Csík koncert, Szent István tér, Republic koncert és hídi vásár-Szeged napja :)

Nyomj a földhöz télikabát,

el ne szálljak,

érzem a hajlamot...

Május 21. Péntek este -Csík koncert a Móra Parkban

Pénteken befejeztem a polfejlődés c. órát, valszeg 3-ast kapok rá. Utána vicces kis előjáték következett, dorkát kutattam a városban. Minthogy nagy okosan otthon hagytam a telómat, elkezdtem utánanézegetni, hogy is lehetne megszerezni a számát. Rohanás géphez, nyilvános telefonhoz, tikhez, Honvéd térhez, Karóhoz, Honvéd térhez. Végül megtaláltuk egymást telefonhivogatás nélkül is. Csak sok energiába került. Elsétáltunk a kettes kórházhoz, ahol nekem időpontot szereztünk, majd onnan a Kossuth utcai durkálóban töltöttük ki az időt. Hullafáradtan és nyűgös nehézkesen megbeszéltük a délutáni tennivalókat, haditervet. Végül hozzánk jöttünk el, gulyásról sétálva, aludt egy félórát, ettem-ittam-rendezkedtem. 4-re náluk voltunk és sütöttük a süteményeket. 4 féle tésztát gyúrtunk ki, kentünk, formáztunk, sütöttünk ki. beesteledett mire a sok dolog vége felé tartottunk. Mindent a többiekre bíztunk, felöltöztünk és szakadó esőben elmentünk Csík koncertre.

Balázs felhívott hogy ő is jön. Jött. A sütik félbemaradtak, lekváros ragasztást nem végeztük el rajtok. Szivárványos esernyő, elállt az eső, a borfeszkón hömpölygött a tömeg. Átsuhantunk fogócskázva kéz a kézbe lépkedtünk.

Korán érkeztünk, így foglaltunk egy kiváló helyet. A szökőkút bal oldalában a patkán. Sok mindent játszottak, kispi számokat, meg kevésbé jókat. Gondolok itt Dresch Mihály-féle muzsikára. Balázs is előkerült a hátunkmögé leült. Mi egymás mellett táncoltunk, énekeltünk ülve. Eredményes is volt az est, balázs komolyan fontolóra vette a júliusi bringatúrát. Különös volt nekem a felüljáró után máshoz hazasétálni este. Ki voltunk fáradva mind a ketten, mert korán keltünk. 11-12-ig aludtunk másnap.

Május 22. Szombat- készülődés, Szent István téri víztorony látogatás, hídi vásár,

Kényelmetlenül keltünk fel, de a konyhában reggeli után -tojást nem kaptam, mert kellett mindehova:)- ((francia pirítósos)) RAgasztottuk a sütiket, elszaladtunk rétesért. Én pedig hazajöttem feredni, készülődni, mert úgy volt hogy bevisszük a sünit. De süni nem volt már sehol, így Szent István tereztünk egyet. Utána séta, hídivásár, neki masszőr, nekem 5:20-as. Volt, de nem jött össze, mert

JEGYEZD MEG JÓL!!!!- Szombaton nincs 5:20as busz. Csak 6:20-as!!!!!!!

 

Így programpótlónak elsétáltam a plázához. SImán el lehet sétálni, a közkórháznál eszembe jutott, hogy teljesen olyan a klinkiakertje, mint a világháború korában. Elképzeltem, hogy a most dzsumbujos ket valamikor nyírva volt, rózsabokrok metsze, az uidvarban fehér ruhás nővérek, kötözött lábú, karú bakák, tisztek cigarettáznak, beszélgetnek, évődnek a rokonokkal. Szedtem innen egy rózsát. A plázában megjelöltem a helyem, kibatyogtam a buszmegállóba. A pláza ajtajánál volt egy fiatal 13-14 éves kölyök, aki fogta a fejét, keksz a földön, kekszdarabkák a szája alatt a földön, és erősen fogja a fejét. Szombat 5-6 óra között lehetett az idő, és valószínűleg be volt rúgva az illető. A megállóban a tegnap estéről valaki róka-nyomát láthatta mindenki. Ez a bizonyos srác felszállították a haverjai a Cora buszra. Megjött a szatymazi busz, elsuhant egy mentő. (Titokban én reménykedtem hogy összefutok a kedvessel!)

Az Izabella híd után beértük a mentőt, éppen felszaladtak a buszra a Kora buszra a sráchoz. Vsznűleg rosszullet az emelkedőtől, vagy még rosszabb széthányta a buszt :)

7re hazaértem, és hogy mit csináltam?? fogalmam sincs. eltelt az időnetezéssel, tévézéssel, meg ilyenekkel. szörnyűű  

Május 23. Vasárnap -Szeged- konfirmáció, hídi vásár, saru, ebéd, Republic,

Éltek-e még régi lányok?

vagy alusztok már? x2

vizes homokban, sárga lányok

sok fehér babáim, x2

fehér babáim, fehér babák.

Tegnap reggel 8kor kelve felöltöztem szépen, ünnepelőben. Tatám jött meg, én elmentem életemben először evangélikus istentiszteletre. Tervbe van véve hogy meglátogatunk mindenfélét. Voltam egyszer katolikuson, reformátuson, evangélikuson, és még görög-katolikusra szeretnék még eljutni. Most épp azt nézem h erre szegeden is van lehetőség...

Szóval a Tisza Lajos körúti kis evangélikus templomban volt szerencsém elüldögélni két órát. Zitával, Dorkával. Sokéig tartott Énekeltünk, hallgattuk az unalmas énekeket. Éppen sikerült úgy feltöltődnöm, hogy ne akarjak egy jódarabig istentiszteletre menni.

Párom türelmetlen volt és hisztis. Anyukája késett a kijövetellel. Elgondoltak egymás mellett. Súrlódások, na azok voltak köztük. Igyekeztünk a hídivásárba, mert az egyik lánnnak saru kellett, a másiknak meg táska. Aztán mivel lányokról van szó végignéztünk mindent. Lett ebből egy rakat gyöngy, meg 2 bögre...aminek én kevésbé örültem, mert futni kellett a buszra.

 Ami a kicsi lánynak nem ment igazán. Mi is kipirosodtunk, én meg leizzadtam. Ja külön érdekesség hogy szanda-öltönynadrág változatban voltam a templom után szabadlábon. hazajöttem félpucéran, lefürödtem. ÉS kocsiba raktuk a családot, mert mentünk Dorkáékhoz ebédre. FÉl háromra járhatott m,ár az idő, megeredt az eső is. A lányos házban a konyha tele volt emberekkel, alig ismertem meg arcokat, valljuk be: idegesek is voltunk emiatt hogy lesz, s mint lesz. Pedig ritkán vagyok ideges. Bemutattam a szüleimet, leültünk enni. Tökfura volt az is, hogy csak mi ettünk, míg nálunk az a szokás hogy megvárjuk a többi népet, itt erre nem volt lehetőség. Leves nem volt, volt viszont többféle hússos, zöldes, kaja. Meg rengeteg féle sütemény. Fura volt nekem is , a szüleimnek is hogy itt voltunk, ahol csak jól megszokott

  

Május 24 Pünkösd Hétfő- szabadtéri aktívkodás- bodzázás, zsombói ősláp, Fehér tavazás, geokessingelés

Ma reggel, ez egy kellemes regl volt, 6kor felébredtem etem-ittam mert korgó hassal keltem fel, majd visszafeküdtem aludnio, álmodni mindenéfle hülyeséget. Többek közt egy tekézésre való felhívsást, buszozás, brignatúra megbeszélést, meg még az isten tudja mit álmodtam össze. Az a baj, hgoy elfelejtem mindig az álmaimat. Pedig kapcsolatban vannak velem. na mindegy. Most blogolok, meg számvetek az eddig hónapjaimmal idefennt, aztán a fen leírtakhoz híven fogok viselkedni. :D