fogadó a Görbített lábhoz

Az értelemnek mindjárt vége van

Ezt meg kell örökíteni. Ritkán van ilyen, hogy az életem egész nap az ágy körül forog. Utoljára tán gyerekkoromban lehetett mikor sokat betegeskedtem. Gyakori vendég voltam az dokinál, azóta, alig-alig kellett orvoshoz fordulnom. Most is itt van mellettem behűtve kifordulva és felpócolva. Egy ilyen fura kenőcsöt használok rá ami hűti, és tartalmaz fenyőgyantát, rozmaring kivonatot . Mikor rákenem olyan szürke mint valami gyanta. Ha kendővel kötöm le, akkor elfehéredik és gipsz fehér kinézetűvé válik.

Egyetlen dolog üdít, lelkesít: D.-val levelezhetek. De hadd ne ugrándozzam mint itthon a lakásban. Inkább elmondom egy napomat:

Most elmondom egy napomat,.. először egy nő jött elő...

Sose keltem reggel rendesen, sose reggeliztem, mióta egyetemista vagyok. Ám a balesetem jelentős életmód váltást hozott magával. aMi végülis jónak mondható. Már reggel 7-8 körül képes vagyok felébredni, rögtön éhes meg szomjas vagyok -ami nekem elég különös. Híradónézés, gyorsan átfutom, hogy még mindig marhaságok mennek a televízióban és kikapcs.

Bár most az egyesen vannak jó reggeli műsorok. Például megtudtam hogy volt ugye ez a hegymászós baleset a magyaroknak, hát Erőss ZSoltnak például pozdorjává tört a bokája, tehát csonttörés, és az izületei is nagyon csúnyán tönkrementek. Jó zenekarokat hívnak, és érdekes beszélgetések is folynka a Nappaliban. A múltkor Attila névnap kapcsán péládul az ópusztaszeri Rotunda felújításáról esett szó, elhívták a körkép megépítésének egyik tevékeny résztvevőjét Trogmayer Ottót, aki elég fontos alakja a szegedi múzeum életének. No meg különös neve miatt gyorsan megjegyeztem anno. Régész professzor, hun sírokat ásott ki, illetve sokáig igazgatója volt a Móra Múzeumnak is itt Szegeden.

Általában vagy visszaalvás vagy elkezdődik az egész napos olvasgatás. Könyv függő, zenefüggő, tanulási kedv függő. 11 körül lemászás a nappaliba, -szó szerint mászni kell a lépcsőn- a lábam folyamatosan behajlítva, majd ugrabug és hupp be a fotelbe a kompúter elejbe. Lábat kidobni a másik fotelbe és tádá így ellehetek pár órát. Itt végre lehet zenét hallgatni, levelezni, meg filmet nézni meg szörfözni. Szóval sok mindent. :) Mostanság a Cseh Tamás a sláger, bár a neten találtam pár MR2-es Akusztikos koncertet. Most ezek fogynak itthon. Közbe-közbe levil irogatás. És itt ebédelek az asztalon, mivel a konyhába lemenni újabb macera. Mindez a rész elmarad, ha öcsém itt tanul. Délután újabb elfekvés az ágyban, tanulás, olvasás. Tisztára mintha valami kórházi beteg lennék, most hogy így visszaolvasom. A szobában egy régi bottal igazgatom a gurulós székemet amin beszáguldom a szobám apró távolságait. Ablaktól az ajtóig, íróasztaltól az ágyig. Mókásan hangzik, hát az is. Ezt végüls is élvezem. Közben lesántult lábam behajlítva nem éri a földet. Vizsgaidőszak elmúltával befejezem a félbemaradt posztokat, és remélme ezen a bejegyzésen már csak vigyorogni fogok mint a tejbetök.

u.i. kaptam egy táncházra szóló levelet...azt hiszem most kihagyom, képtelen lennék ülve ott maradni az asztalnál, kivéve ha a szokásos ismerős bagázs ott van. Akkor talán A.-sal eldumálnék végig ülve, hmm ez jó lenne.