Most jöttem vissza Moldvából pontosabban Kolozsvárról és itt Nyíregyházán rovom e sorokat hullafáradtan és sajgó tarkófájással küszködve. Úgyhogy most elmegyek aludni.[...]

Július utolsó csütörtökén megbeszéltem Xrisszel hogy ha lehet jöjjön már le értem Szegedre. Péntek estében állapodtunk meg, hogy lejön Kistelekig, én magam meg fizetem kettőnk utiköltségét Nyíregyig. Így olcsóbban megúsztam a dolgot mintha egyedül mentem volna fel. Ráadásul ideje volt már nagyon a találkozásnak, hisz több hónapja nem beszéltünk. Mikor megláttam a vonatra felszállni meg se ismertem úgy megváltozott külsőre. 10 percig csak röhögtem annyira idétlen volt a helyzet. Kb. úgy nézett ki mint egy brazil szappanopera hősből Ivo de Lavega. Én is változtam a legutolsó beszélgetés óta: rövidre nyírt fejjel szakállasodtam éppen akkor. Gyorsan eltelt az a négy óra vonatozás mert sokat beszélgettünk. Kibeszéltünk szinte mindent ami eszünkbe jutott. Debrecennél már unalmunkban kártyára vetettünk kezet. Este 11 körül érkezhettünk be a nyíregyházi vasútállomásra, onnan autóval lakásra lepakolni és indulás kocsmázni. Bementünk a régi Rockinnba, meg a Blackbe, de hát ezek a helyek már nekem nem jelentenek semmit. Nem ismerek innen szinte senkit. Egyedül az az érdekessége volt az estének hogy ittam egy üveg Rákóczi sört.

Szombat

Szombat délben felkelve elkezdtem pakolászni, hogy megindulok Regéc felé. Egy-két óra míg összepakoltam és kisétáltam a város Tokaj felé vivő útjára hogy kinyújthassam a hüvelykujjamat. A szokásos 20 perces várakozási idő megint bejött, és már utaztam is egy néma emberrel Rakamazig. Az útszélén szép dinnyeárus lányok piszkálták meg a férfiember eszit: szinte az összes lánynak dudáltunk egyet-egyet. Rakamaz határánál letettek innen már csak 4 km-re esett Tokaj, ezt az útszakaszt végigsétáltam. A tokaji Tisza hídat Szent Erzsébetről nevezték el, miután átmentem a Bodrogba áztattam a lábimat, hogy frissüljön egy keveset. A Bodrog töltésen haladtam egy ideig, közben csodáltam a vízen úszkáló kenusokat-kajakosokat. Irigységgel töltött el a víz közelsége, ezzel is újabb lapáttal hajtva Győző Duna-kenu túrájára. Elsétáltam a kompig, ami átvisz a Bodrogköznek nevezett helyre, itt találhatóak a tokaji Rákóczi vár maradványai. Kerékpárút van kiépítve Tokajt, épp akkor sétáltam az útszélén mikor egy csapat száguldott el előttem, az élen mintha magamat láttam volna: szalmakalapban egy harmónikázó ipse vezette a csapatot. Jó utat kívánva odaköszöntem nekik, még mindig  csodálva az ilyen vállalkozókat. Örülök hogy mi is megtettük a magunk bolyongását. Kb ezek után tettem ki megint a kezem valahol az Elütött állatok temetőjénél. Igen ilyen is van Tokaj felett. Itt akkora mázlim volt, hogy kutyakötelességem felírni: jött egy elég elegáns terepjáró, és felvett egy idős házaspár akik ha jól vettem ki az elbeszélésükből gyógyszerészek Debrecenből, és vajon hova tartottak?

Hát a középhutai nyaralójukra. Addig-addig beszélgettünk, míg egészen megkedveltek engem a csóró egyetemistát és voltak olyan kedvesek hogy elvittek egészen Regécig. Így 5-6 óra fele már ott is voltam. A faluban éppen nagy hejehuja volt: falunapot tartottak, és állítólag itt volt Szandi és Pap Rita is. Hát én róluk lemaradtam, de a töbiekkel kisétálva megnéztük az óriási tüzijátékot.

Fogalmam se volt hogy hova menjek házhoz, mert most teljesen új helyen laktunk. Elkezdtem kérdezősködni a faluban, majd a nagy kavarodásban egy kalapárusnál álltam meg, és itt szúrt ki engem Győző, mert az árus megett volt a házunk. Szarvaskő vendégház vagy valami hasonló. Egy átalakított ház 4 szobával benne sok franciaággyal fürdővel és nem megrázó vízzel. --> lásd a tavalyi Regécet.

Laura volt itt a régi csapatból, és gazdagodtunk idén Eltés hallgatókkal így ismertem meg Zsuzsit, akiről már akkor jó véleményem volt mikor még nem is láttam: egy Nyírő könyvet találtam az asztalon. Va

Vacsoránál kiderült hogy tényleg nagyon jófej társaság gyűlt össze idén is. Nagy mesélő jött elő belőlem és elmondtam kéjutazásom rövid történetét. Este jött a tüzijáték, előtte Zsuzska jánnyal jót beszélgettem, majd mivel nem tudtunk mit kezdeni magunkkal kitaláltuk hogy felsétálunk a várhoz. Vittünk magunkkal poharakat, egy palack bort. Odafennt zenéltünk-énekeltünk, beszélgettünk szinte mindenről. Úgy etőtt az idő, hogy hajnali 2-3 órára járhatott mikor lefeküdtünk alunni.

Vasárnap

Jól kialudtam magam, egy jót reggeliztem, szemétszállítás után nekiláttak a jányok összedobni egy ebédet, mivel hétvégére nekünk nem jár étkeztetés. Már nem tudom hogy mit ettem de azt tudom hogy nagyon jólesett. És azt is hogy a mosogatásra kiszemelt személyt kőpapírollóval döntöttük el egymást közt. Elsőként Győző, utána én. Egész délután lazultunk, nem mertek a többiek elindulni merthogy be kell várni a többit. Így a kolostor rom látogatást Péntekre halasztották. Én ezzel nem értettem egyet hisz jó volt az idő, pihentek voltunk, és kitudja milyen lesz mindez Pénteken??  Eseménytelen labdázással telt el ez idő, a többiek késtek, és késő este értek be a régészcsapat többi része. Győző meg Zsuzsi elmentek sétálni 7kor pár órára amiből szintén késő este lett. Hát izgalmas éjszaka lett. Zoli bácsi nagyon kedves volt pedig ahogy hallottam morcosan ment el Pénteken. Megesmerkedtem az újdonsült ásatási vezetővel Misivel. Fiatal most PHD-zott Pesten.

Hétfő

Reggel 7-kor reggeli, Kati néninek kötelező szia-puszi, és már indultunk is fel a várba. Idén is a mentőautót használtuk, de most szinte tömegnyomor volt. Így kellett rajta egy-két változtatást intézni. Így rákötöttek egy utánfutót és mivel voltunk vagy 35-en két fuvarral jutottunk fel mindennap. Én egész héten kihasználtam a plató előnyeit: csak azon utaztam. Az mentő belsőt meghagytam a lányoknak. Zoli és Misi az új régész beosztott egy alakuló kutatóárokba, ahol egy beomlott pincehelyiséget találtak. Az egyik oldala már megvolt, nekünk a másik oldalát kellett megkeresni, illetve a bejárót. Kaptunk 3 elsős egyetemistát a tavalyi gimisek táborából, és voltunk mi 3-an srácok Peti-Győző s jómagam. Azt felesleges is felsorolnom hogy haladtunk a munkával egész héten ezt csináltuk, és szerintem nagyon jól haladtunk vele, mert a hét végére sikerült kibontani az árkot, megtaláni a boltozatok kezdeteit, leszinteztük és perfekt lett. Így es lett hagyva télire. Első nap tragikumaként fogalmazható meg a részemről hogy rögtön lesérültem: egy boltozat darabot elhajítva a kőtengerbe tökvéletlenül a mutatóujjam felső ujjpercének bőrét is levitte a két kődarab. Semmi fájdalom, csak rezgés. Most mikor két hét múlva írom e sorokat már teljesen begyógyult bár még a vonalak nem látszódnak rajta. Olyan vízhólyagot sikerült megint szerezni hogy vagy háromszor megkeményedett ott a bőröm. De egyébként hogy nem fájt, és hogy mindenki velem foglalkozott ez egy tökjó érzés volt. Bekötötték az ujjam és továbbra is melóztam ingyért. Az árokban egész jól sikerült kijönni az emberekkel, jó csapat munkát végeztünk, mindenki megkapta azt hiszem a fizikumának megfelelő munkát. Én továbbra is maradtam a csákányos. Zoli bá rám is aggatta a Laci-smasszer nevet. Este Laurával felsétáltunk a várba, a többiek nem jöttek fel. Sokat fényképeztem, a zümik meg is szalasztottak.

Kedd

A Hétfő és a Kedd annyira egybemosódik hogy szinte nem is éri meg kettéválasztani ezt a két napot, hisz ugyanazt csinyáltuk. Kedden a várban csatlakozott hozzánk Attila az építész. Segítségével még jobban haladt a munka az árokban. Elég látványosan sikerült kikotornunk egy hét alatt a gödröt.

Kedden munka után Lacibácsi kitalálta hogy menjünk el a Pengő-kőre. Amiből végül is az lett az eredmény hogy felmentünk a Rákóczi-völgyön a zöld jelzést követve érintettük a Rákóczi-követ, és a Rákóczi-forrást, de sajnos aznap nem sikerült eljutnunk a Pengőig. Mivel oda jelzés már nem vitt, ezért egy földútnak kellett volna elvinnie bennünket. Csak hát az volt a gond hogy a jelzett egy helyett találtunk vagy 3-at. Így értünk fel egy dombtető tisztására, ahol egy vadles torony állt, itt uzsonnáztunk és tovaálltunk Katinéni ebédje után sóvárogva. Végül is egész jót tett ez a kis mozgás. Eddig akárhányszor jártunk Regécen nem mászkáltunk el a környékre. Amit én nagy hibának tartok. Ide is eleinte egyedül akartam elmenni, de Győző addig mondta hogy eljön velem hogy hagytam magam. Vissza-úton vihar is zúdult a nyakunkba, de voltunk olyan előrelátóak hogy vittünk magunkkal esőkabátot. Győzőnek egy Hitleres viharkabátja volt ami egem mindig nevetésre késztetett ha megláttam benne. Szörnyen viccesen tudta alakítani Adolfot.

Szerda

Egész este szakadt az eső, reggel nagyon úgy nézett ki a dolog hogy fel se megyünk a várba, ám Misi és Zoli másként döntöttek: délig meló odafenn. Egy kis késéssel mentünk fel, és ez volt a legkülönösebb ásásom odafenn. Eddig ugye megszoktam hogy száraz-poros a föld, és szépen le is lehet barnulni. De aznap?!?! Esőkabátban csákányozni a nedves földet, ragadt a sár a cipőmre, sajátos hangulatot adott. Nem tudtam eldönteni hogy most ez tetszik-e vagy sem. Délidőre mikor már nem esett az eső, lejöttünk a közmunkások hangoskodása miatt. Nem akartak délután dolgozni. Jut eszembe e napon jöttek tán az em1-től riportot készíteni. És azt hinnétek hogy én mondtam el a kiselőadásomat, de nem. Péter embör volt a legközelebb hozzájok, így őt zaklatták a sajtó ügynökei.

Délután egy óra - fél kettő körül indultam el a kék nyomán fel a Pengő-kőig. Fogalmam se volt mikor érek vissza, így vittem magammal mindent. Gy lennt maradt, de jobb ez így hogy az eredeti tervem szerint vágok neki az útnak. Szoknom kell a természeti magányt. Egyedül fura volt ekkora dzsungelben. Idén most volt először ilyen. Eddig mindig volt aki jöjjön utánam (idén). A vaddisznó kocáktól volt félelmem mert attól tartottam hogy véletlenül rájuk török és akkor nekem ront én meg lebénulok...ezért igyekeztem hanggal járni. Bevetettem a teljes fegyvertáramat: fütyültem- énekeltem- harmónikáztam. És ennek is köszönhető hogy olyan jól megy most a harmó, több órát játszottam rajta.

A Kemence-kő fölött volt szerencsém találkozni egy kék-túrázóval. A kutyájával vágott neki ennek a zarándok útnak. Két és fél hónapra tartotta pihenőkkel számítva az utat, pár napja indult el Hollóházáról. Segítettem neki a faluban internetet találni, ő meg informált az előttem álló útról. Nagyot néztem mikor egy ember jött velem szembe tök csendben sétálva. Innen nagyon gyorsan elértem úticélomig talán azért is, mert fejben még foglalkoztatott ez az esemény. Hát a Pengőben csalódnom kellett: teljesen benőtték a fák, semmi kilátás: egy ingó-kőkocka fákkal. A srác mondta hogy érdemesebb kimenni a Nagy-Péter Mennykőre (710) onnan valóban szép a kilátás. Alaposan meghánytam-vetettem a dolgot időm még volt, hát elindultam a mennykőre. Két kanyarra volt csak tőlem, és valóban a térképem is dettó ua-t mondta mint a túrázó srác. Mennykő nevet onnan kapta, hogy régen mindig ide ütött be a villám, és ezért sokszor kigyulladtak itt a  fák. A kapaszkodón felhőrétegbe keveredtem vagy egyszerűen ködbe.

Hát ez olyan varázslatos volt, hogy ha nem fotóztam volna le, magam sem hinném el hogy ilyen létezik. Pár lépés és már túl is mentem rajta előttem tiszta volt a levegő. A hátam mögött maradt a köd. Kiültem a kőre, előttem velem egymagasságban úsztak a felhők. Olyan olümposzi életérzés volt ez. Egy olyan 10-15 percet töltöttem itt, hát legszívesebben itt laktam volna. Teljes rálátást nyert az ember a völgyre. De menni kell, mert az idő ellenem dolgozik. Egy igazi túrázó soha nem arra megy vissza amerről jött, így nekem se volt kedvem ua-zt az útvonalat választani. Így elsétáltam Háromhuta község irányába, jókorát kerülve így Regéctől. István-kúton forrás és erdészlakkal találkoztam. Nagyon szépen ki van építve a forrás. A jelzések is jók errefelé.

KÉP

Mlaka-rét is egy különösen szép hely. Itt is sátoroztam volna, mert közel esnek ide a zempléni bércek. Egy fotó semmi több, menni kellett Újhutára a Szpalanyica-völgyön keresztül. Jut is eszembe a legzavaróbb élményem az volt, hogy valmai fura züm-züm -én így neveztem el-  méhecske-bögöly röpdösött körülötted állandóan. És meg lehetett bolondulni ezektől a zümzümöktől. Ne mis volt olyan nap amikor ne zavartak volna. És hát fő elvem az erdőben a természetesség de mostantól ha erdőbe megyek viszek magammal rovarriasztót. A völgyben volt egy ámokfutásom Kozsó nélkül, a zümik miatt. Ha valaki látott volna halálraröhögi magát. Jó pont viszont Regécnek hogy ott egy szöm szúnyog sem volt esténként. Engem legalábbis egy sem zavart.

Átsétáltam Háromhuta községen, itt nagyon szép régimódi házakat lehet itt látni, a XIX századból épített kő falazatú, évszámmal, kereszttel megjegyzett házecskákat. Óhutára kigyalogoltam a belemet, a szandál kezdte megadni magát, ezerszer megbántam hogy nem vittem el a bakimat Regécre. Stoppolásba kezdtem hogy valamit még tudjak enni, a vacsi idő után értem fel a faluba. Egy kedves házaspár vett fel a kolostorrom utáni kanyarban. Teljesen mázlim volt, hogy még maradt nekem ennivaló.

Csütörtök

A tegnapi eső ellenére dolgoztunk egész nap Gy volt olyan kedves hogy engem és Petit elkért a leletek pakolására. Így mi csak 11-ig voltunk fenn, utána leküldtek bennünket. A lányaink közül egy sem volt fenn, ikreket kaptuk meg segéderőnek, nomeg a mieink közül jöttek a régészek. Hirtelen túl sokan lettünk az eddigi családias árokban. Jenő és Izabella kövek azt hiszem eddigre már kibújtak a romok alól.

A nap további részét mi ketten-hárman talicskázással, pakolással végeztük egészen 4 óráig. Így egy olyan 5 órát töltöttünk ezzel a pakolászással. a Csobogó padlására szállítottuk fel az anyagot, ügyesen megoldva, többször is továbbfejlesztve az eredeti elgondolást, míg tökéletesnek lett mondható. A végeredmény az amiről érdemes beszámolni: két deszkapallót nekitámasztottunk a padlásfeljárónak, adott egy műanyagláda, két hűtőrács, kötél, és két bölcsész. Ebből lett ez:

KÉP

Végül élveztük a dolgot mert jó móka lett ez a munka. Csak marhára kifáradtunk. És legnagyobb pechemre UAZ-zal jöttek le a többiek. Ezen az estén lett megrendezve az búcsúest. Tokajról hoztak valami iszonyat szar bort, de rengeteget, meg a tokaji vár régésze is feljött hozzánk.  Én raktam meg a tábortűzre valót, de nem lett az igazi mert fút a szél, és a többiek sem voltak odalenn, hanem elsétáltak. :S

Én maradtam a háznál és tartottam a frontot, majd kitaláltuk hogy felsétálunk a várba a kéken keresztül. Átnéztünk a szomszédba, ott meg lovacskázás ment nagyban. Két magyar hidegvér pata szállította a vállalkozó szellemű embereket. Ezután nemsokkal az exgimisekkel felsétáltunk a várba megszemlélni újfennt a várat. Itt beszélgettem el először közvetlenül velük, és kötöttem szorosabb ismertséget ezekkel a népekkel, mert az árkon kívül nem nagyon érintkezem velük. Hangulatosra sikeredett ez az este, jól éreztem magam. Visszaérve odalennt Zoli bátyóval váltottam egy-két személyes szót, a várakozásokról, emberekről.

Péntek

Utolsó napon már nem járt vacsora, csak amit ebédre felküldtek a várasoknak. Az "én árkomat" előző nap befejezték, a régészek nem is jöttek fel dolgozni, odalent elejtőztek. Én tartottam magam a szeghez hogy felmegyek. Így én is a Kőbánya-alsóra kerültem csákányozni. Találtam egy kályhacsempét, egyéb töredezett cserepeket, szöget. Nem volt végeredményben semmi extrém. Aljzatot találtunk végülis ami eredménynek volt tekinthető. Utolsó utazás a várbuszon, és ennyi. A várról idén már nem jövök le többet. DÉlután elbúcsúztunk a régészektől, megint maradtunk négyesben. Hát nem tudom hogy, de nem jöt össze a kolostor-romtúra. Nekem se volt nagy kedvem egyedül elcsángálni messzire így csak bejártam a falu utcáit, temetőjét, és ami érdekenske tűnt lefotóztam. Gy és Zs meggyőzték a falugondnokot hogy vigyenek el minket Miskolcra kisbusszal. Este még átmentem lovecskázni a gimisekhez, utána maffiáztunk egyet és lefeküdtem.

Szombat

Reggel korán kelés, a többiek rendbe tették a lakást, győző szétkapta a keróját és 9 körül elindultunk családostól Miskolcra. A Tiszai-pályaudvarnál lettünk kitéve, s inne nvitt el engem a vonat 1400 ft-ért Bp Keletibe. Unalmas volt a vonatút, kb arról szólt hogyan ne haljunk éhen. Még az üres kenyeret is megettük magába. Beérve Bp-re eléggé siralmas volt az állapotom. Nagyon nem tetszett pest. Túl erős lett a kontraszt a zöld kisfalu és a koszos nagyváros között. Egy kézműves fagylaltot elnyaltunk és a Nyugatinál elváltak útjaink. Egy napra jöttem haza, a születésnapomra. Másnapra esett, és nem akartam úgy nekiindulni Moldvába hogy nem voltam otthon.

Végeredményben tartalmasan telt el a ez a regéci hetem is, bár a néprajzolásból megint nem lett semmi, de majd jövőre egyre-biztosabb hogy bejárom a falu házecskáit.