Isten bizony jódolog ez alkotás. Már megint hajnali egy van, én pedig itt hasalok egy jókora téma előtt. Csönd van. Csak a gépház morog folyamatosan, nekem jelzi a szót: működöm. Bennem megbízhatik. Közben a billentyű ropog-ropog, majd eláll. Inkább eső kopogna az ablakomon, abbana szobában ahol aludni szoktam. Az volna jó. Esőt hallgatni és álomba szenderülni. Igen. És már hallom is: odakinnt a cserepeken tipegnek az apró cseppek. Kinézek

és láss csodát, holdkifli fényben esik az eső. Holnap se lesz kedvem kimenni. Jobb idebenn a száraz almon gondolja a macska. Inkább elszundítok még egy keveset, a vadászatot elhalasztom jobb időkre. Ezzel Ízisz lefeküdt a díványra, lustán fontoskodva-kényelmesen rámnézett, és elaludt. No ennyi. A macska is itthagyott. Rám únhatott állandó nyavalyáimmal,

és könnyen lehet szenilis vénemberként recsegtem neki minden bajomról amit fejire hordhattam.

Elvégre csak ő lenne a nő ebben a házban, vagy nincs igazam? Az a dolga hogy szolgáljon és hallgasson. Érte dolgozom, túlórázom és semmi hála. Most mondd meg! Nem így van? Na hát.

Minden nőnek

Aphroditét a könyvtárban láttam legutóbb. Csuda szépen tud illegni-billegni járás közben. Mintha valamiféle dallam segítené őt ebben a művészetben. Haját dobálja automatikusan, ha meglát akaratlanul elmosolyodok, váltunk pár szót továbbmegy. Ámulva nézem, én ilyet nem tudok. A természet engem másképp, másért teremtett. Férfinak.Csak szép-méltóságosan tudok járni, de így nem. Szenvtelen arcom nem képes érzelmeket kifejezni, de az övé... Mindig meglátom rajta most: nyomva valami. Most vidám, szórakoztatom tovább. Ezek a szemek mesélnek nekem, ez az ívelt ajak szintén mesél. Ő nem tudja mi mindent képes elárulni a teste. Verset lehet róla formázni, címe is akadna megfelelő. A nő. De úgy elregélni ahogy most én látom nem tudná senki sem. Pedig sokan megpróbálkoztak már mindenféle oldalról leírni. És ezaz. Csak valamennyi leírás alapján lehetne feltámasztani őt. Kacérságát, szerénységét, beszédjét, áradó energiáját... Nem is sorolom tovább mert a lehetetlennel próbálkozom. Kifejezi mindent ami szép ebben a földi létben, de nem akarom észrevenni. Elrántom kétszemem, kerülöm pillantását mert nekem dolgoznom kell. Ő be szép!!!! Csak lehunyva tartom egy másodperc erejéig de már itt is van. Most küldtem el, de ő itt van újra. Látom orcáját tündérinek ha érdeklem, ha nem. Ha fáradtan néz rám nekem ugyanannyira tetszik.  Felállok, kimegyek a mosdoba, és tükörbe nlzek. Nem vagyok szerelmes, nem szeretlek.. A szerelmes csak szenved, kínlódik míg céljához ér. Nem akarok ember sem lenni, nem akarok hibázni, majd tanulni belőle. Nem akarom ezért őt látni sem, csak legyen boldog nélkülem. Nem akarok vágyakozni bájaiért. Nem és nem. Csak olyan jó volna boldognak látni. Egyszer.