Asszem vannak dolgok, amikben én sem különbözök a többi embertől: nehezen oldódik fel igazán. Valahogy a humorérzékemet, a hülyeségeimet a középsuliban elkezdtem visszatartani. Túlzásba estem, s kiközösítettek a barátaim. Rosszul esett. Erről rajtam s rajtuk kívül senki nem tud. Tán már el is felejtették. Csak mostanában sokat gondolkozok ezen tudod? Miért nem vagyok elsőre húdelaza és síkhülye duma? Nehezen jön ez ki belőlem, csak mikor fáradt vagyok. Őrült napok voltak azok. Mikor látták, nem bírnak velem, beállt a silencium, s akkor mondhattam bárkinek bármit csend, és hidegség volt a felelet. Talán nem tudják mit okozott ez, de nem is olyan nagy szám. Vannak ennél sokkal rosszabbul járó-élő emberek is a földön. Csak így jöttem rá, én mennyire érzékeny vagyok ezekre a dolgokra. S tudod, az ember szégyelli amíg fiatal, de aztán, már amikor rádöbben arra, ki is valójában, nos, akkor már megjön az önbizalma, s ez nekem az egyetemmel indult el. Gyermek voltam sokáig, nagyon sokáig, a lelkem még mindig gyermeki. A volt barátnőmmel való két szakítás tette be a kaput, segített rádöbbenteni basszus már ennyi vagy! Ma már tudom, hol rontottam el, változnom kell a jó irányba.

Dehogy a címet is kielégítsem, mi kell a nőnek?

Humor, meghallgatás, beszélgetések, egy magabiztos fiú, aki kezdeményez, határozott, van saját élete, nem lehet vele bármit  megtenni, ugyanakkor figyelmes, őszinte, tud beszélni az érzelmeiről, hisz van elég önbizalma, hogy ezt megtegye, s egy tartós kapcsolatot a figyelem, a romantika tart meg.

S a gondokat itt érzem eredőnek, hogy nem tudok egy vadidegen lánnyal egyből viccelődni. Pedig meg kell tanulnom, mert csak ez hiányzik. Tudok kezdeményezni, nem vagyok nyuszi, meg tudom szólítani az embert, a témát, ami érdekli.

A másik amit nehezen vesz be a gyomrom, elfogadni, hogy nem mindenkinek jövök be. Van aki távolságtartó velem szemben, talál valami szembeötlőt, valamit, ami nem tetszik neki, s ilyenkor vagyok a kis naív, nem tudom mit tegyek? Hagyjam? Tegyek ellene? Melyikkel teszek jobbat?