"Egy időben kéz a kézben, sivatagban, jégesőben,

a fiú elszipogja, a lány meg visszafogja,

magától megértette,hogy a szíve van rendezve,

előre nem így tudta, de a fiú elszipogta,

hajnalban kéz kézben, nem tervezett időben,

ne mondd, hogy nem gondoltad ezt, hogy ilyen könnyen ennyi lesz,

ne mondd, hogy nem gondoltad még: a szerelem szíveket tép szét,

ne mondd, hogy nem gondoltad már, hogy tőled állt be az agyhalál,

ne mondd, hogy nem gondoltad azt, hogy engem soha el nem hagysz,

ne mondd, hogy minden így a jó és senki nem pótolható.

Napközben, út közben, sivatagban, jégesőben,

esténként udvarokba, hajnalban csillagokba.

Ne mondd, hogy nem gondoltad még, a szerelem szíveket tépett szét."

Kafkázt hallgatok, és rákaptam a Kardos-Horváth dalokra is. Marhaságokat álmodom, MÁV által szponzorált katonát, megjavított laptopot, túrákra vonatokon osztogató térképes bácsit, a Cartographia is támogatja a katonákat, ott van a jele a katonai kitüntetések mellett, régi barátnőt mosolyogni, régi albérletben földön hagyott hálózsákot, hideg van. Nagykabátban közlekedünk. valakit, aki belopózott brunyálni az udvarunkba, aztán kiszökött, 20. ezer a számlámon, az ágyikóban éppen átölelném, amikor felébredek és a nagy semmit karolom. Irreális képek, tudom, de máskor meg a tudatalattim okosabb, mint a tudatos én. Olyan meglátásai vannak, amelyek nekem csak hetek múlva esnek le. Hihetetlen. Neki egyértelmű minden, amire én csak utólag jövök rá.

Napok óta nem nyúltam a gitárhoz, szégyellem magam. Arra is rájöttem, ki kell kapcsolni a zenét, hogy halljam a fejemben a dalokat, a szövegeket hagyjam előtörni. Ha elnyomom a fejem folyamatosan, akkor nincsenek önálló zenék. Kimentem kutyatápért a terménybe, és jöttek a dalok, a szövegek, amik vannak legalább olyan jók mint a Kardoséi, csak rendre elfelejtem őket feljegyezni...

Szentimentálé

Mennék eléd, mint régen oly sokszor

De elhúz köztünk a gyorsvonat

kettévágva a jobb-bal oldalt.

A sok kalandból egy idő után

csak az emlékek maradnak

az érzések elmúlnak lassan

homályba vesznek

milyen volt mikor fogtam két kezed

simogattam szép barna hajad?

nem tudom már.

Csak azt, hogy rég volt, s tán

igaz se volt, az egész.

Álomkép száguld

a gyorson alszunk

egymás mellett

hátradőlve.

Megállunk, felpillantasz,

megnyugodva visszasiklasz

álmunk zuhatagába.

Jártál már úgy, mikor

valamit nagyon akartál

összeragasztózni

végül rád esett a rakás?

Jártál már úgy, hogy

reménykedve szedtél virágot

végül a kukában végezte

pályafutásod?

Mikor a várva várt találkozáskor

csak egy hideg szia, s két puszi

a jussod embertelen városon?

kifacsart citrom lett a szíve

lédig naranccsal tálalva eszi,

tömi magába a lélek gonosz fele.