Tegnap este volt szerencsém részt venni egy fergeteges táncházban, sikerült megismerkednem Ségercz Ferivel, és egész este táncoltam. Ennek legjobb tanúbizonysága, hogy elől-hátul tiszta víz lett a pólóm. A végén már pont ezért nem is mentem ki, mert elég kellemetlen úgy összeborulni másokkal, hogy én már eláztam. Tökéletes este volt, csak annyi kritikát hadd tegyek hozzá: nem vagyok benne biztos, hogy mindenkit tudtam szórakoztatni. Ez az egyik nyavalyám, a figyelem. Nagy tömeggel nem tudok néha mit kezdeni, beszélgetni max két emberrel lehet, de leginkább eggyel. Sokszor nem vagyok képes kezelni a 10 fős asztaltársaságokat: nem vagyok hozzászokva. De nem szeretnék beleesni abba az emberi hibába, hogy összefordulunk ketten, és úgy beszélgetünk. Nem. Ez nem erről szól, azt hiszem. Jó lenne erről is egy könyv.

Egyébként ma már egy rakás teveganéjt nem ér ez az apróság. Az ilyen embereken lépnek át leghamarább az emberek. Divat lett a bunkóság.

 Efféléket gondoltam hazafele menet tegnap este, amikor letett a busz. Irdatlan nagy ködben sétáltam, futottam. Jólesett.

A szobám ablakába nem szűrődött be az utcai lámpa fénye. No ilyen köd volt akkor este. Ma reggel mikor felkeltem változatlanul kitartott. Világosban talán még félelmetesebb is mint sötétben, mert nem látom az úton az autókat. Valószínűleg a tegnapi 20 fok lehetett az oka így november végén. Megbolondult a természet.

Egy idézet Máraitól

Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert -- egyelőre -- mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb. /Márai Sándor/