AZ ÉVKÖZI TANULÁS MÓDSZEREI

A felsõoktatásban a tanulás eltér a közoktatásban megszokottól. Nem csak módszereiben, hanem követelményeiben, a tananyag mennyiségi és minõségi mutatóiban, a tanár - tanuló viszonyban jelentõs változás van pl. a középiskolához képest. A felsõoktatásban döntõ az egyéni (önképzéses, önálló tanulásos) tananyag feldolgozás, a reproduktív anyagmennyiség és a produktív anyag mennyiség aránya az utóbbi felé mozdul. A tanár inkább csak moderátor (elõsegítõ-tanácsadó) a tanítási - tanulási folyamatban. A tananyag általában, a törzsanyagot tartalmazó jegyzeten vagy tankönyvön kívül, több kötelezõ irodalom önálló feldolgozásával áll össze. Az elõadás - szeminarizáció konzultáció, felmérõ teszt-dolgozat - módszerû tananyag feldolgozás a döntõ, de nem ritkák a nagyobb lélegzetû évfolyam dolgozatok sem. Mivel képzésrõl van szó, meghatározó az ismeretek gyakorlati alkalmazása, még az ún. elméleti tananyag részek (tantárgyak) is ezt szolgálják. Tehát ezeket a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a felsõoktatásra jellemzõ tanulásban. A nagyobb önállóság jó néhány hallgatót becsapott már, mert aki nem tanul év közben, a menthetetlenül lemarad és a tantárgyak, a tananyagok mennyiségi és minõségi mutatói miatt ezt fizikailag lehetetlen pótolni. A tanulmányok kezdetén meg kell tanulni a felsõoktatásnak megfelelõ módon tanulni, ez nagyon fontos, e nélkül a felhalmozódó ,,kásahegyen" nem tudja átrágni magát a hallgató.

Tanulás a tanórán( elõadáson, szemináriumon)

A felsõoktatásban fõ ismeretátadó módszerként az elõadás szerepel. Az elõadásokat - fõleg az évfolyam szintû központi elõadásokat - a tantárgyat tanító tanszék vezetõ tanárai, egyetemi tanárok, docensek (ritkán adjunktusok) abszolválják. Itt általában nem a tankönyv reprodukciójáról van szó - az megtalálható abban - hanem a téma szintézisérõl, más aspektusairól, újabb tudományos felfedezéseirõl. A jó elõadás ott hangzik el (vagy van publikálva, vagy nincs), a részvétel rajta több mint ajánlatos. A hallgatók által évek óta felvetett vitának, hogy miért kötelezõ nálunk az elõadáson való részvétel és a jegyzetelés, nincs értelme, hát ezért. Természetesen, ha az elõadások tancsoport (szakasz) szinten zajlanak, akkor nem lehet ennyi vezetõ tanárt erre biztosítani. Az elõadások így sokszor hasonlítanak a középiskolás óratartásra. Az elõadásokon ajánlatos jegyzetelni, de nem kötelezõ, mert ez felsõoktatás, az is igaz, hogy elképzelhetetlen a felkészülés jó jegyzet nélkül. Másrészt az élõszó hatékonysága (a memóriában tartása) elég rossz hatásfokú, ha ez kibõvül jegyzeteléssel is, akkor elfogadható hatékonyságot érhetünk el. Nem a legjobb módszer (nem etikai alapon megítélve) az elõadást követõen más jegyzetét lemásolni, vagy abból tanulni, mert mindenkinek más a lényegkiemelõ képessége és az írásstílusa, azt nem biztos, hogy más is használni tudja. Az elõadáson, ha van rá mód, lehet kérdezni is (igaz, hogy ez fõleg a szeminárium mûfaja) így a tanulás hatásfoka megnõ. Az elõadást követõen a szemináriumra készülve, az elõadás jegyzetet ki kell bõvítenünk az alapirodalom, a kötelezõ és ajánlott irodalom vonatkozó fejezeteivel (önmagában ritkán alkalmas csak az elõadás jegyzete, mert az lehet több, kevesebb, valamint más, mint a követelmény). Az egyéni tanulás a szemináriumon méretõdik meg és egészül ki. Ez a tér az, ahol lehet a tanultakat pontosítani, kibõvíteni, más aspektusból megközelíteni. Ha jó a szeminárium (kiselõadásokat tartalmaz, irodalom feldolgozás kerül terítékre, tudást felmérõ teszteket írnak, kérdésekre kerül sor, nem marad a végén nyitott kérdés stb.) akkor ez fontos állomása az egyéni tanulásnak, ráadásul még edzõterep is - a szereplési lehetõség, a szóbeliség által - a vizsgára, a tanár számára ellenõrzés és mérés a tananyag elsajátításról. A jó szemináriumon 90%-ban a hallgatók szerepelnek, a tanár csak segít, kiegészít, ellenõriz és mér. A szeminárium fontos állomása az egyéni tanulásnak, a kollektív feldolgozásnak, a tananyag elmélyítésének, a tanévközi tanulásnak és ellenõrzésnek. Természetesen, ha a hallgató felkészületlen, vagy a tanár újabb elõadást tart ,,a szereplési vágyától hajtva", vagy csak tesztelés zajlik, akkor a szeminárium csak torzó, nem tölti be a szerepét a tanulási - tanítási folyamatban. A jó elõadás (a belõle készített jó jegyzet), a jó szeminárium kb. 50%-át adja a vizsgára való felkészülésnek, így már csak a hiányzó 50%-ot kell az egyéni felkészüléssel, az önálló tanulással pótolni. A kettõ aránya egyéntõl függõ, de a kettõ egymást nem helyettesíti a hagyományos rendszerben (a távoktatásban igen, de az más mûfaj). A felsõfokú tanulás fõ formája az egyéni tanulás, az egyéni felkészülés, az önmûvelés. Ez általában az iskolai idõ után, délután és este történik (elképzelhetõ reggel is, amikor a legjobb az agy befogadó képessége, de itt a karon a napirend miatt és tanulási feltételek (tanulásra alkalmas helyek) hiánya miatt ez nem kivihetõ, ritka, elvétve csak vizsga idõszakban fordul elõ). A tanulás, a tananyaggal való ,,birkózás" végsõ soron mindig egyéni, még ha vannak csoportos, tanulópáros módszerek is. Végsõ soron nem takarítható meg, nem helyettesíthetõ semmilyen módszerrel és eszközzel az egyéni tanulás. Lehet, hogy a csoportos, tanulópáros, multimédiákkal segített oktatás könnyebbé teszi a tanulást, hatékonyságot növel, de lesz mindig egy idõszak, amikor a hallgató együtt marad a tananyaggal és tanul. Ez így van évezredek óta, és ha nem találják meg a tananyagot közvetlenül az agyba jutató ,,tudás tölcsért", akkor várhatóan a jövõben is így lesz.

A hallgatók önálló tanulni tudását kifejlesztõ folyamat

A tanulási tevékenység formálása s e tevékenység egyes elemeinek fokozatos elsajátíttatása a tanár segítségével történik. Sokszor a várt tanulási siker azért nem következik be, mert a hallgatók nem tudnak tanulni. A hallgatók önálló tanulásának eredményessége összefügg a tanulási folyamat során alkalmazott eljárásokkal, a különbözõ tanulási módokkal, stratégiákkal, tanulási orientációkkal, amelyek a tanulók mindennapi tevékenységének részét képezik, s melyek ebben a tevékenységben tudatosan és/vagy spontán módon formálódnak. Ahhoz, hogy a megfelelõ tanulási módot megtalálják a tanítványaink, illetve, hogy ezeket biztonságosan tudják alkalmazni, fontos, hogy tisztába legyenek egyrészt saját tanulási stílusukkal, másrészt pedig ismerniük kell azt a széles repertoárt, amelyet ma már a pszichológiai és pedagógiai szakirodalom felkínál a hatékony egyéni tanulás szervezéséhez. 

Az önálló tanulást segítõ legfontosabb pedagógiai feladatok. A tanulási nehézségek felismerése

Mindenekelõtt a legfontosabb pedagógiai feladat a tanulási nehézségek idõbeni felismerése, okainak korrekt feltárása. A tanulási nehézségek különbözõ természetûek lehetnek. A sorozatos kudarcok a hallgatókban tanulással kapcsolatos averziót válthatnak ki, s következményeként az intellektuális képességeik blokkolódnak. A próbálkozások kudarca negatívan hat a hallgatók tanulási kedvére, gyengíti a tanulási motivációt. A hallgatókat az átélt kudarc csüggeszti, fokozatosan csökken erõfeszítésük, s egy bizonyos idõ után már hozzá is szoknak a kudarcaikhoz. A "nekem úgysem sikerül" érzése hatalmasodhat el rajtuk. A tartós szorongás pedig lehetetlenné teszi számukra a feladattal való beható és eredményes foglalkozást. Tudjuk azt is, hogy a permanens feszültség iskolai stresszhez vezet, mely hipermobilitásban, agresszivitásban, koncentrációs zavarban, további tanulási nehézségekben nyilvánulhat meg. A hallgatók félhetnek bizonyos tárgyaktól, tanároktól, egyes feladatoktól, helyzetektõl vagy az egész iskolai szituációtól. Tanulni pedig emocionális biztonságérzet nélkül lehetetlen, különösen akkor, amikor valami újat kell elsajátítani, ugyanis az új, az ismeretlen mindig kihívást jelent az ismert gondolkodási sémákkal szemben. Az ismeretlen a legkülönbözõbb félelmeket alakíthatja ki a tanulóban. Úgy érezheti a hallgató, hogy erõfeszítései nem járnak eredménnyel. Önértékelése is zavart lesz. A legkülönbözõbb tényezõk okozhatnak problémát, így a tanítás nem megfelelõ tempója, a beszéd, a kommunikációs készség zavara, a feladatok megértésének nehézsége, a figyelem, a koncentrációs készség zavara, sokféle gátlás, a módszeresség hiánya, a gátoltság, az idõnkénti "kikapcsolás", a rossz tanulási módszer, a tanulási motiváció hiánya, szorongás, stressz, az önértékelés zavara, a tanítási anyag bonyolultsága, az oktatási folyamat mechanikus, monoton, differenciálatlan szervezése, a tanár helytelen bánásmódja, az osztálytársakhoz való nem megfelelõ viszony.

Jól látható, hogy a tanulási nehézségek külsõ (a hallgatóktól függetlenül ható) és belsõ (a hallgatókban levõ) okokra egyaránt visszavezethetõk.

A tanulási nehézségeknél nemcsak egyéni kudarcról van tehát szó, hanem az iskola diszfunkciós mûködésérõl is. Bizonyos osztályokban, nagyobb számban fordulnak elõ tanulási nehézségekkel küszködõ hallgatók, ezáltal fokozottabb mértékben nõ a tanulási deficit, a jó és a rossz teljesítményû hallgatók közötti különbség.

A tanulás megtanításának legfontosabb fázisai

A hallgatók szorgalmi idõszaki tanulási feltételeinek megismerése, elemzése: a tanulók szociokulturális körülményeinek feltárása, látogatás vagy kikérdezés során a tanulás tárgyi és kulturális feltételeinek megismerése (saját tanulói tér, tanulósarok, nyugalom, információhordozók minõsége: könyvek, folyóiratok, napilapok, tv, rádió, videó, számítógép, kollégiumi segítségadás mértéke, formái stb.).

Az kar tárgyi feltételrendszerének elemzése: tantermi zsúfoltság, világítás, hõmérséklet, zajosság, szemléltetõeszközök stb.

A tanulók egyéni tanulási módszereinek megismerése, a helyes egyéni tanulási módszerek közös megbeszélése, kialakítása: az egyénileg alkalmazott tanulási eljárások tudatos átgondolásának segítése.

Többféle tanulási stílus, technika, stratégia és mód bemutatása, azzal a céllal, hogy a hallgató megtalálhassa a számára leghatékonyabbat. A tanulandók holista (egészleges), szerfalista (analitikus), vizuális, auditív, motoros, vegyes, mély, felületi, stratégiai megközelítése.

A tanulás pszichológiai feltételeinek alkalmazása: a "rituális" ráhangolódás a tanulásra, a tanulás állandó helye, a tanulandók optimális sorrendje (a közepesen nehéztõl a legnehezebben keresztül a legkönnyebbig). A tanulás során a többféle szenzoros csatorna igénybevétele (olvasás, ábrázolás, meghallgatás, elmondás, megvitatás stb.). A különbözõ szünetek szerepe, formái, a tanulási tevékenység váltogatása, a tanulandók "bátor" átalakítása, problémásítása, segédletek használata, a tanulást gátló tényezõk: retroaktív (hátra ható) gátlás, proaktív (elõre ható) gátlás, asszociatív vagy homogén (a nagyon hasonlók megtanulásának nehézsége) gátlás, elõhívásos gátlás megismertetése. Az önellenõrzés különbözõ formáinak, fortélyainak alkalmazása: próbafelmondás, a lényeg összefoglalása, kulcsszavak elmagyarázása stb., önjutalmazás egy-egy nehezebb tanulási feladat eredményes elvégzése után.

Hatékony tantárgyfüggõ tanulási technikák, fogások elsajátíttatása: a tanárok fontos feladata a differenciált és alaposan elõkészített önálló feladatok nyújtása. Az önálló feladatok egyeztetése az adott osztályban tanító különbözõ szaktanárok között, a nehézségi fokok gondos mérlegelése, a feladatok fokozatos adagolása, a különbözõ képességû hallgatók közötti differenciálása, az egyes önálló feladatok szükségességének kellõ indoklása s a feladatok, teendõk pontos kijelölése, megbeszélése, a délutáni tanulás legcélravezetõbb módjainak tudatosítása.

Kiegészítõ tanulási lehetõségek és tanulási segítségek biztosítása

A szükséges egyéni korrekciós eljárások beiktatása: Javító, pótló, orvosló eljárások: abban az esetben, ha a hallgatóknál az ismeretek hiánya áll fent. Ekkor növelni kell a tanításra szánt idõt, speciális elmaradások korrekciójához pedig sokoldalú segítséget kell nyújtani (vízuális, motoros stb).

Kompenzáló eljárások minden olyan esetben alkalmazandók, amikor a hallgató olyan kedvezõtlen pszichés sajátosságokkal rendelkezik (pl. szorongás), melyek pedagógiai eljárásokkal, eszközökkel teljes mértékben nem szüntethe-tõk meg, csupán tanulást gyöngítõ hatásuk küszöbölhetõ ki. Ilyen hatékony eljárás lehet számukra a csoportmunka alkalmazása, a sürgetés kiküszöbölése, a versenyhelyzetek kiiktatása.

Preferáló eljárások szükségesek akkor, ha a hallgatók egyes területen mutatkozó többlettudását bizonyos tudáselmaradás csökkentése céljából elõnyben részesítjük. Például gyenge matematikus, de jól tornászó hallgató mutatja be az osztály elõtt a tornagyakorlatot, így sikerhez jutva, hozzásegíthetõ ahhoz, hogy önbizalma növekedjen, s a matematikában elszenvedett kudarcát sikeresebben igyekezzen megszüntetni (transzferhatás).

Minden módszer hatékony, nagyon fontos a tanulás tanulása, a tanári segítség, de végezetül még is csak tanulni kell. Tehát tisztelt hallgató kollégák, csodákra ne várjanak, tanuljanak, mert másként a tananyag nem sajátítható el.

forrás: www.zmne.hu/Forum/00maj/szorgalmi.htm+helyes+tanítási+módszerek&cd=4&hl=hu&ct=clnk&gl=hu