A zenéről

Ma nem könnyű igényes zenét adni a népnek. Eszméletlen hogy az emberek mennyire befolyásolhatóak. De már rájöttem sajnos, hogy én sem vagyok különb. Elgyengülök és bekapcsolom a tévét, elszörfölök a neten, mindezt úgy hogy észre se veszem. Csak mikor eszembe jut -Ne tedd! Nem ér semmit az egész, megvagy nélküle.

Olyat adni a népnek ami magyar, ami vidám még nehezebb. Ezért sorvad el zenei kultúránk színe-virága. Gondolok ezalatt a gyönyörű népdalainkra, katonadalainkra, nótáinkra. Megváltozott az 1950-es években az ízlésvilág. A tévék-rádiók okozhatták ezt a törést. Érdekes egy téma ez, mostanság elmélkedek felette eleget, mert akárhogy mutogatom a a kedvenc dalaimat a barátaimnak kénytelen vagyok rájönni hogy ők nem igénylik ezeket a dalokat. Ami talán nem baj, csak nekem nehéz ezt megemészteni.

 Táncház

Újra résztvevője voltam egy fergeteges táncháznak. Idei évből négy olyan táncalkalmat tudok felemlegetni, ami tényleg emlékezetes maradt valamilyen okból.

Volt annak idején a Borfesztivál-os táncház, amikor esővel táncolva vettük körbe a színpadot. Eső után kerékpárral hazatekertünk. Nem is olyan régen a Paprika fesztiválon Hodorog András bácsi közreműködésével az Árpád téren kinyomták a hangfalakat, és anélkül szólt a tánczene. Ott is betöltöttük a teret. A Lükő Gábor emlékkonferencia estéjén is jó volt a hangulat, bár egy picit gyengébbnek rémlik. Az utolsó pedig a Ségercz Feri-féle táncház a Milkában ami jónak mondható.