Hát igen, nem sokat időztem odahaza az egyszer hétszentség, állandóan jöttem-mentem mikor lehetett. Még Regécen derült ki, hogy egy lettem abból a 30 emberből aki eljuthatott erre a címben is jelzett nyári egyetemre. Akkor valahogy nem ugráltam örömömben, lehet hogy a fáradtság miatt, de az is lehet hogy a vár látványa valahogy mindent kitörölt a fejemből. Magam sem tudom már, de igazán akkor tudatosodott meg hogy megyek, amikor Hétfő reggel elkezdtem pakolni a szokásos dolgaimat a hátizsákba.

Dejavu

Vasárnap még a születésnapomat ünnepeltük, Hétfőn már nem is voltam otthon. Tisztára mint a tavalyi évben. Ha nagyon ráérek összeszámolom már hogy ugyan mennyi zsozsóból is jöttem ki erre a nyárra. Nagyjából egy olyan 20-22 körülre saccolok.-utólagos javítás 10 ezerből- Vasárnap felhívtam Árpodot hogy megkérdezzem ugyan megy-e Hétfőn Bp-re? És amekkora mázlim van ment is.

Hétfő

Dél-egy óra magasságában hagytuk el Szatymazt, két-két és fél óra alatt értünk fel BP-re. Árpi kitett az Ecseri úton s innen keveredtem el a 4-es főút város végi részéhez kétlábon és villamossal. A Határ útnál mikor felszálltam a villamosra akkor lépett oda hozám egy fiatalember, és legnagyobb meglepetésemre rámköszönt: Szia Laci! Megfordulok, totál meg voltam lepve egy régi ismerős arca vigyorgott rám a vili ajtajából. Hát a Futó Peti volt. Aki megismert a nagy forgalmú Bp-en. Gyorsan elmondtam neki hogy miben járok, jószerencsét kívánt és már zakatolt is a villamosom Béke tér felé. Letett a végállomáson, egy kiadós sétálás után itt kezdtem bele a stoppolásba.

I am a hitch-hiker xD

20 perces időintervallumon belül jött egy autós aki elvitt Monorig. Útközben elmondta hogy én vagyok az első stoppos akit elvisz -adtam egy jókora hálát a Jóistennek. Kitett egy tökjó helyen: benzinkút mellett egy jókora letaposott sávon. Látszott hogy sok autó megáll itt a stopposok miatt. Kezdteben örültem mint majom a farkának. Ez a nagy lelkesedés egy félóra múlva lelohadt. Már elkezdtem szidalmazni  magam, amikor tökváratlanul egy német rendszámú merci mikrobusz lefékez. Gondolkodni való időm nem volt: futás! Az ablakhoz érve megkérdeztem hogy merre mennek. Felrántom a hátsó ajtót, és már robogunk is.

A srácok -két német fiatal huszonéves- Brassóba tartottak, és útközben keresztül mentek volt Kolozsvárt is. Egy hála imát rebegtem az égieknek hogy ilyen szerencsém volt.

Extrawurst-(kiváltságos elbánás)

Nagyon vicces egy utazás volt ez, annyit stoppos autóban még nem nevettem mint ebben. Ahogy felnyílt a hátsó ajtó rögvest egy kanapé hevert el előttem. Ezen a kanapén utaztam Kolozsvárig. Na hány ember mondhatja ezt el magáról?? :) Volt egy szuka is a buszon: Scubidu-nak hívták és mindig mellém heveredett. Tökmókás volt. Itt hátul volt egy ágyrész, ahova jógázni jártak, volt egy beépített hűtő és sparhelt mosogatóval. Legelől a kormány mellett egy totál-spéci vizipipa figyelt Flo és Peter ott szokott füstölögni. A fejem felett egy szarvasagancs lógott a falon, rajta egy szőrmés bilincs.

KÉP

Mikor beszálltam magyar ska-punk szólt, a határnál már Gogol Bordello. Megkínáltak gumicukorral, ami éppen hupikéktörpikés formában volt. Gondoltam egyet megmondom nekik hogy is hívjuk ezt mi magyarul. Külföldit így nevetni még nem láttam. De tudta hogy jófejek közé kerültem és azt is hogy időben sikerül beérnem Kolozsvárra. Jóleső nyugodság öntött el.

Cegléd és Szolnok között megálltunk kajálni, itt beszélgettünk egy keveset kinek mi dolga merre megy? Itt kérdeztem rá hogy ugyan vmelyiküknek nincs-e szász felmenője Brassóban? És olyan jó volt a megérzésem, mert rátappintottam a lényegre. Az egyik srácnak az örege brassai volt vmikor. Peter összedobott egy paradicsomos tészta-félét s azt majszolgattuk mint a gyerekek körülülve a lábost.

Karcag körül vehettünk fel -hogy ne utazzak egyedül :)- két magyar lányt, akik színészettel foglalkoztak, és pont Dicsőszentmártonba tartottak előadásra. Kissebb-nagyobb megszakításokkal velük beszélgettem Kolozsvárig. A határnál gond nélkül átmentünk, pedig voltak aggodalmaim afelől hogy szabályos-e így határt átlépni. Biztonsági öv nélkül, rendes ülés nélkül. De nem volt (S)semmi cicó. Teljesen jól éreztem magam, pedig hullafáradt voltam. Annyira izgatott Kolozsvár, az újrameglátás gondolata hogy nem tudtam elszunnyadni.  "Találkozás egy régi szerelemmel..."

Mikor nagy sokára beértünk a városba a lányoknak tartottam egy kurta idegenvezetést, mi merre van, de tényleg csak pár utcát érintettünk. A srácok voltak annyira rendesek hogy kitettek a Petőfi utcán, szemben a KMDSZ irodával. Mielőtt kiszálltam írtam egy pár sort a vendégkönyvükbe. Amit én stopposkönyvnek becézgetek. Én is írtam be pár sort. Kézfogás-ölelkezés, a lányoktól búcsúpusszantás, email-csere s már robogtam is fel a KMDSZ iroda falépcsőin. Meglepett hogy milyen nyájasak is ezek az én németjeim...

Kedd hajnal -Unitare studentilor maghiari

A régi jó falépcső tetején idegenek álltak-vártak és lepődtek meg. De nemcsak ők, én is néztem nagyot -pedig gondolhattam volna, hogy itt van a gyülekező- a KMDSZ-esek helyett a szatmári különítménnyel ismerkedtem meg. Gyors bemutatkozás és lepakolás. Kiderült hogy Emese, az értünk felelős szervező a vasútállomáson gyűjti be az embereket.  Elkezdtem enni, a többiek pedig kérdező biztos szerepet öltöttek néhányan. Valami tudományos kísérlet alanyának éreztem magam annyi kérdés záporozott rám hirtelen. Hogy hívnak? Ki vagy? van testvéred? Hány? házas vagy? mit tanulsz? Éhes vagy? Szomjas vagy? Fordított helyzetben nagy valószínűséggel én is hasonlóra vetemedtem volna.

Én együgyű azt gondoltam na majd ha megérkezem aludhatok 4 óráig. Hát nem. Többszöri próbálkozás után rájöttem hogy lehetetlen és semmi értelme. Miután megjöttek a lányok, akkor derült ki hogy engem a vonatnál vártak-kerestek. Telefonon nem tudtak elérni, hát elég necces egy helyzet lehetett...mikor ezeket a sorokat írom szeptember elején még mindig kínos felelevenítenem ezt a részt. Végül is egy szóval nem írtam azt, hogy mivel érek oda. Furcsa érzése töltött el: az eddig megismert emberanyag mellé újabbak jöttek, de velük már probléma volt: teljesen másképp viselkedtek, mint akikkel egy órája megismerkedtem. Hogy is mondjam csak, változott a társasági hangulat azt hiszem. Apró dolog tudom, de ezektől az apró megfigyelésektől válik az élet érdekessé. Ha éjjel már hallottál brekegő himnuszt, vagy nyáron tücsökhegedűt akkor tudod hogy miről beszélek. Apró figyelmességek miatt veszünk észre embereket, vesszük észre magunkat.

Többen lettünk, az újonan érkezők fáradtak voltak, emiatt szótlanok, közben leheveredtem s elaludtam. Arra ébredtem félálmomból hogy 4:30 körül megjött egy újabb szervező: Levi. Félórán belül felcihelődtünk, és már batyogtunk is kifelé a Szent Mihály templomhoz. Nálam a vetítő vászon és a bor. Jólesett újra sétálni a városban. Visszaemlékeztem milyen cudar idő volt itt tavasszal, elképzeltem hogy telhet meg napközben az utca autókkal, emberekkel. De akkor csönd volt, mérhetetlen nagy csönd.

Lepakoltunk és néhányan elmentünk a Sorába pénzt váltani. Magyar volt a váltóember, és én állat csak akkor kaptam észbe hogy magyar, mikor elköszönt. Szép magyar neve ott sötétlett a blokkon. Meghánytam-vetettem a vásárlás dolgát és leugrottam venni 3 Ursust. Ennyit vettem egy hétre. És tudod hogy fogyott el? Még haza is vittem egyet belőle.

Fogalmam sincs kikkel mentünk kezdetben: voltak olyan emberkék, akik csak udvarhelyig, vagy szeredáig jöttek velünk. Ők elvesznek az ismeretlenség homályában. Udvarhelyig én gyakorlatilag aludtam, csak az tűnt fel hogy gyorsan odaértünk. Akkor kezdtem éledezni,  mikor megláttam a Hargita erdeit. Szeredán már annyian szálltak fel hogy tele lett a busz. Innen már egy személyautó is kísérőnké vált.

Tegnap a Gyimesben jártam

Mikor közeledtünk a Kárpátok felé mindannyian az ablakra tapadtunk, és élénk figyelemmel bámultuk, nem is: csodáltuk a kilátást. Rémülten tekintettem le magam is a szakadék mélyére és itt kezdtem el igazán élvezni a kirándulást. Kanyargós szerpentinen hagytuk el a főgerincet, és innen Bákóig szintben csak lefele kellett utaznunk. Az első hivatalos megálló Gyimesfelsőlokon volt. Itt megnéztük az Árpád-házi Szent Erzsébet R. K. Gimnáziumot, felsétáltunk a felsőloki templomhoz -én a sírkövek között is sétáltam egy keveset- és siettünk Gyimesbükkre, ahol meglestük az óriási állomásépületet, melyet még 1897-ben adtak át. Dettó olyan érzésem volt mintha már láttam volna ehhez hasonló épületet. És nem is tévedtem olyan nagyot.

Építésze Pfaff Ferenc, ő az akinek köszönhetjük többek között a szegedi, miskolci, debreceni, pécsi, és a régi nyíregyházi állomás épületeinek terveit. Zárójelben reneszánsz eklektikus stílust láthatjuk munkáin.

Erről azaz a gyimesi vasút történetéről 2005-ben megjelent egy jó kis könyv is Bilibók Ágoston keze-tollától: A Csíkszereda–Gyimesbükk vasútvonal története. Mely anekdotákat, jó kis sztorikat elevenít fel képekkel szinesítve. Érdemes beletekinteni. Szerzője szerint a gyimesi vonal „egyike volt a történelmi Magyarország legszebb vasútjainak”.

KÉP

Az állomás épületével srégen (a km-kőnél) van egy nyitott kapu. Nos ott találjátok meg a gyimesbükki tájházat. Antal Mária tanárnő gazdag magángyűjteményt halmozott fel. Rengeteg tárggyal, elbeszéléssel szórakoztatott minket, viszont amit én nagyon hiányoltam azok a hagyományos hangszerek voltak. Semmi ütőgardon, furulya...

Egyrégi citera árválkodott az asztalon...

Az igazat megvallva kicsi késésben voltunk, ezért igyekeztünk megkurtítani a vizsgálódást, amit lehetett lefotóztam. S már robogtunk is tovább az ezeréves határ felé Gyimesre.
Itt roppant jó ebéd várt minket, és egy kis előadás az ezeréves határállomás történetéről. Érdekes, hogy minden asztal tükrözte a buszban való ülési rendet. Most eszmélek rá hogy az én asztalomnál ült a hátsó táncos részleg. Pedig nem is tudtuk egymásról hogy kicsoda-miféle esetleg a külsejéről. Roppant érdekes. Hát itt egy isteni jót ebédeltünk, a tanár úr tartott egy igazán élvezetes előőadást, sétáltunk egyet a kertben, elnézegettük közben a különböző magyar faluneveket amik ott díszelegtek a falon, majd ismét buszba vágtuk magunkat és elmentünk a határhoz. Gyönyörű szépen karbantartott vámház, alatta bunker, felette Rákóczi-vár. Ami igazából nem is vár csak egy őrtorony, na de azért na. Az ezeréves határkövek még a földben nyugosznak, egyszer megnézem azt is. Lefotóztam a híres Tatrost, nézelődtem a környéken, majd a szemközti domboldalt es meghódítottuk ahol az utolsó magyar nyelvű katolikus templom áll. Ezt nevezik kontumáci templomnak. Gyönyörűen fel van újítva, látszik hogy ápolva van minden épület. A tájnak lehengerlő a szépsége, valahogy mindenhonnan az áramlik hogy magyar vagyok, magyar vagyok...

Ide jövőre is jó lenne visszatérni. Hmm egy Gyimes-Egyes-kő-Békás-szoros??

Pihenő után újabb buszozás több mint 24 órája vagyunk úton kissebb-nagyobb megszakításokkal.

Palánka

Túl a Kárpátokon. Még kimondani is hihetetlen. Elhagytuk őseink keleti földjét ahol egykor letelepedtek, az már nincs. Totál román földön járunk. Az út jó hosszan maradt el mögöttünk s ugyanolyan rossz. Egy darabi, mert amint Comanestihez értünk jóállapotú utat kaptunk. Délután 5-6 körül értünk Lábnyikra, és elég ijesztő volt nappal látni az odavivő utat. Romániára jellemző hogy a nagy forgalmú utak jó állapotúak, míg a kis poros falukba vezető út toldott-foldott. Sőt Lábnyikra már nem is visz be köves út: kavicsal felszórt úttest van. Egy poros kis falu a világ legvégén. De csodás ez a falu, mert magyar. Az utak mellett itt is keresztek, a magyar iskola épülete egy teljesen modern, a környezettől elütő épület kb mint egy alföldi családi ház. Tornáccal, nagy udvarral. Tágas szobákkal, kedves hely.

Első délutánunk Vladnic-Lábnyikban

KÉP

Megismerkedtünk a Csángómagyar Szövetség két oktatójával, Attilával és Edittel. Gyors lapakolás után jómagam már első délután átsétáltam a falut. Erre-arra felderíteni hol is vagyok én most? Az utcák kavicsal vannak felszórva, és kb 20 méterenként van egy kút. Szinte csak kukoriczaföldből és legelőből áll szinte a határ. A házak ma már elég változatosak, elvétve találni régi töltéssel rendelkező kék házecskát.

Jöttömre az emberek kíváncsiak voltak, de mikor arra került a sor, hogy köszönjek több vénaszony is már csak a kapuját csukta rám. Mit is mondjak??  Rosszul esett a dolog nem tagadom, de csak mentem tovább. És igazán az esett a legjobban amikor egy néninek odaköszöntem az utcán, és szép magyarosan visszaköszönt nekem. De ezek után tényleg elég szerencsés voltam ember dologban, mert sikerült alkalmat találni arra, hogy beszélgessek emberekkel. Felfele caplatam mikor lekeveredett a csorda, és ahogy az űnők jöttek velem szembe mindenki csak biztatott hogy nem bánt, nem kell megijedni tőlük.

A falu utcái a Gyergyó és Csík neveket viselik, kontinuus székely faluról van szó. Az egykori ősök a madéfalvi veszedelem után jöttek ide keletre Csíkból és Háromszékből. Mindenki érti a magyart, de a fiatal kamaszok nem szívesen beszélik. Legalább is velük nem sikerült beszélgetni. Ahogy sétálok az utcán egy bácsi gereblyézett odakinn, leállt velem tere-ferélni pár perc erejéig, s ő mondta hogy a testvére annak idején elkerült Magyarországra Egyházaskozárra. Mivel gyors-dolga akadt, annyiban maradtunk hogy majd még úgyis találkozunk. Sajnos a bőbeszédű bácsival nem sikerült találkozni, mert én szamár nem találtam meg újra a házát.

Fenn a falu felső részénél nagy örömömre egy fehér magyarországi rendszámmal megáldott autó parkolt, kíváncsian nézegettem be a kapun, de nem láttam senkit se sajnos. Tovább kullogtam a falu füstös ízű uccáin, túlmentem a legutolsó házon is, és már a saras határban bámészkodtam, csavarogtam. Egyre jobban éreztem a hasam követelőzését, így nem mertem túl meszire menni,

A kereső férfiak Olaszországba, Izraelben, Spanyolországban, kissebb részük Magyarországra jár el dolgozni. Erdélybe, Magyarhonba azért nem járnak tömegesen, mert nem beszélik jól a magyart. És emiatt románnak csúfolják őket. Jó kis kirekesztő nép vagyunk nem? Az egyik 30 év körüli emberrel elbeszélgettem mikor ordáért voltam oda, és az derült ki hogy sok nyelven tudnak, de se románul, se magyarul nem tudnak rendesen. Mikor eszembe volt, akkor kérdezgettem a beszélgető partnereimet hogy mifélék; románok? magyarok? csángók??

ÉS erre kaptam azt a meghökkentő választ, hogy római-katolikusok, vagy hogy romano-katolikusok. Azaz román katolikusok. Pásztor bácsi a hegyről mikor rákérdeztem hogy csángók-e akkor azt mondta h azok. Nagyon sajnálom hogy nem volt töb időm és nem tudtam több emberrel találkozni ez alatt a pár nap alatt míg a faluban voltunk. De a szervezés és utazás nem mindig engedte meg a társalgás lefolyását. Általában kapkodnom kellett mert vagy a vacsorát, vagy a reggelit sétáltam le. Talán két szabad délutánunk volt egész héten amit iparkodtam ki is használni.

Első este késsett a vacsi, amit megoldottam azzal hogy elmentem valakitől ordát vételezni, hát a nagy vételezésből beszélgetés lett, és végülis kaptam egy szeletet ingyért, hozzá egy jókora házisütésű kenyeret. Lefeküdtem és elaludtam mint a dunyha.

Szerda

Reggel az elsők közt keltem fel, így megúsztam a tusolási sorbaállást. Talán az első napokban történhetett, hogy nem volt áram. Két napig hidegvíz járt annak, aki nem ment el érkezési esten feredni. Korán reggeli, és míg a többiek ébredeztek, én felmásztam az iskolaház mögötti hegyre. A falusiak ide járatják legelni a gulyát, minden reggel 6-kor bégetés ébresztett engem fel -kivéve mikor úgy aludtam mint a tej.

Keresztek voltak betonba öntve végig az út mellett. ÉS ahogy sétáltam felfele megfigyeltem hogy a szántóföld és a földút között mindig van egy elválasztó kerítésféle. Vagy szúrósbokrok vannak odaültetve, vagy fából összeeszkábált kerítés védte a növényeket a ünőktől. A hegytetőn három jókora kereszt hirdette hogy itt katolikus népek élnek. Odefenn csodálatos kilátást nyertem a környező dombokra, és itt rögvest az egyik kereszt lábához le is heveredtem a szokásos én a tájban elnevezésű képet csinyálni.

KÉP

Itt elvoltam egy jódarabig nézelődtem, harmónikáztam mindenfélét. Addig-addig, míg eszembe nem jutott hogy hoppá! Menni kéne, mert még az lesz hogy rám vár mindenki. A nyáj mikor felfele mentem a domb túloldalán, mikor lejöttem -valószínűleg a pásztor kíváncsiskodása jóvoltából- a lefele úton legelészett. Lassan haladtam el a felszarvazott jószágok előtt, ők bambán bámulva néztek engem. A pásztor a botjára támaszkodva nézett, erre-arra, mikor odaértem köszöntünk egymásnak magyarul. Elbeszélgettünk olyan mindennapi dolgok felett, minha csak odahaza beszélgetnék a buszmegállóban. A levegőről, a faluról, a kilátásról, a lenti társaságról...

Mivel igyekeztem mennem kellett. Pedig de kipróbáltam volna azt, hogy egy napig fennt lenni a jószággal. Biztos sok érdekes dolgot megtudhattam volna a faluról, az emberekről. Lefele találkoztam egy nénikével, aki a paszulyt nézte meg, érdemes-e már szedni. Arra a kérdésre hogy minek vallja magát, katolikus választ adott.

Hopp, ha valakit érdekel ez a kérdés, akkor látogasson el ide.

 Mire elköltötték a többiek a reggelit 10.00-re visszaértem. Regisztráltattam magam, kaptam egy babakék pólót, nyakbavalót, és setétkék programfüzetet.

 Ezek után összecsődítették a csapatot, és beültünk az osztályterembe. Előző napról megismert Attila barátunk tartott egy nagyon jó előadást a csángók történetéről, minden benne volt amit tudni lehet Lükő és Domokos könyveiből, sőt még ennél is több. Hozzáadta a moldvai magyarok közelmúltját- jelenét is. Az előadás két részre volt osztva. A második rész olyan szemináriumi jelleget kapott: mi kérdeztünk és kaptunk válaszokat. A Csángó Szövetségtől kaptunk helyi gyereklapokat és hanglemezt. Azért nem újságot írok mer tnem az, időközönként megjelenő kiadványok ezek, melyek a gyerekek írásait, képeit tartalmazza. Ilyen például a Reverinda. Akad olyan kiadvány ami komolyabb, helyi történeteket, szakszövegeket is tartalmaz az idősebb korosztály számára.

Második nap este elég gyorsan eltelt....a szárhegyiből többet ittam a kelleténél, és csudával határos módon én lettem kipécézve minden játék szerencsétlen hősének. Bár ugyanezeket józanul is elvállaltam volna így azért viccesebbre sikerült. Hogy el ne felejtsem szobroztam, székeztem, és utoljára dokisat is játszottunk. Hajnali 2-3-ig. ...

Mikor végeztünk, én ballagtam fel előre és hiába kerestem a kilincset egyszerűen nem találtam. És ott álltam pár percig értetlenül hogy ki dugta el a kilincset?!?!?!?! Józanabb pajtásaim mutatttak rá a lényegre, ezen az ajtón nincs kilincs. Csak a belsőn van. :O

Másnap reggel előszeretettel dokiztak a játszópajtások.

Csütörtök -Augusztus 13

Előző éjjel sikerült kimulatni magunkat, de nem volt semmi bajom. Én csodáltam a legjobban. Ez igen!! Mostanra (Szeptember) eléggé zavarosak a napok. Ha nem lenne program füzetem tuti elkevernék mindent. Ezen egy nap sikerült meglógnom a kötelező reggeli torna elől, így ez nekem kimaradt. Alighanem ekkor mentem fel a hegyre, előző reggel csak az útelágazásig mentem fel. No ezt majd késsőbb kigazítom. Reggeli után bakancsot húztam és kisétáltunk a faluból. Velünk volt továbbra is a pusztinai Krisztián, aki szokott volt nekünk furulázni sültün. Az út előtt csináltam ezt a képet.

KÉP

Az utak mellett mindenhol keresztek. Fölösleges is feljegyeznem hogy hányszor volt útelágazás, árok, erdő et cetera. Legyen elég annyi hogy a faluból kiérve erdők és legelők váltogatták egymást. A falu után hatalmas érintetlen erdőbe kerültünk, ahol több szekér út húzódott. Ezután egy végtelen legelő, és a szomszéd falu határába keveredtünk. A dohányos részlegnél megmutatkoztak a hátrányok. Állandóan lemaradtak, rájuk kellett várni jó sokat. Emiatt elhúzódott a dolog azt hiszem. Sajnos nem sikerült kövesút nélkül csak földúton közlekedni, pedig én úgy szerettem volna!! Legelől általában Ági, Andi, Kinga és -uhh a kutya nevét elfelejtettem-

Péntek -Augusztus 14

Ezen a napon reggeli után buszba vágtuk magunkat, és végtelen mennyiségű órákat utaztunk. Volt itt minden: buszban alvás, evés, ivás, benzinkút várás, beszélgetések, unatkozások, vidámságok, punnyadás. ÚGy az egész napot a buszban éltük meg. Na ilyet nem vállalnék be még egyszer. Ez az egy nap volt olyan, ami sztem nem érte meg az utazást. Talán annyiban, hogy összeverődtünk az új emberekkel. Az odafele utat én egyrészt átaludtam, másrészt sokat beszéltem. A program annyiban változott, hogy olyan dél és két óra magasságában valóban Szucsáván megebédeltünk, de kolostorlátogatás nélkül. Mint késsőbb kiderült azért volt ez a nagy kiugró betervezve, mert az egyik szponzorral volt találkozó. És ezt nem lehetett csak úgy elsikkasztani, így látnia kellett hogy hova megy el a Román Nemzetiségi -Etnikumközi- Intézet pénze. A fószer tudott pár szót magyarul, a felesége állítólag magyar/csángó volt. Egy posztkommunista vendéglőben úri módon megebédeltünk, piros leves, meg nemtom már mit ettünk de jó volt. Egy 2 perces városnézés -ránk jött az eső- megnéztük a Szucsávai kolostort, és a várromokat.

Az ipse itt elbúcsúzott tőlünk és mi a kolostorok közül azért megnéztük a Putna beli kolostorerődöt. Fekete csuhás szakállas pópák szaladgáltak. Volt itt parkolós-atya, belépős-atya, ikoneladós-atya meg amit el tudsz képzelni. Maga a hely valami varázslatos. Köd lepte el az egész hegyet, és környéket előlünk. Ha neadjisten én is egyszerű ortodox istenhívő lennék akkor én is ott csudálkoznák. Itt sikerült életem első török toalettes fotóját elkészítenem. Eltartott egy ideig míg a folyó ügyeimet elvégzem a két talpas lyukkal ellátott helységben. Mikor keresem a csapot, akkor fogom a fejem: mert megláttam hogy van itt rendes piszoár is...

A vásárban Pista vett egy világító csillagot. Többféle színben játszott, és Jótündér pajtás ezzel szórakoztatott minket. Odaállt az eblkahoz és egy mozdulattal világításba helyzete a fénykardot, és elkiáltotta az egyetlen román szót amit még Kolozsváron összeszedett.

CARNE DE PUI!!

Erre mi mindannyian hanyatt vágtuk magunkat a röhögéstől és ezen vidultunk jó sokat.

Következő kép már Bukovina. Ugyan nem volt a progiban de nagy helyesen megálltunk itt talán az Andrásfalvi templomnál egy 10 perces előadásra. Éjjel volt szóval nem sokat láttunk az egészből. Itt történt meg az az eset, hogy elhagytuk a jótündért, már nemtudom hogy került le pista a buszról, de az biztos hogy az ajtó becsukódott, és többen fotóztuk hogy hagyjuk ott a srácot. Először csak állt egy helyben azt hitte csak prá métert megy a busz. De mikor rájött hogy jó pár száz méteren túl vagyunk elkezdett futni és világítani a lámpával. Ahogy mesélte a rendőrök lelassítottak mellette és bámultak kifele az ablakon hogy ki ez a hülye?? Talán jobban is jártak hogy nem állították meg.

Mióta eljöttünk Putnáról azóta énekeltünk, nagyjából Bákó előttig. Felhoztunk minden elképzelhető dalt és nótát. De az estére elaludtak a többiek. Én izgatottan vártam ezen a részen a benzinkutat. :)

Örültünk Bákónak, és mégjobban Lábnyiknak. Mikor megjöttünk azonnal felmentem a hálóhelységbe és eldőltem. 

Szombat

Előző napi utazásunk miatt hajnalban feküdtünk le. Hát jó későn is keltünk fel. Én megint csak elütöttem a többiektől, mert korábban keltem fel mint ők, és kihasználtam a melegvíz és a konyha magányának előnyeit. Letusoltam, majd kiültem csángós könyvet nézegetni és teát szürcsölgetni. Megvártam míg elkészül a pirítósom, persze utána sokan rákaptak az ízére. Megvártam míg a többiek megkezdik a reggelit, és miután kiderült hogy ma nem megyünk sehova, hát csavarogni kezdtem a faluban. Dél előtt indultam el, és a délután derekára értem vissza. Nénivel beszélgettem a sanyarú sorsáról, kérdezegettem erről-arrról, majd kerültem egyet a határba. Igen de összebotlottam a juhásznak a társával. Ő kifelé igyekezett a Gyergyó uccából az esztenára. Nosza szóba elegyedtem vele, aztán elkísértem. Odakinn az esztenán régi ismerős fogadott: a legelőről a pásztor volt aki nézett a koszos-rongyos ruhájából. Én pedig elkezdtem magamat átkozni, hogy miért nem hoztam magammal a fényképezőgépet. Az esztenán délidőben a juhfejés került sorra, belecsöppentem a közepibe a dolgoknak. Lábnyikon ez volt az a pár óra amiért tényleg nagyon de nagyon megérte elmenni. Ott voltam benne a moldvai tájban. Nem buszból vagy csoportból lestem meg mindezt hanem átéltem. Ezért jó gyalogos kirándulónak lenni. Beálltam segídkezni a pásztoroknak. Kaptam egy vesszőnyalábot, majd behajtottuk a birkákat a karámba. Engem is közibük zártak. Az volt a feladatom, hogy vesszővel kérleljem a jószágot a tülekedésre a kalyiba felé. Így elég gyorsan le lehetett zavarni a fejést. Két ember a fal mögött egy-egy földből döngölt lócán ült és mindig behívott egy johot fejésre. Egy nagy 20 vagy 40 literes edényben megmelegítették a tejet, beoltották, utána vártunk 15 percet. Eközben ettünk, ittunk falusi gyerekként nemigen voltam finnyás semmire. Amit a kezembe adtak azt becsületesen megettem. It ettem másodjára sózott ordát, túróskenyeret. Friss túrót az összetört és megszűrt aludtejből kaptam, majd megkóstoltatták velem a sót, azaz a savót. Ezt forralják fel, és csapódik ki belőle az orda. No azt bizony én már nem vártam meg. Fogtam magam, és erősen idejét éreztem a menésnek, mikor a pásztorom is el talált menni hazafele. Mondottam neki hogy elkísérem, hiszen a dolognak már vége esett,  odaátmeg már több órája hogy nem látták a bűrömet.

Elindultunk a jó agyagos-sáros földutakon. Közben persze próbáltam kérdezgetni erről-arról a jó embert hogy zenélt-e énekelt-e. Mindent csinált régente, csak már elfeledte. Így hát én hoppon maradtam. Beszéltünk még erről-arról de aztán elváltak útjaink. Befele sétálva még egy idős asszony szólított le az utcán, tőle is próbáltam kérdezni egyet-kettőt de nem jutottam sikerre. Viszont amennyi élményem volt odafenn, lemaradtam a meghívásról az esküvőre. Mozgolódott a falu, merthogy a román iskolában esküvőt tartanak délután. Meghívtak mindenkit, dehát voltunk olyanműveltek hogy nem mentünk el. Pedig ejj, de megnéztem volna én az ilyen lagzit. Ehelyett mikor beléptem a kapun tovább folytatták a szabad foglalkozó délutánt. Mire beléptem már rakták a tűznek valót, összedobták a bográcsost. A  nagy ebéddel foglalkozott a társaság egy része, én meg csavargok. Mielőtt elkészült volna a faintos ebíd, volt még pár óránk, így a lányok nemezeltek. Nekem valahogy nem fűlt a fogam ehhez a női dologhoz- fel lehet háborodni- így átpártoltam a fafaragók céhéhez. Fűzfából farigcsáltunk mindenféle motívumot, embörfejet, és a nevünket rovásírással belevéstük a fába. Ez megint roppant hasznos mulatságnak ítéltem meg. Miközben ezt végeztem, időnként eleget tettem piromán hajlamaimnak és raktam a tüzet úgy rendesen hogy égjen. Szerencsétlennek nem volt senkije hát megsajnáltam.

Mindezek után valami mókának is következnie kellett, hátramentem körülnézni és beálltam a röplabdázók közé. A kissrácok mindig ott ólálkodtak a lebetonozott labdatéren, hol kosaraztak, hol pedig röpiztek. Egy-két lány már be is állt, gondoltam egyet mért is ne??

Beálltam én is. Túloldalt Andi, Ági, Zsuzsi, és Levi. Az én oldalamon Edit, Kinga, a srácok, Jani. Jó csapat összeállítás volt :) A mókamester szerepét Levi vette át, akaratlanul, kétszer sikerült belelábalnia szó szerint a csap melletti vizes bödönbe. Persze a mi elismerő röhögőgörcsünk legnagyobb örömére. A játéknak sajnos véget vetett az EBÉÉÉD kezdetű felkiáltás. Kiéhezve álltunk sort a finom gulyáshoz.

KÉP

 Miután elköltöttük, röpiztünk egy keveset, majd felhúzódtunk játszani a gyepre. Kinga nagysága szervezésében a többieket is utolérte a vég.

KÉP

Sor került szobrozásra, dokizásra, árverésre és már el is töltöttük a délutánt. Estére búcsú-est: borozás-sörözés, mindezt megfűszerezve ismerkedési esttel. Utolsó estére maradt végül, de annál jobbat szórakoztunk rajta. Én a tábortüzes résznél már felmentem az ágyamba aludni, hullafáradtnak éreztem magam és már éjfél körül semmi kedvem nem volt mulatni. Átjött a pásztor, és engem keresett. Megkínáltam egy pohár borral, és kifelé sétáltam vele. Nem tudtam a helyzettel mit kezdeni. Ez teljesen elrontotta az estémet. Így hát én voltam az első lefekvő. Másnap a többiek egy része hiányolt: hova lettél az este?

Vasárnap

Utolsó délelőttünket töltöttük a faluban. Hagyományosan felkeltem szarvasmarha-szóra. Utoljára. De már nem én voltam az elsők egyike, leelőztek a jányok. Reggeli után kötelező pakolási láz lett úrrá rajtunk. Ünigének ekkor tűnt fel hogy eltűnt a fényképezőgépe. Keresés. Mindenhol kerestük a földszinten, az emeleten de egyszerűen nyoma veszett. Belegondoltam mi lett volna ha az én gépem tűnik el? Egy kicsit nagyon megijednék. Ezért segítettem keresni, de sajnos nem sok sikerrel. Valószínűleg valaki táskájában landolt a gép. De nem volt annyi eszünk, hogy kipakoltassuk a táskákat. Nekem se sajnos. Pedig Isten lássalelkem gondoltam rá.

Indulás előtti csoportkép

Felpakoltunk és elhagytuk Moldvát, a Szereti duzzasztógáton mentünk át, és az Ojtozi-szoroson jöttünk ismét haza. A buszban hátul elkezdtünk afféle kitalálósat játszani. Roppant jól sikerült vele eltőteni az időt, csak mikor menetiránnyal hátrafordulva maradtam egy ideig, rosszullét fogott el. Kukát fogtam, levegőhöz tettem az orom hegyit, és rendesen leültem. Éppen a szorosban mászkáltunk ekkor. A hullámzó út megpiszkálta a gyomromat, és tényleg ott tartottam hogy öklendezni fogok. Ráadásul rettentő fejfájásom is volt reggel óta. A másnap betett, de nem is akárhogy: napokig fájt a fejem. Végül baj nélkül elmúlt. A szoros után megálltunk egy kávéra, wécé-re és már indultunk is tova Kézdire. Megnéztük a városközpontot, utána Zabolára mentünk megebédelni és előadást hallgatni. Zabolán meglepetés is ért bennünket Pozsony tanár úr kéréseinek kellett eleget tennünk. Moldvai táncot kellett lejteni, be kellett öltözni viseletbe, történelmi katolikus püspökségeket kellett felsorolni. Átestünk a próbákon, megnézhettük a gyűjteményt, meghallgathattuk az előadást. Szintén egy jól összeszedett előadást hallottunk ami annyiban különbözött az eddigiektől, hogy a történeti rész dominált benne.

Mivel a menyecske mellé nem én öltöztem be vőlegénynek, így külön kellett kérdeztem meg hogy lehet-e béőtözni. Annyira megtetszett a dolog, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek.

Zabolán egy Csángó múzeum, és egy székely parasztház alkotja a Múzeum porta ékességét. Itt már el kellett búcsúznunk a Konnát-családtól.

Édesanyám vettem egy kalapot...

Következő megállónk a Nyerges-tetőn álló 1849-es székely emlékmű, és kopjafa temető. Szomorú egy része ez a történelmünknek. Némán hajtottunk fejet a jelképes sírok előtt, s fotóztuk a nyugodt erdőt. Turisták jöttek-mentek erre. Mind magyarok.

Csíkszeredán volt az első komolyabb viszontlátás; a csapat egy része maradt itt. Mi tovaálltunk Udvarhelyre, ahol a másik fele az embereknek maradt el. Megtépázva álltunk meg Korondon éjjel, itt már fogalmam sincs mikor.Bementünk a boltba: megláttam egy kalapot, azonnal megvettem. Úgy kellett kölcsönhöz folyamodnom, mert éppen nem volt nálam egy peták se. Mindenem a csomagomban volt. Így adódott az, hogy a családnak nem mertem venni semmit, nehogy túlköltekezzem magam. Szívtam is a fogam emiatt rendesen. Kolozsváron néztem meg hogy lazán vehettem volna ezt meg azt. Sebaj. Megyek én még Székelyföldre%!!!

Útközben letettük Kinga kisasszonyt, éjjel 11-kor pedig Kolozsvárra érkeztünk meg. A buszon való utazás rémes. Aludnál, de nem is. Kényelmetlen, rázós...BEzzeg mikor kikötöttem magam a Kalagori kirándulás során. Az ejszen de jó volt!! Édesdeden aludtam. Csak akkor volt probláma mikor ki kellett a biztonsági övek vendégmarasztalásából szabadulni. Kolozsváron a megmaradtak csomagjait átnézte Ünige. Kínos nem kínos ezt meg kellett tennie. Én nem bántam. Azt sajnáltam hogy nem hamarabb valósítottuk meg.

Pistáékkal megbeszéltem, hogy elmegyek velük kisbusszal, mivel épp akadt egy szabad hely. Így Kolozsváron nem maradtam -sajnos- 5 percig sem, igyekeztem az országhatár felé. Krisztiánnal beszéltem a dolgot, hogy esetleg stoppolnék holnap, akkor aludhatnénk nála. De úgy voltam vele, inkább a biztos kisbusz, mintsem a holnap bizonytalan stoppolás. A célnak hogy ingyen utazzak ez is megfelel. Nomeg még úgyem jártam Szatmárnémetibe:)

Egy fiatal plázás kinézetű csaj vezette a kisbuszt, aki gumicukrot, meg tofifivel tartott ébren bennünket. Hajnali egy-kettő körül érhettünk Szatmárra, ide egy platós Ford jött értünk. Csomagokat a platóra, és hogy Janit hazavigyük, még egy embernek kellett ideiglenesen hátrafeküdnie. Vállalkoztam. Táskákkal befedtem magam, hogy ne látszódjék semmi belőlem, és így hagytuk el a várost. Mikor eltűntek a fények és észrevettem hogy letértünk a főútról felültem. Kicsit hideg volt az idő, de a környék nagyon hangulatosvolt így a csillagokkal kiterített égbolttal. Kitettük Jánost, 10 perc múlva már a határ túloldalán voltunk. Szatmári síkság, kurucok földje. Most is az ők leszármazottaik élnek ezen a vidéken. Valahogy másabbak mint a Dél-alföldiek. Vagy csak én hiszem ezt?? Nem tudom már, de azt tudom hogy a sofőrünk aki vitt bennünket embeesen elbeszélgetett velem. Már ahogy hagytam magam. Sajnos ki voltam fáradva, így nem voltam akkor a legjobb beszélgetőtárs. Sem kérdezőalany. Kocsordig vitt bennünket, ahol Pistáéknál vendégeskedtem ezt az egy éjszakát. Ha belegondolok még az erdőben vagy a legelőn is elaludtam volna olyan fáradt votlam. A felszerelésem is megvolt hozzá. De mivel felajánlották a puha ágyat, önkéntelenül is meghajoltam a gondolat előtt.

Megvacsoráltattak, faterral itam egy pohár erős pálinkát, letusoltam és lefeküdtem. Mintha otthon lettem volna. Olyan jól éreztem magam. El is aludtam mint a bunda.

Hétfő

Reggel 8 körül felkeltem elpakoltam, kimentem megreggelizni. Pista 10-re bevitt a buszpályaudvarra, és pont indult egy busz Nyíregyházára. Kénytelen voltam egy 500-ast elbuszozni, ha már volt olyan rendes hogy kihozott idáig. Ennyit igazán megengedhetek magamnak. Ez az első utazási költségem. A busz elrepített Nyíregyre, ahol gondoltam meglepem Krisztián komámat. De pechemre szabadságon volt, és kiment horgászni. Öröm az ürömben hogy Inczééknek a lánytestvérük épp fenn volt. Beengedett. összedobtma egy különleges étket: rántotta ala vagdalthús. Jól megpaprikáztam, megsóztam és penészedésnek indult kenyeret ettem hozzá. Roppantmód ízlett, mert én csináltam. Mivel nem akartam úgy hazaindulni hogy nem találkotam az egy komámmal, megvártam. Így töltöttem el egy napot a panellakásban.

Kedd

Másnap délben elindultunk megebédelni, ettem egy óriási hamburgert, amibe két bucit tesznek, hát meglepődtem hogy milyen jól laktat. Hagymát már eleve nem kértem bele pedig szeretem, mivel stoppolásra kész állapotban voltam. Megborotválkoztam, reggel külön emiatt megmosakodtam. Hogy jól fésült és elegáns legyek az út szélén. Krisz kivitt a debreceni útra, ahol a kétsávos részen kitett, várt egy 5 percet majd elment.

Félórát vártam talán?? vagy annyit se: jött egy furgon elvitt Újfehértóra, ahonnan egy csabai kiskereskedő elvitt Békéscsaba határáig. Útközben beszéltem az úti élményeimről, a csángókról. Csabától Orosházáig egy gazdag fószer vitt el, hát ilyen autóm, amilyen neki volt nem hiszem hogy nekem valaha is lesz. Fogalmam se volt milyen márkájú, de valami audi vagy bmw szerűség lehetett. Orosházán álltam egy 10 percet, és már egy leveleki felvásárló vitt el Szegedig.

Ennyi lennne az én utam az elejétől a végéig. Ha nem hiszed fuss el véle%!!!

Utóbejegyzés Szeptember vége:

Sokszor eszembe jut ez az egész kaland, hol a helyzetek, hol a benne szereplő emberek jutnak ezsembe. Éjszakánként mikor az ember nem tud elaludni akkor a legrosszabb. Rámjön az értékelhetnék és arra a megállapításra kell mindig jutnom hogy ez volt a nyár egyik legszebb élménye. Akkor persze nem tudtam/tudtuk hogy életünk legszebb eseménye lesz ez. Ez benne a kulcsfordulat. Mikor benne vagy a helyzetben akkor nem tudod hogy milyen jelentős is lesz ez neked késsőbb. Nagy kaland volt az egyszer biztos.