újabb pesten hallottak

Úgy tíz éve történt Olaszországban, hogy találkoztam egy rendkívül szenvedélyes, az olaszos temperamentumot tökéletesen produkáló férfival... Sohasem fogom elfelejteni.

Megettem egy nagy tányér bolognai spagettit és evés közben átlapoztam egy olasz szótárt. Biztos voltam benne, hogy ezzel meg is szereztem azt a nyelvtudást, ami elegendő ahhoz, hogy kimenjek a piacra vásárolni. Hittem benne, hogy kis híjján perfekt vagyok.

Általában nem rajongok a piacokért, meg úgy eleve a vásárlásért, de ha az ember átlényegül szaros túristává, akkor ezt illik tokától bokáig átélnie. 
Az autentikus élményekért pedig félre kell tenni minden olyan beidegződést, ami akadályozza ebben.

A piac hatalmas volt és színes. Végeláthatatlan sorokban zöldséges, gyümölcsös standok, hófehér vásáros kocsikból sajtárusok kínálták portékájukat, és piramisokká felhalmozott fűszerek bódították el illatkavalkádjukkal a tömeget.

A férfi az egyik napszemüvegeket kínáló standnál volt eladó. Nekem nagyon megtetszett az egyik szemüveg, s kíváncsi voltam mennyibe kerül. Ezt meg is kérdeztem tőle a frissen szerzett perfekt nyelvtudásommal:
- Quanto tempo? (mennyi az idő?)
A férfi az órájára nézett és mondott valamit, amit nem értettem ugyan, de pénzről szó sem volt benne.

"Nyilván durva akcentusom lehet - gondoltam magamban - ezért nem érti, amit kérdezek."
Magabiztosan megkérdeztem hát újra, felé tartva a napszemüveget, hogy lássa miről van szó.
- Quanto tempo? (mennyi az idő?)
A férfi megkerülte a standot és miközben egyfolytában beszélt az orrom alá dugta az óráját. 
Csodálozva néztem rá és próbáltam kitalálni, hogy mit akar a hülye órájával.. 
"zárnak, vagy mi? Vagy nem beszél olaszul? Mi van ezzel?"

Nem adtam fel. Mosolyogva néztem a férfira és megkérdeztem tőle újra:
- Oké oké, de quanto tempo?
A férfi elkezdett nagyon hangosan beszélni, meg olaszosan hadonászni, és felváltva kócolta a haját és kopogtatta az óráját a kezén. 
Valamit kérdezett is, amire azt válaszoltam "szí" és elétartottam a szemüveget. 
"Fene se érti ezeket a más kultúrákat, hogy ilyen rituálé kell ahhoz, hogy elárulja, hogy mennyibe kerül ez a hülye szemüveg. De emberére akadt, én végtelenül türelmes vagyok" így megkérdeztem újra tagoltan:
- Hejj Miszter quan-to tem-po?

Ekkor elaszabadult a pokol. A férfi kikapta a kezemből a szemüveget és bevágta a pult mögé, majd üvöltözve utánament, felvette a földről és szenvedélyesen hozzámvágta. Majd hevesen hadonászva azt ordította árrivedercsi és csáó... 
Mellbevágó élmény volt a temperamentuma és azt gondoltam, hogy ilyen idegbeteg állatoknak nem szabadna eladással foglalkozniuk. Megijesztik az ártatlan vásárlókat...

Csak hetekkel később világosodtam meg, hogy mi is történt valójában ott:)