Üdvözlöm, érintem, nem mutatom,

Nem emlékeztetem, nem kutatom,

Nem zavarom zavarom, csak figyelem,

Belefeledkezem, vele utazom.

Nem sürgetem, nem várom,

Nem bántom, és nem sajnálom,

Nem sajnáltatom magam, 

MAGAM ADOM

neki megadom,

neki megadom magam

 Rágódom, aszalódom, folyton-folyton egy téma körül. Volt egy szerető barátnőm, sok barát, jövés menés, de ez egy idő alatt gyorsan leredukálódott. Az emberi kapcsolataim megbuktak, semmivé lettek, utolsó láncszem a dologban a barátnőm volt.

Aki elhagyott egy másik emberért, aki érdekesebb, vonzóbb, férfiasabb, mint én vagyok. Felesleges azon rágódnom, hogy miért lépte meg ezt a lépést, sokkal érdekesebb, hogy én hogy jutottam idáig. Egyáltalán ki vagyok én igazán???

Mert szerette azt az embert (engem) aki voltam. De már nem szerette azt az embert aki lettem. Akit a sors belevitt egy szerepkörbe, s én nagy lelkesen megfeleltem ennek, mert ez is én lettem.

Jön a kérdés:

Ki vagyok én?

Aki megnézi a csinos lányokat, 

aki kiolvas egy garmada könyvet,

aki nagyon tud szeretni, bókolni,

aki szeret kertészkedni, 

bölcs dolgokról filózni,

alternatív megoldásokat keresni,

aki emberekkel beszélget,

aki táncol-énekel, beszél,

de ugyanakkor meghallgat,

tanácsot osztogat,

segít ahol tud, 

aki embernek nézi a csöveseket, 

aki másképp látja a dolgokat, 

aki agymenésekkel leakaszt,

aki írogat mindenféle dolgokat,

aki emberközpontú,

aki belevág őrült dolgokba,

stoppol, merész, vakmerő,

aki egyedül túrázik, az is én vagyok,

szervez és tervez állandóan,

Mindezek ért és mindezek miatt vagyok az, aki. ÉN

Voltam beképzelt, önhitt, - én már mindent tudok, már mindent megéltem, előttem nincs újdonság, hadd dőlök hátra, hisz elértem dolgokat.

Nincs szükség semmire, ez a kapcsolat működik mindezek nélkül is, én is élek, vannak hiányosságok, de majd ezen túl leszünk, s majd akkor...

De bakker ki vagyok én? Én magam vagyok az, aki otthon barkácsol, kertészkedik, este meg alszik?

Ez is vagyok. De hadd kérdem, hol a többi? Az létem többi része? 

Ez vagyok igazán? Neem, nem hinném. Ez lettem, akaratomon kívül. 

Megvalósítom magam? MAGAM ADOM?

Egy fityfenét. S marhára igaza volt, az nem élet, ami ott volt. Nem a valóság, hanem csak agyhalál.

Kár, hogy ezért nekünk meg kellett halnunk, hogy erre magam is rájöjjek. Nagy kár. 

Elbaltáztam, piszkosul és kegyetlenül.

De van esélyem egy új életre, mert sokat tanultam, tőle, az élettől, még ha nehezen is esnek le nekem a dolgok.

Rengeteg lány van, emberek, akiket meg kell ismerni, rengeteg izgalmas új tanulni és látnivaló vár még rám, miért topogjak egy helyben?

Próbálgatni kell, mennyire passzolunk egymáshoz, van mikor sikerül, s van amikor meg nem.

De ettől élet az élet, hogy halad tovább.

Légy ami lennél férfi. A fű kinő utánad.