A jól tanító tanító

Nyolc éves kisöcsémmet már éve óta kínzom a szorzótábla megtanulásával. Természetesen eredménytelenül. Hol vallatássá fajul a dolog, hol sírássá. Valahogy eddig nem sikerült komoly eredményt felmutatni, pedig volt szobafogság, semmi. Olykor bevetettem a csokibombát, nagyobb eredmény, de még mindig vajúdott a kicsi. Nem tudtam mivel tudnám felhozni a szintre, hát ráhagytam. Az emupolitika azaz dugjuk be a homokba jó mélyre a fejünket mind a ketten, ideig óráig palástolja a nyílt titkot. A gyerek nem tudja a szorzótáblát. Emlékszem gyerekkoromban hasonló úton-módon, finoman szólva is nehézkesen tanultam meg a szorzást, egyetlen módon sikerült belém plántálni a tudományt: négyszemközt leülni, vasszigorral kiabálva, hisztire felpofozva  nyögve írtam le százszor is ezt az érthetetlenséget. Próbálgattam ezt a poroszos módot, de sem nekem, sem Adriánnak nem tetszett a dolog. Már-már ott tartottam, hogy feladom és sutba vágom megint a tanítást, amikor nemesi lustaságomtól vezérelve bekapcsoltam a hangfelvevőt, és belemondtam a hatos szorzót. Itt van ezzel tudod újra hallgatni. mutattam neki s lefeküdtem aludni. Kicsi mártírom apró keze unalmában újra s újra elindította- hallgatta, majd szépen rájött a csévélésre, lassításra, élvezettel hallgatta újra meg újra. Roppant mód tetszett neki, hogy én is elgondolkozom szünetet tartok amikor nem jutottak eszembe a számok. Ezen szórakozott, mutatva mindenkinek a nagy gyerek hogyan ejti ki a szavakat.  Másnap királyi méltósággal ülök a gép előtt, amikoris idejön hozzám - Ha elmondom a hatos szorzót, akkor kimegyünk biciklizni? Meglepetésemet színlelve, benyögtem egy elfoglalt igent. S akkor elkezdte. Csak mondta mondta és mondta.  Egyszer vétett hibát, majd újra kezdte és végigmondta hibátlanul, folyékonyan!!! - A francba... Elmondta, járt neki egy jutalom biciklizés. Örült az egész család, hogy végre, élvezi a tanulást, halad is valamerre!  Mindenkihez vidáman szaladt oda: neked is elmondhatom?  =D