December 12

Anarchia!!!!

Ma a Mars téren odajött hozzám egy fazon aki pénzt kért...nem adtam neki. Mindenesetre normálisan elbeszélgettem vele. A dolog úgy nézett ki, hogy a mellettem ülő csákó miest meglátta hogy jön ez az alak -fülébe-orrába karika, elülső felső fogsora teljes hiányban pompázott, punkos szőrös rózsaszínes nadrág meg asszem bőrdzseki- szóval lelépett. Másrészttudomásul vette hogy nem vagyok adakozó tipus elkezdte a hegyibeszédet tartani hogy bezzeg 1993-ban mennyire más volt a helyzet. Kellett ezt szóba hozni, innen kezdtem el kérdezősködni, és sikerült lekésnem a buszomat, ami történetesen ott ment el az orrom előtt. :S

A beszélgetésem ezzel a Humán anarchista punkkal elég érdekes volt, és én lepődtem meg a legjobban azon hogy sok mindenben egyetértünk, pedig nem tűnt iskolázott embörnek. 1993-ban az emberek egészen másképp viselkedetek mint ma: jobban segítettek a rászorulón. Manapság otthagyják megdögölni az embert az utcán. ME gtalán a forintnak is nagyobb értéke volt mint ma.

A következő résznél kitűnt hogy elítéli a pénzt, de ő maga is ebből él, pénzt kéreget másoktól, szóval azért itt elég elentétest a helyzet. MEgkérdeztem tőle hogy miféle ember, punk vagy mi? Erre anarchistának mondotta magát. Ritkán jár Koppancs koncertekre, ahol összeszed fiatal éretlen suhancokat és oktatja őket, mivel úgy ítéli meg hogy a punk életforma ma egyre inkább rasszista vonalat képez, és megpróbálja ettől eltéríteni a fiatalokat.

Végül is nem is ez a lényeg, egy csak afféle antropológiai érdekesség, az anarhista voltára kérdeztem rá, amikor kibukott belőle hogy mit ért anarhizmuson. Véleményével én is egyetértettem, mégpedig hogy az emberek teljesen félrenevelik a gyerekeket, túlságosan pénz beállíttságú lett a világ és előbb-utóbb változtatni kell a dolgok állásán, mert elfogy a természet, elfogy az élelem, a víz, és hát a pénzt nem lehet megenni. Változtatni kell az embereken. Állította, szerintem az ember meg is érdemli hogy kipusztuljon, a változtatást meg nem lehet csettintésre megcsinálni. Először a saját életemet kel eszerint leélnem, ami alatt a környezettudatos vásárlást kell érteni, takaréskosságot, és talán utána megmutatni másoknak is hogyan kellene ezt megtenni. Mondjuk itt talán már a magam ars poeticáját írom már le, nem az övét...

Amúgy meg ismételten jó napom volt: reggel megtudtam hogy megrántottak kutatásmódszertanból, aztán, írtam egy visszafoglaló ZéHát, majd egy nők a történelemben ZH-t. Amit a helyszínen ki is javítottak. Uhh volt egy ipse nem tudta mi az a reformáció....az egyetemről ennyit.

JA meg volt nekem is egy nagy le-szereplésem: Fejtse ki a dél-franciaországi nők helyzetét! Sikerült odafirkantanom hogy különleges helyzetük volt...:)

Hát védelmemre legyen mondva irtó el vagyok szokva az essszé írásról, amilyen jól ment régen, olyan nehéz mostanába rendes összetett esszét írni. Ezért is írok ide hogy gyakoroljam a fogalmazást. Amúgy mellékesen jelest kaptam szal volt ott még sok egyéb  okos dolog is. :D

Malinowsky: koszos barbárok

 Az egész nap végül is annyiban volt eredméynes, hogy sikeült beszerezni minden kötelező irodalmat kulturális antropológiára, meg tudtam gondolkozni az életemről, helyzetemről, a kapcsolataomról. Például: észrevettem hogy én speciel mindig jobban informálódni akartam a másik emberről, így a kérdező szerepet általában rám hárult. De ugyanakkor én -kis naív- elvártam a másik nemtől hogy valamiképpen ő is érdeklődjön felőlem. Ha sok figyelmes elmber lenne a környezetemben akkor ebből nem is csinálnék olyan nagy problémát, de a fennti ábra nem ezt mutatja..sajnos. ÉS a dolog pikantériája hogy én érzem magam fogyatékosnak emiatt. A csöves-punkal való beszélgetésem után az is inkább kérdezősködés volt a részemről, ha adok neki pénzt szimplán tovább áll...szal azaz ember is le tudta állítani az embereket. Volt karizmája, odaállt és mondta a magáét, a másik meg hallgatta és érdekesnek találta. Nos, saját részről voltak olyan elgondolásaim hogy sokszor nem vagyok elég karizmatikus. Hát igen,többször kellene a saját történeteimet éltetni, semmint a másikat kérdezni. A másik része a tárgynak meg az, hogy sokszor tényleg képes vagyok arra hogy elmerüljek az életemben mikor egyött vagyok valakivel. ÉS ez megint baj. A túlzások közt tengődni, na az kemény feladat.

 Találkoztam Lázár Jóskával a könyvtárban éppen művelődött. Lassan meg se fogom ismerni, úgy nézz ki mint egy Depressziós. Nem mint beteg, hanem mint az együttes tagja. Továbbra is kellemesen érint, hogy az elsős néprajzosok nem tudnak köszönni. Csak egyszer legyen csipkelődős hangulatom, akkor megkapják a magukét.

 Asszem az estét a kultúrális antropológiával fogom tölteni :D

ui a Kis helyek Nagy témák kitűnő könyv, szociálantropológiáról, mindenféle nyalánkság de tényleg ajánlom késsőbre is