Forrás: 2008/8. a Mi Lapunk 3, 2008/9

A Kukovetz-rejtély

A 70-es évekre elfogytak a szemtanúk, de egyre gyérül azon szatymaziak száma is, akik még a régiek elbeszéléseibõl, az idõsebbek viszszaemlékezéseibõl pontosan fel tudják idézni Kukovetz Nana halálának igaz történetét. Jó lenne most már ennek a lassan kilencven éve tartó kikristályosodott "ferdítésnek",  "csúsztatásnak" a végére pontot tenni /amely oly szépen lett kitalálva/, hogy az utókor a sok nagy gonddal megszerkesztett "mesétõl" elrugaszkodva megismerhesse az igazságot. Amikor végighaladunk a róla elnevezett rövidke utcán, eszünkbe jut, hogy Szatymazon esett áldozatul az erõszaknak l919. augusztus 5-én. A halálával kapcsolatosan leírt változatos magyarázatokkal, elméletekkel ugyan meg lehetnénk elégedve, ha nem tudnánk róluk, hogy távol esnek a valóságtól. Amikor a második világháborúnak vége lett, a szatymaziak úgy gondolták /korai volt az öröm/ hogy 25 évvel az események után eljött az igazság pillanata és mindenki megtudhatja Kukovetz Nana halálával kapcsolatban az igazságot. Ebben a tévedésükben a szatymaziak meg is maradtak. Kezdetben a tisztek "szabad csapata" Kukovetz Nana "közönséges" meggyilkolásának tényét ködösítve úgy igyekezett ellenvéleményt nem tûrve a halálesetet magyarázni, hogy annak csak két oka volt, a mûvésznõ kommünben kifejtett káros tevékenysége és a vallatás /tárgyalás?/ alatti meggondolatlan viselkedése. A háború utáni új rendszernek is kapóra jött a "régi mese", és arra támaszkodva a közönséges gyilkosság áldozatából egy jelentõs helyi vértanút csinált. Hiába mondogatták a szemtanúk / a háború után a Kopasz bolt elõtti mindennapos sorbaállásokon is egyik gyakori beszédtéma volt a mûvésznõ halálának igaz története, amit legpontosabban Makra Józsefné adott elõ, aki fiatalon szomszédja és állandó segítsége volt Kukovetz Nanának/, hogy jó lenne már egyszer az igazsághoz igazodni. Mielõtt a haláleset körülményeit megismernénk, nézzük meg ki is volt ez a meggyilkolt alacsony, vékony, szõkés hajú, törékeny mûvésznõ, ez a 34 éves Kukovetz Nana? Szegeden született l885-ben. Az iskolás kislány rajztehetségére tanítói  hamar felfigyeltek. A gyorsan és  kitûnõen rajzoló Nana hallatlan szorgalommal kezdett festeni. Még csak tizenhét éves volt /1902-ben/ és már a híres nagybányai mûvésztelepen, a Zazar partján tanult a legnagyobbaktól. 1906-ban elnyerte Szeged város mûvészeti ösztöndíját, és két évre rá Párizsban folytatta tanulmányait. Amikor Párizsból hazatért /l9o8/ Szegeden egy jó hírû festõiskolát nyitott. Hamarosan /1913-ban/ újra útra kelt. Elõször megtekintette Olaszország "reneszánsz" kincseit, mûvészeinek máig ható munkáit, majd megint Franciaország következett. Itt érte az elsõ világháború kitörése, aminek következtében a többi magyarral együtt internálták. Az internálásból a franciául kitûnõen beszélõ Kukovetz Nanát csak 1919 tavaszán /a tanácsköztársaság megalakulásakor/ engedték el. Elõször Szegeden a "haladó képzõmûvészek" szervezésében vett részt, majd a franciák megjelenése után Szatymazra menekült a direktóriummal, ahol késõbb utolérte a kegyetlen halál. Talán elõször röviden tartsunk seregszemlét azon a halálával kapcsolatban terjesztett "legendán", amit az utókorral, helyenként kiszínezve, megfelelõen kibõvítve elfogadtattak: - "Amikor Kukovetz Nanát a hajdani Pártos  villában /akkor Kup villa, most öregek napközije/, 1919 augusztus 5-én vallatni kezdték /a kínzását csak késõbb csapták hozzá a meséhez/, hogy a fõbenjáró bûnének részleteit megismerjék, kiugrott az ablakon. /A fejére olvasott vád az volt, hogy "megfestette" a május elsejei ünnep pódiumának hátfalát, valamint Szegeden a francia katonák között a tanácsköztársaság röplapjait osztogatta."/ Azonnal az ablakon kiugró mûvésznõ után lõttek puskával a rá vigyázó õrök és el is találták. Kukovetz Nanát halálos lövés érte. Ott rögvest a helyszínen a szõlõk sorában elhantolták." A vallató tisztek, illetve más változatban a tárgyaló bíró és az õrök "nem tudhatták, hogy milyen bûnei lehettek még, hogy szökni próbált az igazságszolgáltatás  elõl.". Ezért halála elsõsorban a meggondolatlan viselkedése miatt következett be a Kup villa szõlejében," nem messze az ablaktól." Mindez a "kicsontozott" mese,

vagy annak valamely kibõvített változata  volt és van forgalomban még most is, majd kilencven év után. Ezt terjesztették fegyverre támaszkodva, más változatot nem tûrve azonnal és ez a változat "felelt meg" legjobban a háború utáni új hatalomnak is. Pedig ha valaki mert volna utána nézni a részleteknek, hamar rájött volna, hogy ennek jó része mese lehet. A Pártos, illetve a Kup villa ablakain kiszökni aligha lehetett. Még most is van olyan ki nem cserélt régi ablaka a háznak,

amit hüvelykujjnyi vastag rács véd a külvilágtól. /Akkoriban rács nélküli ablak nem létezett a tanyavilágban./ Így nyugodtan állíthatjuk, hogy a Kup villából az ablakon keresztüli szökést csak kitalálták. De mese a más változatban fellelhetõ "vallatás," a "bírósági tárgyalás" is! Mert ha valamelyik "begyûjtött" rabnak valamilyen "vallató bíróság" legalább két kérdést nekiszegez, hamar kitudódott volna, hogy a lefogottak között ott van a direktórium néhány rangosabb vezetõje is, akikkel egyébként nem is "foglalkoztak". A tanácsköztársaság rendszere 1919. augusztus elsején, egy pénteki napon megbukott. Négy napi "vajúdás" után a rá következõ hét keddi napján, 1919. augusztus 5-én hajnalban a korábbi Kettõshatár nevû vasúti megállótól a sínek mellett "liba sorban" /Így mondták az öregek/ megindult a tisztek "szabad csapata", hogy a kialakult "hatalmi ûrt" Szatymazon betöltse. A "különítmény" királypárti önkéntes tisztekbõl és tiszthelyettesekbõl állt. Jól ismert jelszavuk és állandó köszönésük: "Éljen Károly!" feltûnést keltett. A katonák megindulását hátráltatta, hogy a szervezõdõ "szabad csapatoknak" igazi vezetõjük még ekkor nem volt. Horthy Miklóst apósa, az aradi kötõdésû Purgly János ügyvéd

javaslatára fogadták be az ideiglenes kormányba, ekkor még nem teljhatalommal. Elsõsorban azért, mert egy magas rangú katonára volt szükség ahhoz, hogy az "antanttal" való segélykérõ tárgyalások "sikeresek" legyenek. A valóban magas rangú Horthy Miklóst, aki utoljára flottaparancsnoka volt a Monarchiának, a többszöri segélykérõ tárgyalás során a francia tisztek is

csak "excellenciás", /"kegyelmes", "nagyméltóságú"/ úrnak tudták szólítani. A másik érv, ami mellette szólt: "királypártisága" volt, amit a korábbi hosszú szárnysegédi tevékenységével

támasztottak alá. Ezzel a megelõlegezett királypártisággal késõbb volt egy kis gond. /Király

nélküli királyságot hozott létre./ A Szatymazra kivonuló tisztek vállravetett szuronyos puskái jól

látszódtak a Jánosszállás irányában lévõ vasúti õrházban figyelõ vörös katonák távcsövén. Hogy kik jönnek, nem tudták, franciákra gyanakodtak és riasztásul a fegyveresek fölé lõttek. A "különítmény" elõször gyorsan visszavonult. A lövések zajára a közeli Gaál tanyából, ahol a határõrzésre kijelölt vöröskatonák állomásoztak /akikre korábban a Gulyás sarokkal szemben lakó Katona József anyja fõzött/, egy asszony is kifutott, hogy az õröknek vigye a hírt: a vörös uralom vezetõi és katonái az éjjel szétszéledtek, fejezzék be az õrszolgálatot. Az átrendezett és a puskát kézben tartó tiszti csapat megindulása másodszorra már nem ütközött akadályba és zavartalanul elérte Jánosszállást, majd a szatymazi állomást. Egy részük az iskolánál a szállás elõkészítésébe, más részük a falu "gyanús" elemeinek, elsõsorban a vöröskatonák összegyûjtésébe fogott. A tisztek között volt néhány ismert szatymazi kötõdésû is. Az elfogottak száma hamarosan száz fölé gyarapodott, akiket szigorú õrizet alatt a Kup villa melléképületeibe

zártak. Az elfáradt fegyveresek a Kup nyaralóban fellelhetõ bort délre elfogyasztották és még

aznap a többség a Báló vendéglõ nagyobb termébe tette át "székhelyét". A vöröskatonák és a direktórium tagjainak és megbízottjainak begyûjtése zavartalanul folyt, olykor véres erõszakkal, még ebéd után is. Az ellenállókat, vagy szöknipróbálókat azonnal lelõtték, csak keveseket akasztottak. Igaz, hogy ezek között volt az a vörös katona is, akit a Csányi híd alól hoztak be azzal, hogy nem tudott tovább szökni, mert menekülés közben leesett a kocsiról és eltört a bokája. A szekérrõl le sem vették onnan akasztották fel a fára. Bûne a menekülés volt. A Báló vendéglõben iszogató és pihengetõ tisztek néhány tagja napszállta környékén azt találta ki, hogy meglátogatják a "francia kisasszonyt" egy kis "szórakozásra". Akkor a "francia kisasszony", azaz Kukovetz Nana a mai Neszûrjhegyi út mellett lévõ Csermák tanyában lakott. A ma is létezõ épület a Barcsay sarok után következik, ha Szegednek tartunk, az út baloldalán, akkor egy hatalmas szõlõvel betelepített tábla szélén állt. A tanya tulajdonosa az a Csermák Béla hivatalos mérleghitelesítõ, akinek szegedi háza a Mérey utcában volt. Kukovetz Nana a tanyában is berendezett egy kisebb festõmûhelyt, állandóan dolgozott a maga mellé vett fiatalokkal, ott készítette és raktározta az általa festett nem kevés képet, és ott is lakott. A tanyához való kötöttségét a sok szemtanú mellett az is bizonyítja, hogy a szomszédban élõ Csonka Antal mûkedvelõ festõmûvész /mások  mellett/ az elsõ világháborús képeinek megfestéséhez is /néhány a Hadtörténeti Múzeumban látható/ gyakran kért és vásárolt potom pénzért még az l950-es, 60-as években is a padláson található Kukovetz- féle képekbõl. Következõ lapszámunkban folytatjuk a rejtély "kibogozását"…

Pálmai József

A Kukovetz-rejtély 2.

A Csermák tanyához kocsizó tisztek vígan és hangosan énekelve érkeztek meg a kapuhoz. Amíg annak kinyitásával bajlódtak, Kukovetz Nana kisurrant a tanyából és a szürkületben

az ellenkező irányban lévő szőlőben próbált a "szórakozni vágyó" vendégek elől elmenekülni. Mivel aznap a katonák minden menekülni vagy szökni próbálóra azonnal lőttek, így

hamar lekapták fegyverüket a kocsiról és a homályosan látható futó alak után eresztettek néhány golyót. /Nem valószínű, hogy tudták kire lőnek./ Kukovetz Nana szerencsétlenségére

az esti szürkületben is jól kivehető világos ruhát viselt. Eltalálták és ott, a körülbelül egy méter magas szőlőtőkék sorában "lassan" kiszenvedett. Talán még élt, amikor a fészerből

kapát kerítettek és helyben, a szőlőtőkék között, homokot húztak rá. A test betakarása a sötét estében már nem sikerült, de lehet hogy még élt a művésznő akkor, mert "spanglis

szandált viselő fehér zoknis lába" a  reggeli világosban már kilátszott Csermákék szőlejében, a hevenyészve összehúzott hant oldalában. Sokan megnézték és emlékeztek rá. /Makra

Ferencné visszaemlékezése szerint./ Kukovetz Nana halálhíre a városba is hamar eljutott. Harmadnap érkezett meg Szegedről kocsin két segítséggel és a koporsóval az édesanyja,

hogy leányát a városba elszállítsa és illően eltemesse a Belvárosi temetőben.

Másnap, augusztus 6-án szerdán a reggeli órákban a Szatymazon

lakó dr. Falcione Kálmán ezrede s a Kup villához érkezett, és az őrök a lefogott és elzárt rabokat utasítására kiengedték. Erről még azt kell tudni, hogy a begyűjtött vöröskatonák nagyobbik része eredetileg kapás és vincellér volt, akiket besoroztak. /A tanácshatalom két ízben is sorozott./ Dr. Falcione Kálmán, akinek ügyvédi végzettsége is volt, átment a Bálóféle

fogadóba és az ott lévő tiszteket felvilágosította az önkényeskedés lehetséges következményeiről. Ennek hatására alakult meg a rögtönítélő bíróság, és az első nap tragikus eseményeit a későbbiek során az ő működésükkel próbálták igazolni. Sokan ezek után most feltehetnék a kérdést, hogy hol van itt a rejtély a Kukovetz ügyben? Hiszen eddig halálával

kapcsolatban csak egy félremagyarázott eseményt ismerhettünk meg. Az igazi rejtély azonban megmarad, ami abból táplálkozik, hogy Kukovetz Nanát francia ügynöki tevékenységgel

is meggyanúsították. Írásos bizonyíték nincs. Ez az állítás nem a falusi szomszédság szokásos

vélekedése volt az idegen nyelvet jól beszélő személyről, hanem egy városi hivatalnok szóban kifejtett viszszaemlékezése, amire a figyelmemet szóban, de levélben is többször felhívták.

Nézzük a továbbiakban a művésznő "gyanúsítását" szolgáló érveket: Maga az a tény, hogy Kukovetz Nanát az internálásból a tanácsköztársaság megalakulásakor gyorsan elengedték, némi gyanúra adhat okot. Hogy azonnal belépett a szegedi mozgalomba, /előtte sosem

politizált/ kicsit erősít a vádon, továbbá elgondolkodtató, hogy miért vonult ki Szatymazra a direktóriummal. A következő tény, amit mindenki ismer, hogy Kukovetz Nana vitte be rendszeresen Szegedre és osztotta szét a tanácshatalom francia nyelvű röplapjait az antant katonák között. Már az első próbálkozása kudarcba fulladt, mert "állítólag" elfogták,

majd el is engedték. Ennek ellenére, a direktórium többi propaganda röplapját is változatlan formában "terjesztette" tovább a franciák között-sikerrel.. Többször a franciák már nem fogták el. Gyanúra ad okot az a visszaemlékezés is, amely szerint halála után a franciák

erősen érdeklődtek a szegedi városházán a művésznő után../ A franciák más után nem érdeklődtek. Lehet, hogy csak a művészet iránti vonzalmukat jelezték?/ Ezek után változatlanul elmondhatjuk, hogy írással bizonyítható tény nincs arról, hogy  Kukovetz Nana a franciák megbízottja lett volna. A gyanú azonban "talán" indokoltnak látszik, amely persze mit sem von le Kukovetz Nana kiszenvedésének tragikus voltából. Azért számos elgondolkodtató tény van ebben a szomorú eseményben, a törékeny, alacsony termetű művésznő életében és tragikus halálában. Nagy "bűne" volt, hogy szeretett festeni, szerette a fiatalságot erre a művészetre oktatni, hogy oly erővel vonzotta haza szülővárosába a honvágy

a több mint 4 évig tartó internálásból, hogy esetleg egy gyenge pillanatában megingott. A politika  mindig is távol állt tőle, és mégis, az erőszak elől menekülő Kukovetz Nana tragikus és értelmetlen halálát lassan 90 éve az itatja át.. Ma azonban már leírhatjuk, hogy a művésznőt

nem akarták elfogni, még kevésbé vallatni; a "szórakozásra" vágyó italos tisztek meggondolatlan cselekedetének esett áldozatul. Kukovetz Nana neve arra kell, hogy  figyelmeztessen bennünket, hogy olykor a közöttünk meghúzódó néha szélsőséges indulatoknak időben határt kell szabni.

 Pálmai József