Asszimiláció és szórvány

Legemlékezetesebb pillanata a kirándulásnak a sok érdekes előadás mellett mégis az volt, amikor 4-en kijőve a boltból nem találtuk meg a 40 fős csoportunkat. És kérdezősködtünk az utcán angolul, magyarul, románul, ekkor a Szerb templom fele egy 3 fiatallal találkoztunk. Elkezdtük őket kérdezni hogy merre van a Megemlékezés tere, a Szabadság szobor. Nem tudtak se angolul, se magyarul. Két lány azonban megkérdezte a velük egy csoportban levő srácot hogy te nem tudsz magyarul?? Mindezt románul. A srác felelet helyet csak tagadólag rázta a fejét. Azt hiszem később sem szólalt meg. Nagy valószínűséggel tudott magyarul, vagy magyar felmenőkkel rendelkezett. De nem mert megszólalni. Ez a szebeni lány esetéhez hasonlított. Aki már csak értette a magyart, de beszélni már nem tudott. Sajnos. És végül a beszélgetős fórumon én erre is éleztem a ki a diskurzust, meglepően parázsló beszélgetést váltva ki az egyetemisták és az előadó újságírók-tanárok-egyesületi tagok között. Mindenképpen ezért megérte ellátogatni Aradra. Hiszem hogy sikerült ezzel a szórvány-magyar problematikával megismertetni a diákokat.

Azt hiszem elkezdek foglalkozni ezzel a kérdéskörrel, roppant érdekes hogy miért olvadnak be a magyarok a többségi románba, és hogyan lehet ezt a folyamatot megállítani. Ha meg lehet. Azt hiszem példaértékű a dévai Árvaházban tevékenykedő Böjte Csaba munkássága. És ebből kiindulva a magyarországi magyarok figyelmét kellene felhívni a szomszédban pusztuló magyarság jelenségére. Sokan azért íratják román iskolába gyermekeiket, mert ezáltal jobban érvényesül. Jó érv, viszont ez ellen szól az, hogy maguk a románok se nézik jó szemmel, nem fogadják be a magyar nevű gyerekeket. Kiveszik a magyar kultúrtalajt a gyerek alól, és igazán nem fog tudni beolvadni a románok közé sem. A legrosszabb az, hogy Székelyföldre is ez a Dél-erdélyi, nyugati határmenti aradi sors fog kijutni, tanár urak szerint egy olyan 30 év múlva. És ilyenkor nyelünk egy keserűt, de ez van. Kérdezem én, 100 év múlva ki tud majd itt magyarul??

Hétfő- kezdetek

Negyed hétkor volt a gyülekező a BTK épülete előtt, a nagylaki határátkelő fele vettük az irányt, Pécskán láthattunk a buszból egy két cigánypalotát, Arad külvárosában az óriási beruházások nyomait, kicsit tovább a kommunista korszak lenyomataival ismerkedtünk meg. A fejlődés nyomai mutatkoztak a városban, szépen felújított épületek, villamos sínpálya fektetés. Azért a román igénytelenség néha-néha megmutatkozott, de én azt mondom figyeljünk a szomszédunkra, mert rohamosan fejlődött az utóbbi néhány évben.