(2009 December 25-28)

A debreceni úton álltam, amikor egy apácákkal teli opel astra hasított el mellettem. Hát -gondoltam magamban persze- nem igazán keresztényi cselekedet kinnt hagyni egy embert az országút szélén...

a vonatunknak késése van

2009 Karácsony. Dejavu érzés tölt el egy pillanatra-vonatra szállunk. Megint. Most hét óra van, X még alszik. Elmondom hát, mi történt ezen a téli hétvégén.

Péntek

Én meg X. megbeszéltük hogy ismét találkozunk. X.-nek problémája támadt otthon, nekem meg utazhatnékom. Meglátogattuk B.-ét és V.-ort. Jókat nevettünk, potyogtak a könnyeim ebben a pár órában. Régi emlékeket elevenítettünk fel képek segítségével, sztorizgattunk úgy, mintha a másik nem lett volna jelen akkor mikor a kép készült. B. apja is leült közénk, borral kínálgatott, ittunk. Jólesett egy néhány óra volt ez egy tanyán valahol kint. Felfoghatatlan milyen tavaszias lett az idő pár nap alatt. Pulóverben flangáltam a sárga kerékpárommal. tavasz-tavasz. 15 perc alatt felmálháztam egy kis hátizsákot, élelemmel, ruhaneművel az 5 órási vonattal gyaltunk Nyíregyre. Egy múló pillanatra a 100 évesnél ámultunk egy sötét viharfelhőn, ami villomokkal tűzdelte az eget. Még mindig Dec15 volt. tavasz-tavasz. Szatymazon bezárták a bakterházat, nincs jegykiadás, csak őr. Ilyen se volt még. Züllünk lefele azt hiszem. A peronon elrohant előttünk egy tehervonat, utána sok-sok üres kamionszállító tehervagon. Hmmm Gondoltam de jóis lenne ezen ingyen elücsörügni egyszer Ceglédig, Hegyeshalomig. Elég lassan ment ahhoz hogy véletlen beugorhassak és elég hosszú ahhoz hogy ne tudják ellenőrizni. A vonaton előkerült egy üveg Hubi, meg sütemények és kártya közben jeges eső esett, mi meg olvadtunk a műbőr berendezéshez. Felengedett hangulatban beszélgettünk nőkrül, egymásrul, mindenrűl. Gyorsan Ceglédre értünk, ahol kiderült egy órát kell várnunk a következő gyorsra. Ültünk a váróban és kártyáztunk. A vonatra felszállva egy kishölgy mellé pattantunk le, és újra álltunk. Villám csapott egy trafóba. Félórás veszteglés. Kártyáztunk. Idővel a kislány is fellazult, szórakoztunk Szolnokra már mind a hármunknak járt a szája. Szép volt.

6 órát töltöttünk a vonaton, és már mindent csináltunk, mindenről beszéltünk, és szétkártyáztuk az agyunkat is. Ladány és Kaba között X. ideadta a telóját csörgésre állítva, hogy pont Debrecennél ébresszem fel, ő elfeküdt az ülésen. Én azalatt rendíthetetlenül furulyáztam. Egy jó darabig bírtam magammal, de aztán én is kényelembe helyzetem magam a sötét fülkében. A következő pillanatban arra ébredek hogy áll a vonat. Feldobom a szemüvegemet, kinézek az ablakon, hát ez a hely mintha hasonlítana Nyíregyházára! X szólongatom, -félkomásan felkel- Debrecen után csak Nyíregyen van csak ugye aluljárós vasútállomás?? Törli a szemét: nem, nem tudom. Közben évek óta itt lakik. Alattunk egy vasutas sétál, sietve próbálom lehúzni az ablakot nem megy, eszembe jut hogy beragad. Futok át a másik kabinba, Jóestét, Nyíregyházán vagyunk? X ezalatt a vonat folyossóján igyekszik elfele, maga se tudja hová. Lázas pakolás, visszafutás egy pulóverért. És lennt vagyunk a peronon. Húú. Fújunk ki mind a ketten. Majdnem fenn maradtunk Záhonyig a vonaton! X magyarázkodik, én pedig felengedek. Nagy sokára, de este 11-re megjöttünk.

Élj szabadon vagy dögölj meg

Szokásos vizitelés a Rockinnban, beszélgetés ismeretlen fazonokkal, -egész jól kezd már menni- részeg lányok a padokon, vizes az aszfalt. Itt ott némi hókupac maradványa jelzi hogy nem is olyan rég itt még vastagon állt a hó. Töküres ismeretlen utcákon kóválygunk Örökösföld felé, -ez is, mintha valami fentezi mesében szereplő helynév lenne...- útközben beugrunk Morisson próbatermébe. Füst, fű, Doors dalok, dobok, gitárok, szabadság. Tetszik a hely. Nem a fű miatt, sokkal inkább a szellemiség amit sugároz. Közel áll hozzám. Ezért nem fogok anyagokhoz nyúlni soha. Tudom tetszene a repülés. És képtelen lennék megválni tőle. Elgondolkoztató ez a hely. Egy kicsit tele volt Jimmel, de maga a szó szabadság... Idejárnak le a helyi emberek felengedni, inni, beszélgetni, gőzt kiereszteni. Érdekes volt bepillantani egy ilyen oduba. Ez is egy módszer ha úgy vesszük, egy alternatíva. Amitt én csinálok, a szintén. Mindkettőben ott van a szenvedély, a felüdülés vágya, a szórakozás és a stresszoldás. Önáltatás lenne azt mondanom hogy ez csúnya dolog. Így nem mondom. Ezek az emberek is teljesen mások mint a kintiek. Megjöttem és egy kicsit amerikában éreztem magam. Szia hogy vagy, hátfogásos ölelés, mintha régi ismerősök lennénk, innivalóval kínálgatás, dumálás zenéről, emberekről, Morrisonról. Vasárnap visszamegyünk próbára, akarok pár fotót csinálni a rajzokról. Hullafáradtan dűltünk le az ágyra fél egykor.

Szombat- gondolatok a panelhoz

Azt hiszem soha sem fogom megszokni azt, hogy reggelente arra ne ébredjek fel hogy valaki járkál a folyossón. Ajtónyikorog, ülőke csattanás, valaki már megint használta a toalettet. Kíváncsian kelek fel és nézek körbe a lakásban valami ősi ösztöntől vezérelve ki van itt?

Nem nekem való ez. Egyre jobban tudom mit akarok: tanyát. Érintetlen természetet, állatokat, nőt, munkát. De panelt nem. Soha. Túl könnyű lenne ez az élet. Szépség nélküli, sivárság.

A szombati nap elment gépezéssel, majd arra eszméltem fel, hogy nagyon éhes vagyok, de nincs kenyér. Felcihelődtem utánajártam két bolt zárva volt. Visszatértem, X-t ébresztgettem merre van a kenyér!?!? Végül lett. Eldumáltuk, linkeskedtük, ettük ezt a délutánt, ez itt nagyon könnyen megy, majd miután ezt meguntam délután 4 körül elmentem sétálni a városba. Egyedül.

Csak barangoltam és barangoltam. Változik a város. A belváros már tele van modern kocka épületekkel, és egy olyan bunkert építettek a korzó végibe hogy elhányom magam. Nagyon szép állapotban vannak az épületek, de nekem nem tetszik az ultramodern párosítása a régi épületekkel. Egyszerűen nem illenek össze. Kifele a városból vannak még szép régi házak, utcák, amik úgy vannak befásítva ahogy ezelőtt száz évvel a városrendezés kitalálta. Na ezek az én kedvenceim. Találtam egy házat, ami pont úgy néz ki, mint amiről el tudom képzelni na igen, ebben a házban laktak azok a tanyasiak valamikor akik felépítették ezt a várost. És azon gondolkoztam hogy igen, ez mindig is egy kisváros marad, amíg az utolsó ilyen szépemlékű házat le nem rombolják egy háromemeletes modern lakóépület számára. Két-három órát csavaroghattam nagyjából, mert estére jött Hód és valami kocsmázás lett betervezve. Visszagalopp a megyei múzeumtót. Hód változott rendesen, mintha valami megtört volna benne, vagy csak régen láttam hát nemtom. Voltak jobb együtt pörgéseink is régen. Beszélgettünk, kajáltunk, számítógépen nézegettünk mindenféle hülyeséget. Aztán egy szimat a Rockinn cigis levegőjéből, majd miután megbeszéltük hogy mi már kinőttük ezt a helyet átmentünk a Blues kocsmába, hát jobban tetszett, csak a cigifüstöt valahogy itt is tudtam volna nélkülözni. A hideg miatt minden kocsma ilyen, hogy nem lehet benne megmaradni. Szellőzni meg luxus, mert odakinn hideg van. Szóval nehezen értettem szót Hóddal, ami fura volt, meg nehezen viselem az ilyen eseteket. Megkerestük X.-t aki ott maradt a régi helyén, és elhűlve néztük hogy a kocsiállás ahova besüllyedt a kocsi a sárba már nincs ott, vgyis a kocsi nincs ott, a sár még megvolt. Átpillantunk a másik uccába és megnyugodtunk. Átparkolt. Következő pillanatban már gurultunk ketten haza aludni, Hód koncertre ment. X meg én ekkor jöttünk rá hogy szenvedélybetegek vagyunk, nem bírjuk ki hogy ne kapcsoljuk be a szgépet, ő pedig nem tud nem rágyújtani néha. 11-kor feküdtünk le, éjfélkor már aludtunk mikor megjött Hód.

Vasárnap

Reggel én keltem elsőre, teát kívántam. Rántok egyet a villanytűzhely csavarján, feldobok először melegíteni egy töltöttkáposztás lábost. Egy idő után érzem hogy égett műanyagszag van. Felemelem a lábost belekukkantok, mi ez a szag? Utána kapcsolok, a túloldalon fekvő csöpögtető füstölög... Sikerült kilyukasztanom az alját, a kanalak-villák elsüllyedtek benne. Valahogy feltakarítottam az olvadékokat, de a szaggal nem bírtam. Kitárt ablak ellenére befele ment a füst, és állítólag sikerült szagra ébredniük. :D Egy 20 perc múlva nyoma se maradt a szerencsétlenségnek, csak az én felsőm őrizte meg ezt az émelyítő illatot. Reggeli után pakolászás- autókázás, mentem Tokajra kirándulni. Kitettük Hódot az Omniánál, engem a piacnál, és egy olyan 10 perc múlva már vittek is Nyírtelekig, itt álltam egy jó darabig mert senkinek nem esett meg a szíve rajtam.

Ez a kép pont megállás előtt készült. :)

kb 20-30 perc lehetett, majd egy házaspár elvitt Tokajra, pedig eredetileg nem is oda indultak, de újfennt sikerült humánus emberekkel összeakadnom. Elvittek, közbe-közbe szórakoztattam őket mindenféle történettel, párbeszéddel. Szóval jól sikerült pezsgő beszélgetés sikerült összehozni. Itt kérdezték meg először a nevemet. Csodálkoztam rajta, de megmondtam. Azt hiszem erősen rokonszenves lehettem nekik, ezért kérdezték meg. Ezen a hétvégén először történt meg ez, és nem utoljára. Elváláskor a már szokásos fülig-vigyorral szálltam ki a kocsiból és sétáltam újra a Bodrog partján, mint nyáron. A folyók éppen áradtak, így se láttam még itt a Tiszát. Kezdett a szegedihez hasonlítani.

Tokaj pedig egy nagyon szép kisfalu hangulatát árasztja, több felekezet temploma is megtalálható a központban, boroshordóban virágágyás, régi épületek, az utcákon csak néhány ember lézengett. A bányák felé indultam felfele a zöld mentén, hatalmas űrrel találkoztam és végtelen bozótmezőket. Valamikor erdő lehetett ez, fák gyökereztek ebbe a ragadós agyagba. Ma meg csak bakancsdagasztónak hívom ezt a részt. Minden egyes lépéssel nőttem pár centit. Télikabátomat táskába bújtattam, melegem lett a felmenetben. Egy szál pulóverben gyalogoltam, külső szemlélőnek meglehetősen fura látvány lehettem. De közel s távol sehol egy emberfia. Jégvirágokkal a talpam alatt -igen eltűnt a sár- tekintgettem előre, és hátra, jobbra és balra nehogy elmenjek a jelzés mellől. Már idelátszott a tokaji tv torony csúnyácska arca. Egyszer csak elém bukkant ugatva két kiskutya. Lestem hogy ezek meg hogy kerülnek ide?? Kitett szerencsétleneket tiszteljek bennük, vagy veszett ebeket? Végül is vándor társaimmá fogadtam őket, nem tehetem mást, nem tudtak betelni a látványommal, csak azt akarták hogy simogassák őket. Ugráltak a kezemhez, a fényképezőgépemhez, azt hitték ennivaló. Hiába magyaráztam el nekik töredelmesen ez igen nehéz falat, nem hittek nekem. Mentünk, mentünk immár hárman mint valami népmesében. Egyszer egy völgybe értem le, ahol apró házak kéményét láttam, meg mintha szőlővel meg fával bizniszeltek volna. Itt már volt erdő. Hát akkor innen jöttetek elém köszönteni engem. Mondottam a kölyköknek, bizalmasan közeljöttek puszilkózni mikor leguggoltam hozzájuk. Azt hittem búcsúzni akarnak. De még elkísértek egy darabon, majd mint a kámfor eltűntek a hátam megül. Álmodtam volna? ezek úgy eltűntek, mintha itt se lettek volna. Felfele gyalogoltam újra magányosan, előttem az őszi viseletbe öltözött fák alatt zöld mohatakaróval bevont kövek pislogtak újra, meg újra. Következő pillanatban mikor ismét hátrapillantok, látom hogy a barna kutyus az előbbi kettőből a félénkebbik itt van velem. Ketten mentünk, beszélgettünk amíg egy bokro fa rá nem hajolt az útra. No itt gondoltam megválunk egymástól, mer ez erősen hasonlít egy kapura, hát itt megvendégelem a kispajtást. Dobtam neki egy két marék tepertőt, szelet kenyeret. Átbújtam és elmentem. Dolga végeztével mind ketten elmentünk, itt már Tokaj felett jártam, hamarosan belementem a pirosba. Fenyvesek közé bevágott agyagos ösvény esős időben patakká változhat, mert igen medres volt a kialakítása. Szemben velem egy ember, semmi tekintetváltás, némán megyek el mellette. Siet. Fölötte gyerekzsivaj, egy család jött fel kirándulni. No ezek már néztek, és köszöntem is. Eligazítottak a piros háromszögre. Meredek volt, de nem túl vészes. Itt pedig a tavaly nyári lesétálásunkon megint eszembe jutott aza három jómadár ahogy együtt battyogunk az erdőben. X befásult, nem mozdul ki a városból ide ki, pedig ejj, ez kellene minden embernek. Vadidegen emberekkel beszélgetni, természetet hallgatni, országot látni. Felértem a szerpentinre, egy opelben két fiatal srác -asszem felforrt a hűtővíz- állt pár percig az autóval. Hideg szél fújt, sapka fel, fotózás itt, ott, amott ácsorgásm, mikor beteltem a tájjal akkor uzsgyi mozgás lefele mert már it van egy óra, és 4-5 fele jó lenne újra a városban. Elkezdtem kihűlni is ugyebár, kellett egy kis mozgás. A sípálya fele mentem le, a gyepen előttem kísértettek a Zemplén magaslatai, elnéztem a felvonó rozoga állványait, jó lenne itt szánkázni egyszer. Piros újra, lefele pedig fütyörészés, szaladgálás, fékezés és csúszás. A fák alól egykét fotó a Bodrogzugnak nevezett mocsárra. És már lenn is találtam magam egy oldalról agyagfallal körbevett szurdokszerűségben. Az eső kimosta. A temetőben végződött a jelzés, itt komoly csúszásveszély volt a lekeveredés tekintetében. Sár és agyag mindenütt. Odalenn egy komoly hókupacnál mosdatták az emberek a bakancsukat. Én is így tettem, csakhogy feltaláltam egy szivacsot is. Már az elején tudtam, hogy szükségem lesz egy bakancskaparó pálcára, nézegettem is elég erősen a földet végül találtam egy faintos fadarabot még fenn a hegyi ösvényen. Ezt útközben kifaragtam éles formára. Hóval is suvickoltam a csukát, de ennek ellenére olyan sárga lett a képe mint a vén banyának a bakterházból. Tuggya mán mire gondolok. Az első házsor előtt a földön találtam egy bolero port, láttam nincs kibontva, nincs semmi baja, felvettem-figyeld holnap :)-. Mikor leértem a hegyről, fekete csuhás papokat láttam vonulni az utcán, egy háznál az atya nyitott ajtót: Isten hozta magukat! 

Sétáltam kifele a Bodrog parton horgászok, és én. A hídról áradás, a hídon túl sétálás. Jókora távon Rakamazig sétáltam hazafele, mert végig szalagkorlát akadályozta a stoppolásomat. A sors fintora, nyáron ugyanezt a távot sétáltam Regéc fele, most ue. Nyíregy fele. Útközben dalok, harmónika, egy-két próbálkozás, újra sétálás majd egy jurtát vettem észre a távolban. Rakamaz határában volt ez, a baloldali benzinkút előtt a pusztában hatalmas nagy szénabálák mellett egy nemezsátor áldogált magányosan. Ha éppen nem siettem volna, még bé is köszöntöttem volna a házigazdát üdvözlet szegedről vagy valami hasonló. Nem utolsó gondolat egyszer itt sátorozni a legelőn.

A szabolcsi földvár táblája már a földön feküdt mire én megérkeztem, jó buli lehetett itt. A vasúti kereszteződéshez igyekeztem, és marha nagy mákom volt, felvett egy bmw. -Mióta kérdezgetik a haverjaim hogy milyen autók vesznek fel azóta jegyzem mivel is utazom voltaképpen. Ez egy 13 éves BMW volt, fekete színű. a sofőrje jó fej volt, elvitt Nyíregyre. A teleki presszóban beugrottunk ledobott egy picoló sört, én meg vbk-át. Amit kiderült lazának is, és medvének is hívnak. 140-el félóra alatt benn voltunk a városban közben elesett, és besötétedett. Szóval nagy mákom volt ami azt illeti. A keleti áruháznál tett ki. Legyen sok jó élményed Szabolcsban-mondta. Sokszor eszembe jut, ezért minden nem? Minél több jó élményem legyen az országból. Csöppet jókedvűen sétálva élveztem az életet, marhajól éreztem magam. Egész komolyan hülyéskedtem még akkor is, amikor X-nek elmeséltem a kirándulásom történetét. Az emberről aki 4 nap alatt kistoppolt Hollandiába, a házaspárról akikkel olyan jól megértettem magamat. Fiúk itt szegeden végzett csillagász szakon. A burkoló vállalkozó bmw-s aki meghívott lazára. Hullafáradt voltam de azért még megnéztem az Ausztráliát, és még neteztem valamit, majd kártyáztunk.

Hétfő

Reggel hétkor ébredtem, összecuccoltam, megreggeliztem, feltankoltam magam vízzel -utóbb kiderült kellett volna vizet is tennem az útra. Hosszasan kérleltem-ébresztgettem X-et mire képes volt felkelni. Ezalatt hozzávágtam szinte mindetn a mi a kezem ügyébe került. Kólás palacktól kezdve párnáig, meg már nemtom még mit :D erről ő tudna mesélni hogy történt. Pedig az elején tökfinoman kezdtem hozzá, Ákos számokat tettem be a szgépen, de ez nem volt elég. Be kellett volna durvulni. Mikor jókedvem volt, akkor nekiajándékoztam a bolero port, és elfelejtettem elmondani hogy jutottam hozzá. :D Egyébként nem voltam szemét csak egy kicsit, mert még én is megittam volna azt a löttyit. Nagy nehezen sikerült rávennem arra hogy végre felkeljen. Végül csak rávette magát hogy kivigyen engem az autóállomásra. :) Gyors búcsú az Incze testvérektől, Suzukába szálltunk és már kinnt is álltam egy parkolóban valahol az autópálya feljáró után. Itt a debreceni úton álltam egy 5 percet, amikor egy apácákkal teli opel astra hasított el mellettem. Hát -gondoltam magamban persze- nem igazán keresztényi cselekedet kinnt hagyni egy embert az országút szélén. Mentésükre legyen szólva tele volt az autó. De úgy utaztam volna nővérekkel!! Az lett volna a poén. Váratlanul egy autó állt meg.

Azért is jó dolog ez a stoppolás, mert egy kicsit kóstolót kapsz egy vadidegen ember életéből. Azzal, hogy beenged a privát szférájába, lehet beszélni sok mindenről, oda-vissza alapon. S ha az ember egy kicsit ügyes, egy-egy jól irányzott kérdéssel meg lehet beszéltetni a jóembert, rá lehet érezni a kedvenc témájára. No hát itt is ez történt, a parkolóban állok, kesergek azon, hogy itt hagytak a nővérek, amikor egy autó megáll a parkoló túlsó végin. Nosza rajta, uccu neki szaladás, most már nyeregben vagyok. Egy fiatal srác ült benne, a vaterázásról beszélgettünk, meg a különböző vállalkozásairól. Igen leleményes volt a gyerek, tőle tudtam meg, hogy a vaterán mekkora üzlet használt ruhákat árusítani! Mindig tanulok valami újat. A Csapó utcában tett ki, onnan sétáltam ki nagy nehezen a gyárnegyedig, ahol a kétsávos útrészen szívtam mint a torkosborz. Nem állt meg vagy félóráig senki. Gondoltam itt hagyom ezt a buszmegállót, tovább sétálok, megyek,megyek, amikor egy sárga golf lelassít mellettem, veszem az adást, bepattanok következő megálló újfalu. Az emberem valami zenész figura volt, de emellett mentőzött meg énekelt, meg színészkedett, jelenleg pedig kommunikációs szakos a Kossuthon. Egy csomó mindenről beszéltünk, sok mindent érintettünk, itt jöttem rá arra, hogy a politika milyen jó beszédtéma egyébként. Eddig sose jutott eszembe, de mostantól azt hiszem beteszem a repertoáromba. Vonatjegy hamisításokról, nyugati utcazenélésekről esett szó köztünk. Szóba került a Moszkva tér is, és a 90-es években tényleg megtörténtek ezek a stiklik, amik a filmben is szerepeltek. Újfalu határában a körforgalomnál tett ki a mentős ürge. Itt vagy 10 percig egy autó se jött. Kezdtem ideges lenni. Azért, ha van forgalom és nem áll meg senki, az nudli ehhez a helyzethez képest, mert benne van a pakliban hogy bármikor bárki megállhat. Ám beütött a délidő. -Hát ez remek, itt vagyok Bihar szélén és sehol semmi és senki.

Aztán mégis jött egy autó. Két fiatal fazon ült benne, Darvasra mentek, hát elvittek engem is. Útközben beszélgettünk a néprajzról, természeti ritkaságokról, újfalu után egy kis faluban benéztünk a Rhédey-kastély udvarára. Ők is voltak olyan rendesek, hogy kivittek a falu szélén levő legalkalmasabb helyre. Itt 5 perc múlva elhúzott mellettem egy Honda Civic. Már letettem a kezem, mikor hallom hogy satufékezik a hátam mögött vagy 20 méterre. Rükverc, én meg futok a szerencsém után. Szegedre tartott, és gondolt egyet elvisz engem is. Ralis tempóban Darvas-Szeged távot megtettük két óra alatt. Szikrázó napsütéses délután volt, szinte tavaszra járt az idő. A kocsiban sültünk az égő nap fénye alatt hunyorogtam sokat. Egyáltalán nem bántam, repültünk hazafele ez volt legfontosabb. Itt főleg az autóvezetéssel kapcsolatban tanultam pár dolgot: mire figyeljen az ember ha vezet etc. Útközben valahol Békésben egy tanyamúzeumra figyeltem fel, meg egy madárlesre az út mellett. Két zsákmányra leső sas igen közel lebegtek szárnyukkal suhanó autónkhoz. Ráadásul úgy, hogy alig vettük észre közeledésüket, a bokor megül bukkantak elő hirtelen.

Baj nélkül értem haza. Szegeden a Mars téren tettek ki, itt pedig mint egy hülye dudorásztam, vigyorogtam a szerencsémnek. Igazán boldogan szálltam fel a kettő huszasra, és gondolkoztam el azon, milyen szép egy utam volt... Az egyetlen rész ami nem tetszett az a debreceni gyárnegyed volt, amin keresztül kellett gyalogolnom. Na ott tényleg el voltam egy kámpicsorodva, lehetetlennek tűnt minden egy félórára.

Idén vált rutinná a kiállás, s el is döntöttem, tavasszal megint megyek valahova több napra. Az út során többször megkérdezték a nevemet, ilyen nem fordult még elő velem. iwiw-en is mondta az egyik ipse, hogy jelöljem be. Hát ilyen se történt még. Végülis ez is benne van a pakliban, közel kerülök az emberekhez, szimpatikussá válok nekik. Egyre jobban sikerül leegyszerűsíteni anyagilag az utazásaimat, ez a kiruccanás 600 azaz hatszáz forintot emésztett fel. 400 volt a vonatút, 200 volt a kenyér. :P nesze neked csúnya nagyvilág :)

Talán nem láttam annyi mindent, meg nem történt annyi kaland velem mint a nyáron, de azért megérte ezt is megjátszani. Voltak emlékezetes szép pillanatok, például mikor Rakamazra sétáltam az út szélén harmónikáztam, énekeltem és az, az igen. Életérzés volt, a javából. Elégedettség, jóleső fáradtság. Azzal a tudattal mentem hazafele, hogy igen elvégeztem azt, amit kitűztem. Egy szál pulóverben....