Számomra az úton levés a fontos
Olvasóink a Nõk Lapja hasábjain gyakran találkozhatnak Csigó Kata pszichológussal, de azt talán kevesen tudják, hogy Kata évente egyszer általában négyhetes útra indul, hogy kiszakadjon a megszokott környezetbõl.
| A hét témája a Nők Lapjában: |
Én így utazom!
Kalandtúra, városnézés, meditálás Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy utazni jó. Van, aki a szállodák kényelmét és a tengerparti sziesztázást kedveli, más hátizsákkal járja be a világ rejtett szegleteit, és van, aki egészen elvegyül az ismeretlen táj lakói között. Gondolatban most keljünk együtt útra autóstoppal, fapados repülővel vagy akár busszal néhány nagy utazóval!
További írások:
Hátamon a zsákom
»
Ajándék út, fapadossal »
A stoppolás kalandosabb, mint a vonatozás »
Az összeállítást készítették:
Fejős Éva, Szalóczy Ibolya, R. Kövér Balázs, Horváth Beáta |
Pszichológusként naponta nehéz emberi sorsokkal találkozik, de azt mondja, nem csupán a lélekgyógyászoknak, hanem másoknak is jót tehet, ha időnként másfajta élményekkel találkoznak, mint amelyeket a mindennapok adnak. Katát foglalkoztatják a lelki és szellemi kérdések, a transzcendencia, mint mindenkit, aki választ keres arra, vajon milyen rendező elv szerint működik a világ. Nem véletlenül járják régóta sokan az El Caminót vagy más zarándokutakat, hiszen itt keretek között spirituális élményt élhetnek át. Kata idén egy gyakorló buddhista csoporttal jutott el Észak-Indiába és Nepálba.
Számomra az utazásban az úton levés fontos: zarándokút egy másik világban, s ez közben egyfajta belső, lelki úton levést is jelent meséli. Érdekes, hogy néhány éve egy mexikói őserdő közepén, egy vízesés mellett ismertem meg azt a buddhista lányt, aki később a barátnőm lett, és ő hívott el az indiai útra. Korábban is hittem, de az utazás során megerősödött bennem, hogy semmi sem történik véletlenül, mint ahogyan a mi találkozásunk sem az volt, illetve a véletlenek idővel összeállnak egyfajta mátrixszá az életünkben. Tudtam, hogy az indiai út nem a luxusról szól majd, de pont ezt szeretem: ha nincs víz, akkor nem mosdasz, ha nincs villany, nem világítasz, ha nincs mit enni, akkor nem eszel. Azért jó ez nekem, mert a saját életemhez képest szokatlan helyzetbe kerülök. Indiában például eleinte picit kívülálló voltam a gyakorló buddhisták között, de mivel nagyon nyitottan fogadtak, hamar beilleszkedtem közéjük. Ők megmutattak nekem egy utat, amely semmire sem kötelez, s amit eleinte csupán érdeklődőként szemlélődtem.
A csoport nem a nagy nevezetességeket tekintette meg: olyan helyeken jártak, ahol nemigen találkoztak turistákkal. Kata azt mondja, lenyűgözte őt, hogy a szegénységben sem érződött boldogtalanság, talán azért, mert a helyiek minden pillanatát áthatotta a hit.
Nem mindig volt élelmiszerünk folytatja. A legnagyobb kincsünk a csoki volt, de az borzasztó drága Indiában, éppen úgy, mint a vécépapír, amit a helyiek nem is használnak. Egy ilyen utazásban benne van, hogy bizony elfogadod, hogy gatyaszárat feltűrve intézed valahol a dolgodat
Megesett, hogy mosdani sem tudtunk, vagy hogy hármunknak jutott a fürdésre egy vödör víz. Kolostorokban, hálózsákban aludtunk. Pszichológusként érdekes volt látni, hogy egymásra utalva, összezárva ki, milyen feladatokat vállal. Az utolsó hétre kezdtünk szervezetten együttműködni: kialakult, ki vásárol a piacon hajnalban, kik sütik meg a rántottát, ki mosogat
India alkalmazkodásra tanított. Alkalmazkodtunk a nappali forrósághoz és az éjszakai hideghez, a nepáli polgárháborúhoz, ahhoz, ha nem volt elég víz, ha iszonyú porvihar tombolt egész nap, ha egy kiló narancs volt a csoport összes elesége
Az úttól rengeteget kaptam. Rájöttem, itthon mennyit aggódunk fölöslegesen határidők, feladatok miatt ott, a világ végén, egy pár bakanccsal, egy hátizsákkal annyira könnyűvé vált minden
Biztos, hogy megyek még ilyen utazásra, ahol kipróbálhatom magam bizonytalan ám nem veszélyes helyzetekben. Alig várom, hogy újra úton legyek!
