„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt három malacka. Azok egy kicsi szalmaházban éltek. Egy éjszaka rájuk talált a farkas, majd bekapta a legkisebb malacot, de mind a hárman elszaladtak. ...”
Szinte mindenkinek ez a mese ugrik be, ha a szalmaházról hall...

A valóság is mesébe illő! A szalmaház építés története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Kanadában és Amerikában az 1800-as években jöttek rá, hogy az aratás után a földeken heverő szalma másra is használható, mint tüzelőnek vagy jószág alá alomnak. A szalmabálákból falat raktak. A legrégebbi, ma is álló szalmaház 1901-ben épült, azóta - köszöni jól van.

Miért szalma?

– Környezetbarát,
– Természetes anyag,
– Mindenhol rendelkezésre áll,
– Olcsó,
– Gyors és egyszerű építési mód.
– Energiatakarékos (mind az építkezés, mind a későbbi fűtési igény szempontjából).

Szalmabála-házban lakni életfilozófia. A harmónia, a Földanya minél közelebbi megélése. Mivel főként megújuló anyagokat használunk fel hozzá (kő, szalma, agyag, fa), a lehető legkevésbé szennyezzük vele környezetünket. A szalmaház rendkívül jó hő- és hangszigetelő, ezt több tulajdonságának együttesen köszönheti. Maga a szalmabála 55 cm széles, erre jön rá kívül 3, belül 2 réteg tapasz, mellyel a végleges falvastagság eléri a 65-70 cm-t is. Néhány adat: (1. táblázat) A szalmaházban a közfalak vagy kőből, vagy vályogból készülnek (általában). Maga a szalma nem jó hőtároló, viszont a belső falak annál inkább. A szalma jól szigetel kintről, míg a vályog egész nyáron megőrzi bent a hűvös levegőt.

A technológia

A lehető legegyszerűbb, hiszen kitalálói híján voltak gépeknek, nyersanyagoknak. Alapvetően két típus létezik, az önhordó ill. a faszerkezetes szalmaház. Az előbbi esetében ugyanúgy építkeznek a szalmabálából mint bármely egyéb anyagból: kötésbe rakják, majd erre kerül a tető. Ez a módszer kevésbé elterjedt, mivel nehéz kiszámítani a bálák terhelés hatására végbemenő tömörödését. A faszerkezetes ház már jóval biztonságosabb és gyorsabban is építhető. Itt gyakorlatilag a fa szerkezet tartja a terhet (akár tetőteret is).

Hogyan épül a szalmabála-ház?

Az alapnál kezdődik minden ház építése. Itt sincs másként, pusztán annyi a különbség, hogy az alap szélesebb (kb. 65 cm) és magasabb (40-60 cm). Készület betonból, de a természetes anyagok kedvelői inkább kőből vagy téglából készítik el. A szigetelés műanyag fólia vagy kátránypapír, esetleg más szigetelőréteg lehet. Az alapból vasrudak állnak ki (kb. 30-40 cm), melyre ráhúzzák az első réteg szalmabálát. Az alapra kerül egy fa keret, mely a szalma és az alap közé fog kerülni, míg a keret belső részét cseréptörmelékkel töltik ki (szigetelés). A fakerethez kívülről 30-40 cm távolságba függőlegesen léceket szegelnek, melyek felfutnak a felső koszorúhoz. Ehhez épül a szalmafal. Miután az első réteget lerakják, a szalmabálák között kis réseket kitöltik szalmával. A második sor fél bálányi eltolással jön fölé, pont mintha téglából építenék a házat. Előfordul az is, hogy fél, vagy harmad bálára van szükség (bár tervezéskor ezt igyekeznek minimálisra csökkenteni), ezt kézi megoldással egyszerűen meg lehet oldani. Többek között erre használható a bálázó tű. Ez egy méteres vasrúd, mellyel a bálákat át lehet kötözni. Maga a falrakás nagyon gyorsan megy, egy kisebb társaság egy nap alatt felhúzza a ház szalmafalait. Amikor a fal elérte teljes magasságát, az alapon lévő keret belső felére is léceket szögelnek (a másikfelét pedig a felső koszorúhoz), majd ezekhez bálázó tűvel hozzákötik a szalmabálákat. A sarkokat sor bála után 3 függőleges fa rúddal erősítik meg. A nyílászárók helyére már előre fa keretet helyeznek, melyet megerősítenek 2 keresztbe tett léccel, hogy amikor a fal a helyére kerül, a keretnek feszülő szalma ne torzítsa az el. Ezután a falra kívül, belül rabicháló kerül (bár ezt egyes építők feleslegesnek tartják). Ez részint megkönnyíti a tapaszanyag feljuttatását, másrészt segít a rágcsálók távoltartásában (lásd: keretes írás). A falnak szellőznie kell, ezért csak természetes anyagokat lehet felhasználni ennél a munkafolyamatnál is. A törekből, pelyvából, vízből és agyagos sárból álló tapaszt három rétegben kell felhordani (belül elég kettő), majd erre kerül a meszelés. Így a fal erős, mégis jól szellőző és remekül szigetelő lesz.

Veszélyek

A szalmának két fő ellensége van, a víz és a rágcsálók. Megfelelő előkészítéssel mindkét rizikófaktor jelentősen lecsökkenthető.

Nedvesség: A szalma száraz, alacsony páratartalmú (18-20 %) helyen több ezer évig is eláll, de még nedves földben is több mint egy év kell a teljes elbomláshoz. A falak vizesedése ellen a következő dolgokkal védekezhetünk:
– Körbe legyen legalább egy méteres eresz. Ezzel az eső szinte sose fog közvetlenül a falra esni. Ezáltal ritkábban is kell meszelni.
– Az alap a föld felett legyen legalább 30, de inkább 50 cm-el. Így a talajvíz, vagy a házban történt csőrepedés esetén sem fog károsodni a szalma.
– A ház körül építsünk gangot, vagy legalább vízelfolyót a felgyülemlett csapadék elvezetésére.
– A bútorokat 10cm-nél ne toljuk közelebb a falhoz, mert akkor megakadályozzuk a fal szellőzését.
– Sem kívül, sem belül nem szabad vízzáró (szintetikus) festékkel kezelni a felületet. Csak meszelni lehet, ill. természetes színezőanyagokkal színezni.

Rágcsálók: a tapasztalat azt mutatja, hogy a rágcsálók ritkán rágják be magukat a szalmaház falába.
– Tartsunk macskát...
– Az alsó 30 cm-en, valamint a nyílászárók ill. a felső koszorú mentén erősebb rabichálót használjunk, és azt is kettő- vagy háromszoros rétegben. Ezzel nagymértékben csökkenthetjük a rákcsálók bejutásának valószínűségét.

Forrás: szalmabalahaz.uw.hu