Ma voltam dolgozni, és valahogy úgy nézett ki a dolog, hogy egy hatalmas nagy epertáblában, amekkorát életemben nem láttam dolgoztunk vagy harmincan.

Kemény volt a meló, egy hete szedem az epret, fájnak a térdeim, nehezen mozgok előre. Örültünk, annak a végére, pláne a fóliás melegbe, hogy egy órával hamarább befejezzük. Igen ám, de hoppá, ácsi, mi 6 órát jöttünk lemelózni!

Asszondja a gazdamen, hogy sok ember jött, nem kért ennyit. Van aki ezért a melóért, 4 órakkor kel fel, Isten tudja a környék melyik szegletéből. Erre kaptunk 2000 Ft-ot. Szép!

Bepattanunk a járgányba, akkor szól a szervezőmen, hogy már megint így járt, hogy van ez?

Bögyömbe is került ez a hely, mert leültem egy pillanatra egyből jött, hogy álljak fel irány dolgozni. Azért ez érzékenyen érintet, azok után, hogy lelkiismeretesen szedtem a soromat.

Ha gazda volnék, én is minden fillért leakasztanék a szerencsétlen diákokról, szomjazzanak, dolgozzák ki a belüket, azért tartom őket.

Kérdés mennyire helyes ez?

Mert lehet pénzt szerezni, de aztán csak csodálkozik azon hogy mindenki könyökből utálja...