napelemes cserép

Lehet, hogy a klasszikus napelemeknek hamarosan befellegzik, mégpedig egy új magyar találmány, a napelemes tetőcserépnek köszönhetően? A találmány óriási sikert aratott egy müncheni szakkiállításon, a megrendelések sorra futnak be, a gyártóbázis létrehozásában pedig jelentős uniós források is segítik a feltalálót, Tóth Miklóst. Sikertörténet lesz a dologból, vagy a szokásos magyar forgatókönyv ismétlődik újra, amikor a magyar kreativitásból végül más gazdagszik meg?  
A forradalmi újításnak számító napcellás tetőcserépből a tervek szerint évi egymillió darab készül majd az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 46,5 millió forintos támogatásával épülő gyárban, a Borsod megyei Harsányban. A feltaláló-üzletembert terveiről kérdeztük, és arról, nem fél-e attól, hogy találmányából jó magyar szokás szerint végül mások gazdagodnak majd meg.
 

 

 

Tóth Miklós és találmánya

- Hogyan jutott eszébe a találmány?
 

- A feleségem állandóan panaszkodott a magas villanyszámla miatt. Elkezdtem törni a fejem különböző energiatakarékos megoldásokon, amikor egyszer csak magam előtt láttam a cserépbe oltott napcellát. Innentől csak le kellett rajzolnom a részletes működési elvet és a technikai megoldásokat.

 

- Aki jó feltaláló, nem biztos, hogy jó üzletember, és fordítva. Nem aggódik, hogy lenyúlják a találmányát?

 

- Egyáltalán nem. Előtte elismert vállalkozóként dolgoztam. Biztonsági kamerarendszereket telepítettünk magyar és külföldi benzinkutakhoz. A felhalmozott tapasztalatok így óriási segítséget jelentenek az üzleti életben. Általában mindent magam szoktam intézni, így a gyártást is személyes felügyeletem alatt szeretném folytatni. Ezért egy magyar szabadalmi irodával a világ 160 országára levédettem a találmányt, beleértve több egyedi technikai megoldási lehetőséget is. De nem a pénz vezérel. Egyszerűen csak szerettem volna egy problémára megoldást találni. Mellesleg vettem észre, hogy a találmányommal egy teljesen új piaci, ipari ágazat jött létre.

 

 

- Eddig mennyi pénzt és energiát fektetett a találmányba?

 

- Nagyjából három éve foglalkozom a dologgal. A prototípus legyártása viszonylag sok időt vett igénybe, mert nem voltak eszközeim, és nem működött megfelelően a dolog. A gyártás előkészítése, a szabadalmi oltalom benyújtása, a pályázás, a tárgyalások is elég sok időt vettek el. Eddig több millió forintot fordítottam a találmányra. És még csak most kezdődik a munka nagyja.

 

- Mik az előnyei és hátrányai a napelemes tetőcserépnek?

 

 

 - Talán egyetlen hátránya van: hogy eddig még nem létezett ilyesmi, miközben több előnye is van a klasszikus megoldásokkal szemben. A legfontosabb ezek közül talán az,, hogy a rendszer sejtszerűen épül fel, az egyes cserepek vezeték nélkül kapcsolódnak egymáshoz, így teljesítményük összeadódik. Ráadásul egyenként cserélhetők és a bővíthetés is rendkívül egyszerű. Az esetleges meghibásodásról a cserép világító éle tájékoztatja a tulajdonost. A napelemes cserép súlya körülbelül harmada a hagyományosnak, miközben hatásfoka akár tíz-negyven százalékkal jobb, és szórt fényben is jól működik. Minden tetőtípusra felszerelhető, műemléki környezetbe is beilleszthető és bármilyen formában, méretben és színben gyártható, és nincs szükség a födém átalakítására sem.

 

- Mennyibe kerül majd egy cserép?

 

 - Az árat a hagyományos napelemekhez képest fogjuk kialakítani. Ez nagyban függ a gyártási költségektől, de pontos számot még nem tudok mondani. A teljes költség szempontjából azonban fontos, hogy itt nincs szükség külön tartószerkezetre vagy a födém megerősítésére.

Jól látható a tetőcserép által termelt áram mennyisége 

 

 - Egy családi háznál mekkora a bekerülési költség és a megtérülési idő a napcellás cseréppel?  

 

- A jelenlegi piaci árakat alapul véve a napelemes tetőcserepes beruházás 6-8 év alatt térül meg, ami pályázással akár a felére is rövidülhet. Ez nagyjából 300-500 cserép felrakását jelenti, ám akár egyetlen darabbal is el lehet kezdeni a beruházást. Egy hűtő működtetéséhez például nyolc cserép szükséges, ami pár tízezer forint kiadást jelent.  

- Harsányban évi egymillió darab cserepet tervez gyártani egy új üzem felépítésével. Mennyibe kerül a beruházás, és mikor indulhat a gyártás?

 

 - A zöldmezős beruházás mintegy százötvenmillió forintba kerül - a gépeken kívül - amit esetleges német bankhitelből, illetve külföldi befektetők segítségével fogunk finanszírozni. Sajnos magyar bankok nem adtak hitelt a válság miatt. További háromszázötvenmillió a géppark beszerzéséhez szükséges, amit uniós pályázati pénzből fogunk beszerezni. (Ebben a Bükk-Makk LEADER-vidékfejlesztési társulás sokat segített.) A napokban jött meg – fél év után – a pályázatunk befogadó nyilatkozata. A telket egyébként a harsányi önkormányzat ajánlotta fel jelképes összegért. A speciális technika és a költségcsökkentés miatt 12 robottal fogunk dolgozni. A tervek készen vannak, az üzem felépítése egy-két hónapot vesz igénybe. Várhatóan október végén piacra kerülhet a termék itthon és külföldön.

 forrás: ingatlanmenedzser.hu