Mostanság felismertem azt, hogy nem értenek meg az emberek. Némelyik ember kerül, ami számomra szokatlansággal és érthetetlenséggel párosul, mivel én meg bírnám őket, mégis általuk emelt fal (mauer) választ el minket egymástól, amiben én is vétkes vagyok. Mert lehettek akaratomon kívül olyan poénjaim, amiket ők nem értettek meg.Ismerniük kellene az embereknek engem ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértsék. Ismerni a bennem lakó ént, aki színészkedik, mókázik.

Vagy épp, magamon kellene szíjjat húzni, s végig gondolni hogy vajon ezzel mit érek el a másik embereknél. Mert nem mindegy, hogy mit ejtünk ki a szánkon. Egy kedves néninél voltam ma ebédelni, és nagyon nem volt jó hallgatni a sok panaszt, a sok elkeseredést, s tudom jól, nem könnyű elviselni a másik hülyeségét. Tehát engem sem lehet könnyű elviselni, a sok baromságot, okoskodást amit kiejtek a számon.

A ma este folyamán újfent ráeszméltem, mennyire is szentimentális, melankólikus vagyok. Ezek a dolgaim ismeretlenek mások előtt, csak előtted nem. Előtted, aki e sorokat olvassa. Kifelé a vidám, gondolkozós, hülyülős, közvetlen arcomat mutatom. S igyekszek megtartani magamnak ezt az elmélkedős, gondolkodós énemet. Gréta is ilyen volt, most hogy szembe jut, ezért is lehetett igazi, mert voltak ilyen dolgai, amiről most lehet azt hiszi, végzett vele, nem tudom biztosan, de ez az énje az embernek újból újra előjön, és igen: jó ezeket a felhalmozott dolgokat letisztázni, rálátni, kiírni magunkból, mert erre szükség van. Volt, van, és lesz is.