álmot láttam, szépet, megvalósíthatót. tengerparton szaladgálós, fürdős, fetrengős álmot. jöhetnének már a fecskék. várom őket, nagyon. ahogy a szaladgálást is nagyon. látni akarok sok mindent, álmok hajtanak előre, feszítenek, őrölnek ott belül. készülődök. újra országúton szeretnék lenni, kinn a szabad ég alatt, a fényes nap árnyékában fürödni, és közbe csak menni, menni és menni. előre. nemcsak így, amúgy is. fejlődni, művelődni, tanulni mindenből, mindenkiből, magamért, a másikért, a puszta létért.

"dolog nélkül nincs fejlődés"

de közbe sokszor, nagyon sokszor beiktatni egy kis feltöltődést, energiafelvételt:

sussogó zöld erdőket, magasodó barna hegyeket, kavicsokon csörgő patakokat, suttogó, reccsenő fenyveseket, ropogó leveleket a talpam alatt. azt szeretnék.

egy régi templom mögött egy füves gyepen sátorozni, csillagokat nézni. azt szeretnék.

de itt most tél van, hideg, és csönd. haragszok magamra, ma még ki se mozdultam a szobából. enyhe téli melankólia. majd este. most sötétedik. kimegyek, mint a denevér-sétálok egy nagyot mindenről.