itt vagy hát?? Megint? Maradhattál volna még, nem hiányoztál, ennyit mondhatok ugye? Nem sértődsz meg nagyon? De ha igen, az se baj, mert rühellek téged, te Drága!

Meg egyáltalán! Mond már meg mi a fenének jöttél újra? Azt hittem, hogy végleg szakítottunk, most már így lesz ez mindig? Hogyha kedved támad, idesompolyogsz a nadrágomhoz, és rám ragadsz utálatosan mint egy rágógumi? Ehh.

Ezt felejtsed el, de nagyon gyorsan!

Elegem van abból, hogy idejössz, s úgy teszel, mintha neked állna minden! A ruhámat úgy veszem fel, hogy neked tetszék, a kinézetem totál elárulja, hogy együtt vagyunk megint. A nagyobb baj az, hogy a lelkem élvezi leginkább káros társaságod. Mindent megjegyzek, aztán ellenjegyzek, mert fő az objektivitás. Tényleg unalmas egy idő után, hogy apró dolgok utaznak a fejemben koncentrikus pályát leírva, feleslegesen. Ezért csak téged okolhatlak, mert eddig nem voltál velem, s hogy megint előjöttél, jelzi nekem azt, hogy időnként számolnom kell véled.

kedves melankólia

Ugyanakkor, neked köszönhetem filozofálgatásim, értelmi molyolását a világ kutyulmányainak, a saját koholmányaimon, hogy megkérdőjelzem saját dolgaimat másokkal szemben, hogy nagy a magamutogatósdi Májerkedésemet visszatartod, azaz kordában tartasz engem, gyönyörűm!

Köszönöm, hogy vagy, bármily nehézkes veled az együttlét :D