Hétfőn kedves kisangyal D. kérésemre elhozta pár grafikáját, rajzát. Közösen nézegettük, és volt ami megmaradt bennem, és volt ami nem. Egy két dolog elgondolkodtatott, amit akkor nem mondtam ki de addig, addig érlelődött idebenn, amíg kerek egésszé nem vált.
Csendéltes rajzok meredtek hideg mozdulatlanságban a karton lapon. Vásznak, törlőkendő, szék. Valósághű pontossággal alakult a hófehér lapon.  Utána egy riasztó nézésű gipsz-szem nézett fel rám különböző nézetekből. Majd egy arc jött elő. Egy huszonéves nő profilját mustrálhattam fesztelenül. Most is a fejemben kering a kép, ahogy elnéz a messziségbe. D. már jó előre felkészített hogy egy női akt is van a lapjai között. Kíváncsian, lázasan vártam hogy nézz ki. Előbukkant, egy fiatal néni. :) Szépen volt megrajzolva, de nem, nem volt semmi izgalom üresség volt bennem. Ezen elgondolkoztam, mert ezt sehogy se értettem, gyönyörú lábai voltak, finoman ívelő dereka, de semmi több. Nem láttam ÚGY az arcát ahogy kellett volna. Másrészt egy régi igazság is előbukkant ezzel, mégpedig az, hogy egy nő addig piszkálja a fantáziánkat amíg némi ruhanemű megtalálható rajta.