatáron :D

Továbbtekerve egy romos templom melletti háznál vizet kértünk. A bácsi tökhálás volt hogy leálltunk vele bratyizni. Németül lehet a Balkánon érvényesülni, a fiatalok beszélnek ugyan angolul, de a német a nyerő szinte mindenhol. Az autók fele külföldi rendszámú, olyan elhagyatott helyeken jártunk, hogy tuti a népesség vendégmunkás a német nyelvű államokban. A romos templom után az út szélén a bácsitól pár száz méterre volt egy forrás! 

Bosznia

Kostajnicánál léptünk át Boszniába, itt váltottunk át az eurót konzervibilis márkára, én valahogy bebuktam 10 márkát. Én voltam az elosztó, és valahogy 10 márkával kevesebbet adtam magamnak, vagy átvágtak valahol, vagy elszórtam, vagy elszámoltam. Már nem tudni. Még akkor utána próbáltam a végére jutni, de nem sikerült. A jövőben ha pénzt váltok akkor mindent felírok h mikor mennyit kaptam, Nem játék több embernek a pénzével dolgozni.  A 20 euró bőven elég volt, sőt még sok is volt azt mondják a többiek. Az árak nagyjából hasonlóak voltak mint nálunk, de volt ami lényegesen olcsóbb volt, a 70 Ft-os fagyi verhetetlen volt!!!!!!

Kostajnica után kifele egy benzinkúttól fél kilóméterre egy földúton mentünk le az Una mellé, ahol asztal, pad, ruhaszárító várt minket. A legideálisabb hely komolyan, áááh az út 100% os vadkemping placca volt ez. Kostajnicában jelentkeztünk be másodjára wifin. Reggel Atis meg Zsuzskó elugrottak a boltba kenyérért, mert annyira kevés a fél kilós kenyér, hogy egy ekkora bandának a fél fogára se volt elég. A placcal szemben volt egy sziget, ahová át lehetett sétálni. no ide visszamennék még egyszer. Szerintem mindenkinek tetszett a horgásztanya. Idáig tettünk 382 km-ert.

5.nap Augusztus 16 Péntek-

Bosanski Kostajnica- Bosanska Krupa 61 km

Délelőtt indultunk útnak, olyan 11 körül, így is nem kis előnnyel rendelkeztünk, mert az első hegyet hamarabb be tudtuk fejezni, volt egy olyan fél napos előnyünk. Este még valaki kijött tüzet rakni a szomszéd placcra, de reggelre eltűntek. A cuccaink érintetlenek voltak, mindig vigyáztunk arra, hogy le legyenek zárva a bicajok. A sátorhelyet is ennek tudatában, egy jól eldugott helyre szoktuk felállítani. Aminek vannak előnyei-hátrányai, erről majd később.

Vettünk Eurokrémet, ami kakaós mogyorós krém, egész kedvező áron kínálták, ez volt a befutó. Kezdett uncsivá válni az olajos hal, paradicsommal pedig egészen isteni íze van! 

Atis tegnap este itt kapott defektet, még aznap este megfoltozták csabival, szégyen nem szégyen én csak mondtam mit kell tenniük, vacsora után képtelen voltam bármilyen mozgásra. Naplót is akartam írni, de annyira, de annyira le voltam esténként amortizálva, hogy első nap még kimásztam a sátorból atissal mosakodni, de később egyikünk sem. Kidöglöttünk a szó legnemesebb értelmében. Aztán meg nem olyan felemelő érzés hűvösödő éjszaka egy másfél literes jéghideg palackból cicamosdást végezni. 

Én még igazából ennél a helynél úsztam volna egyet, mert igen kedvező volt a hely, de engedve a tömegakaratnak továbbvonultunk.

Novi Grad volt a második boszniai város, ahol körülnéztünk egy kicsit. Európa legnyugatibb iszlám országa szerintem egy igazi egzotikum. A szerb területen cirill írásjellel és angolul írnak ki dolgokat. Kelet a pravoszláv egyházzal és a minaretek furcsa keveréke. Mintha egyszerre lennél Oroszországban és Törökországban. Novi Gradban nagy nehezen megtaláltuk a Konzum nevű boltot, Egy gyárudvar felső részén volt kiírva hogy Konzum. bemegyünk, rengeteg autó az udvarban, szemben nyitva egy ajtó, benn egy varroda.vagy 50 varrógép zúg-búg, nők hajlonganak előtte és serénykednek.

Továbbmegyek az oldaláig, ott is valami raktár, de bolt sehol. Vissza. Kerengtem a környező utcákon, mire rájöttem, hogy a túlsó oldalon van a bolt. Idegen helyen vigyázni kell az utcákkal, mert többször betévedtem egyirányú utcába, ami igen veszélyes tud lenni.

Itt ki kellett mennem vécére. Nagy szupermarketek, ahol mosdó is van, itt nem divat. Besétáltam a házak mögé, és elképesztő látvány fogadott. Képzelj el egy 10 emeletes panelt, van mondjuk a lépcsőnél egy bemélyedés az épületben, na oda mentem pisilni a kuka mögé. Fölöttem az u alakban minden szinten ki volt ütve a fal, és kilógott egy füstös kémény. Minden szinten fával tüzeltek a panelben!!!

A hátsó udvaron ahol közlekedtem mindenhol halomban állt a tüzifa. S tényleg mióta átjöttünk sehol se láttam gázkonvektor kivezetést. Rengeteg faszállító kamiont láttunk amik vagy egészben vagy már felvágva szállították a tüzifát. A háború nyomai, ha már a főutcákon nem is, de mögötte mindenhol látszik. Több Európai Uniós vagy Egyesült Nemzetes pénz jött ide, hogy az emberek házakat, utakat építhessenek.

A boltokban általában édességet vettünk Eurocrem-et, Lions-os csokit, meg nápolyit. Itt Novi Gradban sétáltunk, amikor csab kiszúrt egy burekos helyet. Bementünk, kézzel lábbal tört szavakkal megkérdeztük milyen burek is van háznál. Szinte mindegyiket megkóstoltuk, 2 márkáért egész nagyot és finomat is kaptunk. Két konzerv márka ér egy eurót, azaz 300 Ft-ot. Megevve egyet már jóllaktál. Nem tudom már mennyi burekot vettünk de vagy 10-et biztos. Kiültünk a határ mellé az Una partra, ahol köveket görgettek. A minaretekből szólt az arab nyelvű müezzin éneke, amit mindenhol lehetett hallani. Nők egy része még mindig hagyományos ruhákban, de Bosznia igen modernizált. Sokkal rosszabbra számítottunk. Az Una partján új házakat építettek, a köveket a folyóba dobálták, a horgászó gyerekek mellé. Mindenki megnézett minket, elvétve lehetett látni kerékpárost.

Kifele menet a városból találtunk egy újabb forrást, az út bal oldalán. Valaki azt mondta hogy 40 ezer Ft-ot költöttek ezen az túrán, és mindenhol vizet kellett venniük. Mi ezt a kérdést szemfülességünkkel oldottuk meg.

Az útnak a legkellemesebb része volt az Una mentén való kerekezés, néha egy-egy kamion, nem voltak nagy emelkedők. A folyó gyönyörű volt, bár jéghideg, Többször megálltunk fürödni, enni. Ahova lehetett bemásztunk. Több zúgó, vízlépcső díszítette a folyót. Autóval simán el lehet menni ezek mellett, kerékpárról pedig gyönyörűen látható. A legjobbak a kis letérő földutak, melyeket alig lehet észrevenni.

Otoka előtt volt a híres szép kép lekopizása, egy hegy, melyet kikerül a folyó. Ugyanitt egy újabb forrásvíz. Otoka után szerintem egy veszélyes szakasz jön, mert igen kanyargóssá válik az út, a hegy kerülgetése miatt alig lehet belátni az utat.

Krupánál a központban álltunk meg, itt felmentünk a várba, fagyiztunk egyet, mocsok olcsó a fagyi! Bár elég furi állagú is volt. Nem akart elolvadni. Zsuzskó azt mondta vizezik. Itt látszott legszebben a két nemzet, a szerbek és bosnyákok együttélése. Épp esküvői menet ment a hídon, sok esküvő volt itt. A park mellett Anjou címeres névoszlopok, itt is véres volt a háború. A belváros gyönyörű volt, még egy gyaloghíd is volt rönkfából! Krupa után 5 km-ert, ha mentünk, jobbra le volt egy földút, balra aknás erdő. A földút egy kaszálóra vitt, remek placc. De még remekebbnek ígérkezett a susnyás mögötti Una parti rész. Kiléptél a sátorból és máris fél méterre ott volt az Una. Ki is lett pécézve ez a hely, milyen jó lesz. Volt ugyan pár zsebkendő, de nem volt érdekes. Egyszer csak nézem barna lett a mellény egy darabja, a gumipók, meg a málhás zsákom egy foltja. Azt hittem megüt a guta. Ezeket végül a ladikban megmostam, nem ért nagy kár.  Szóval alá volt aknásítva egy ponton a placc. Atisnak először nem akartam szólni, gyorsan földet raktam rá, aztán meg szóltam neki h menjünk el füvet szedni. Még mentegette magát, hogy a fű felét ő szedte. Nem úgy van az, hogy ő csak a nála levő pár marékot hozta, én meg vagy két öl füvet. Mivel a többiek tudták miről volt szó, jót mosolyogtunk a dolgon. Aztán végül elmondtam neki, nem bírtam ki. Látni kellett volna az arcát.  Atisról tudni kell, hogy nagyon érzékeny ezekre a dolgokra. Tudtam hogy kiakad, mindennap fürdött, meg ilyenek. Nemhogy egy szarrakás felett sátrazzon!!!!  Ez volt az első necces sátrazás. A hellyel amúgy nem lett volna gond, mert tök jól nézett ki. Mintha a Gyűrűk Urának filmforgatására tévedtünk volna be.

Volt egy félig elsüllyedt ladik, amit elkezdtünk kilapátolni, még el is lehetett volna kötni, mert a követ amire rá volt kötve a rasszerzsák, bepakoltam a ladikba. Mehettünk volna lefele, csak az volt a gond, hogy nem volt evező alkalmatosságunk. Talált vécé ülőkével egybetákolt faágat akartam evezőnek elkészíteni, de addigra sajnos már beesteledett. Tüzet raktunk, és dinnyét falva lefeküdtünk aludni.

6. nap Augusztus 17 Szombat-

Bosanska Krupa-Plitvicka Jezera 80 km

Reggel 5-6 fele kelve korán indultunk neki a hágónak, jól fel kellett öltözni, mert hideg volt. Forgalom nemigen, a táj viszont nagyon szép. hegyszorosokon mentünk át, mindkét oldalon hegy emelkedett, kanyargós veszélyes útszakasz. Néha egy-egy kutyus volt az út szélén hagyva. De a városokban is igen sok volt a kóbor állat. A folyó túloldalán egy vár állott sasfészekként tekintve le a völgyre. Kicsit elhagyva újabb forrás, majd kiérve a hegyek közül az egyik szállónál Atis második defektjét én cseréltem ki. 

Kostelski Buknél nagy parkolóval, ingyen wifivel, a hegyekről két minaret bámult minket.  Egy vízimalomnál és egy vízlépcsőnél épült ez a puccos szálló. Mocskosul ki kellett mennem, a túloldalon egy alagút felett egy hegyi ösvényen intéztem el a dolgomat. 

Lassan kijutottunk a dombos síkságra, egy benzinkúton álltunk meg fürödni, meg egyéb szükségleteket intézni. A kutasok már úgy néztek, azt hittem elküldenek minket. Hajat mostunk, borotválkoztunk. Atis megfürdött :D 

Mikor benéztem a mozgássérült vécére, hát ott tartották a letyópapírkészletet. Kapásból belemarkoltam megtömtem vele az egyik, és a másik farzsebemet, mert már fogyóban volt mindenkinek a papírja. Bihács egy rohadt nagy város, még rohadtabb hegyekkel, gyönyörű a belváros, itt még elsétálgattam volna a parkban.

Történetéről annyit, hogy ide a Katonai határőrvidékre a Habsburgok telepítették be a szerbeket, hogy a törököket távol tartsák. Emiatt a környék igen vegyes szerb-horvát-bosnyák identitású. Az okkupálás után európaizálták a város addigi erős oszmán jellegét.

Egy márkáért kaptunk egy kis burekot, majd vettünk fagyit. Közeledtünk a határhoz, költeni kellett a KM-et. A városból kifele az én hibámból egy rossz úton mentünk ki, semmi tábla nem volt ,csak egy citromsárga főútvonalat jelző tábla. Félóra alatt felmentünk egy hegyre, majd a faluban kiderült, hogy itt nem fogunk átjutni Horvátországba. 10 perc alatt legurultunk, lehet itt hagytam el az úti jegyzeteim első darabkáját. A sétáló utcán jöttek a koldusok, anyuka egy csecsemővel a karján, rossz volt ránézni. Nagyon ránk kattantak, azt hihették, hogy marhanagy jómódunkban tekergészünk. 

Bihácsot végleg elhagyva, dombok következtek és az utolsó boszniai falu Izacic. A helyi viszonyokról sok minden elárult, hogy a szerb felirat át volt fújva festékkel. Irtó kanyargós, meredek dombon állt a falu, mire felértünk a széléig, örültünk hogy élünk. Egy talponálló-kisbolt volt a faluszélen két fűzfával. Itt költöttük el utolsó márkáinkat. Sört, vizet, vécét-volt angol vécé! Mindent kihasználtunk. Jött egy bácsi, aki németül akart beszélgetni. 

Esküvői menet jött el hirtelen, mindenki mosolygott és integetett felénk. Mikor feltekertünk, halottuk a manele muzsikát, lehet másfajta volt, de megszólalásig hasonlított a román mulatósra. Valami ilyesmi lehetett:

Szívesen benéztem volna pár órára megnézni hogy is megy ez bosnyákéknál. A Plitvicére vezető út nagoyn forgalmas volt, szinte másodpercenként húztak el mellettünk az autók. Volt egy kis emelkedő, de összességében végig lefele gurultunk, ami nagyon jó volt, mert a határ után jókora hegyet kellett megmászni a horvát oldalon. Szóval gurultunk lefele, és sátorhelynek való földutat kerestünk, de egyszerűen nem volt sehol. Aztán visszatekerve mégiscsak lett egy. Bal oldalon voltak a bejáratok, ha észak felé megyünk az egyes úton, mi meg a néptelen erdős hegyes jobb oldalon találtunk a hármas és a kettes bejárat között azt hiszem. Ez is pisilde volt voltaképp, csak mi beljebb mentünk, ahol volt egy tűzrakó, előttünk egy nagy kráter. 

A környék egy őserdőhöz hasonlított nagyon Mögöttünk a forgalmas országút, előttünk a hihetetlen nagy csönd,  béke, nyugalom. Vadon volt ez a szó legjelentősebb értelmében. Nem szabad könnyelműen, tiszteletlenül bánni ezzel a szóval, tájjal, mert visszaüthet keményen és fájón.

Azt hallottuk, tilos Horvátországban vadkempingezni, ez nagy valószínűséggel így is van. De! Ha nem vesznek észre, akkor lehet :) A sátorállítás elején ez volt az izgalom témája, hogyha jön a vadőr... megittunk egy konzervdoboz sört, majd lefeküdtünk aludni. Hajnali 3 körül ébredeztem, s arra lettem figyelmes, hogy valami matat a közeli avarban. Ágak törnek, és a lépések egyre közelegnek felénk. -Mi lehet ez Atis? súgom oda hozzá halkan, majd hangosabban. -Nem tudom, hagyjál aludni. 

-Szerinted ez egy medve? Vagy egy vadkan lehet? 

-Nem tudom és nem is érdekel...bennem egyre jobban ment fel a pumpa, idegőrlő másodpercek alatt arra jutottam, hogy nincs mit tenni, akármennyire félek, ki kell menni megnézni mivel állunk, állok szemben. Hisz a sátorban még el se tudnánk menekülni ha egy medve, vagy egy vadkan ránk törne. Ráadásul amilyen butusok voltunk az összes élelmet a sátorba raktuk. Csak ezekre a mérges gondolatokra tudtam akkor gondolni, így kirohantam, körbepásztáztam a területet, és semmi. Olyan sötét volt, mintha barlangban lettünk volna. A hang köhögött, nagyon ijesztően és lépkedett.

ATIS! ADD IDE MOST AZONNAL A TŰZGYÚJTÓ FOLYADÉKOT!!!!!!!!!!!

Alig hagytam el egy méterre a sátort, mögöttem a hirtelen levetett hálózsákommal másfél egy méter közelségben pár perc alatt tüzet raktam maratoni gyorsasággal. Nem is néztem másfelé csak oldalra, ahonnan vártam a támadásfélét, meg a tűzre. Pár perc múlva megnyugodtam h van elég fény, és a vizes fa által keltett füst is meghozza a riasztó hatást, beleszagolok a levegőbe. Mi ez a bűűzz? Hátrafordulok, és mögöttem parázslik a hálózsákom. Na itt nagyon csúnyán káromkodtam.

Kézzel leütögettem gyorsan, és raktam tovább a tüzet, pár perc múlva hátratekintek, még mindig izzik, olvadozik a takaróágyam. Most már Csabi kulacsából csepegtettem, mert spórolni kellett a vízzel. Így végül elállt. Napkeltekor, mikor lassan sötétből világosba hajt az égbolt, mintha mi sem történt volna, eltűnt a köhögő állat. Szőrén-szálán. A reggel irigylésre méltóan nyugodt volt. Ezeken a helyeken békére lehet lelni a feldúlt lelkű városiaknak. Ültem a tűz melegénél, és hallgattam az erdő csöndjét még órákig. 

Mire felkeltek a többiek kielemeztük az éjszaka történéseit, jókat röhögve, és megállapodva abban, hogy nem vadkempingezünk többet. Atisnak kiégett a sátra legelöl...

7. nap Plitvicka Jezera- Vrelo Korenicko 24 km 

A csomagokat táskákat a sziklák mögé álcáztuk, cucc nélkül gurultunk be az egyes bejárathoz, ahol lezártuk a bringákat, és besétáltunk a főút mellett a Nemzeti Tavakhoz. Atis elszólása révén így lett megnevezve a hely. Körbejártuk a nagy tavat, láttunk sok szép vízesést, rengeteg kirándulót, bár a fele magyar volt, mégse volt kiírva semmi magyarul. 

El is vesztettük egymást, én kinn vártam a többiekre, akik egy félóra múltán kiértek. Ezalatt a félóra alatt kihasználtam az ingyenes toalett szépségeit, majd olasz bicósokkal beszéltem, akik 300 km után nagyon elvoltak telve maguktól spéci gépeikkel. Földrajz tudásukra jellemző módon 60km -re tippelték a Plitvice-Magyar határ közötti szakaszt :D