Második nap

Esik az eső. Sokadiknap. MA a második napja, annak hogy egyedül mentem el melózni. Második napja, hogy egyedül jötem haza. Az esőben. Második napja, hogy megint Ákost hallgatok, és bloggolok. Nem szeretem az esőt. Bár jól tudom nem vagyok ezzel egyedül. Délelőtt egyetlen öröme abban telt hogy kiszaladhattam egy percre pisilni. Fájt a derekam, a térdem, sehogy se volt már jó. De közben arra gondolok hogy milyen jó is eg ypercre kikapcsolódni!! Csöndben munka nélkül ellenni. Másik jó része a délelőttnek, hogy volt egy 15 perces kajaszünet, amiben én nem laktam jól. Éppenhogy ettünk valamit. Esztétikai élményem, meg az a sok eper nyújtotta, mik víztől dagadva vörösen terpeszkedtek a levelek alatt. Szépek voltak az eprek, meg kell hagyni. Nem hülyeségből mondtam munka közben a gazdasszonynak hogy tényleg szépek ezek az eprek, ráadásul fizetnek is a szedésükért. 4500-at kapok kétnaponta. Már csak a holnapi napot kell kihúzni aztán pénteken nincs meló. Jeeee!!! Holnap délutánra Viktor kocsikázást mondott. Sztem arra elmegyek. Dorkának még nem lehet, mert tanulnia kell. A faluban áll a víz. Viktoréknál jártam tegnap, és ott az úttesten át folyik a víz. A keresett pénzemből el kell vinnem a fényképezőgépemet megjavíttatni. Most nézem hogy a edigitalhoz fogom vinni. Ott vettem., célszerűnek tűnik, hogy ott is csinálják meg. BAlázséktól kijönni, tán mezítláb lehet. A gumicsizma is elmerül abban a tócsában. Dorka máma sütött kiflit. Jó ropogósra sikerült. Meg délután aludtunk egy jó mélyet. Csak arra ébredtünk fel hogy Tóni azt mondta hogy Elmentünk!! Mintha reggel lett volna. Ilyen időben aluszékony az ember, pláne ha 5:30.tól ébren van. Délután szinte használhatatlan volnék, ha nem tekernék egyet kedvemre. Sztem az lehet a kulcs. Jólesik az esőben tekerni. Fura hogy anyukámmal itthon olyan morcos vagyok, dehát nem hagy nekem nyugtot. Nem képes megérteni hogy nekem ilyenkor semmire nincs szükségem. Csak arra hogy magam legyek. Zenét hallgassak, filmet nézzek, írjak, meg intézhessem a dolgaimat, és ázhassak pár órát a kádban.

életem ennyi kell. :)