Mondom hogy ááállj, nem áll meg... hiába mondom hogy ááááááááááááááááááállllj!!

Július eleje-próba kerekezés palotára

 

villásfarkú fecske felszállott a levegőbe
nem láttad-e a régi babámat az este
láttam biz én az inaktelki selyem réten
kesely lábú lovát legeltette kötőféken

 

 Kedden egy régóta megígért látogatásra kerítettem sort. 10:30 körül indultam itthonról, beértem Szegedre cirka egy óra alatt, itt elbeszélgettem az időt Eszterrel - ennek is ideje volt már- majd fél kettő fele indultam meg Szőreg felé,ahol újra megálltam mert az útfélen a jouhaasz nyomda tette ki a háromlábút. :) Tökvéletlenül futottam össze Árpáddal.

Deszket elhagyva volt szerencsém találkozni azokkal az idétlen vas oszlopokkal, amik halálát okozták egy deszki bringásnak valamyelyik évben. Tulajdonképpen hasznos célból állítoták ki őket: az autósok ellen hogy ne másszanak fel a kerekesek útjára. Egy részüket felszedték, de az új úton ami Klárafalva felé vigyen, még található rendesen. Jól megnéztem magamnak s tova gurultam. Rekkenő hőségben én állat felpakolva, egy szál atlétába sapkába mentem, megint leégtem... mikor e sorokat rovom már hámlik a hátam :)

Az út a semmibe ez is egy esélyes blogcím lenne, mivel a falu előtt köbö egy-két km errel véget ér az uniós keróút...Hát mivel az otók gyéren jöttek felmentem a 43-asra -ami nem követendő példa. Külön egy piros kerótábla is jelzi h tilos. Nae engem ne mlrdekelt az ilyesmi teljes lóerővel betekertem a faluba és hogy milyen mákom van?? elment mellettem még a rendőrotó is, de nem állt meg huh.

Bent a faluban lementem balra, majd fel a gátra. Vígan fütyörészve megyek az egyébként igen jó minőségű gáton jó kis agyagos föld, előttem is elment már aznap pár kerékpáros lehetett látni a nyomokat a porban. BAlra valahol lent a Maros tűnt el vagy jött elő szeszélyes tekergése szerint. Mikor adódott lejáró a partra magam széjjelnézni, nagyon vadregényes egyébként. Az emberfiának csónakkal lenne kedve belemenni evickélni, vagy a parton nyársalni-sátrazni is jó lenne. SOk horgászhely van, és amit már nem fényképeztem le: sok a szemét. Nem is magyar mind Romániából úszik át. Egy kis öbölszerűségnél ahol egy sziget is van -valahol Ferencszállásnál a víztorony megett- rengeteg pillepalack rontja a part szépségét. De az erdőimádók kialakítottak tűzhelyeket, szemeteshordót, padot-asztalt, nagyon helyesen egy fának támasztva 4-5 nyárs nekitámasztva. Mintha csak beugrottak volna a faluba.

(KÉP)

A partra lépcsők bevájva, kikövezve az aljzat. Ez igen. Tankoltam majd tovahúztam. A keró egyébként odafele jól bizonyított. A gátra többet nem megyek ezt már elhatároztam, csak az említett szigetes részhez szeretnék egyszer viszamenni. Hosszú, sokat kanyarog feleslegesen. Viszont jó volt úgy haladni előre hogy sose unatkoztam: előttem a fehér km jelző oszlopokon vadmadarak riadtak fel és szinte ahogy haladtam úgy szálltak fel egyenként a táj urai kényelmes székükből. Megpróbáltam egyet lencsevégre kapni de túl lassú voltam, így is kis híjján elestem mert még szokatlan az új kormány. Végül es távol voltam azajos főúttól. Ez is egy pozitívuma a gátnak. néha már a láthatár szélén találtam csak meg a kamionokat :)

Kiszombor előtt egy motoros horgász brümögött el mellettem, ezúttal nem mentem le a faluhoz, hanem a gáton maradtam továbbra is. A szántóföldön kiszáradt fa alakúbehajtások kapták el a képzeletemet.

(KÉP)

Végigmentem a gáton, de jut eszembe: egyszer tényleg végig kellene menni rajta: újszegedi Birtalan híd lábától egészen ameddig lehet. Hmmm csábító kaland- egyszer ezt azért csak meg kellene ejteni annak ellenére hogy utálom a gátat.

A makói Maros hídon folytatódik a kerékpárút, mellettem kamionok bőgnek, szél süvít, bámulon a folyót, amit még Romániában láttam. Ennek a forrásához is el kellene egyszer zarándokolni, majd lecsorogni rajta. Szerintem valamelyik évben ezt is megcsinyáljuk.

Evezős kalandtúra végig a Maroson. Belegondolok egyre jobban tetszik.

Makót azért is szeretem mert kerékpárral el lehet jutni mindenhova gyorsan. Az egész város olyan mint egy méhkas. Az emberek busz helyett kerékpároznak. Ez nagyon tetszik. Nem álltam meg sehol, csak egy rövid pillanatra a zenesuli előtt ahol valamikor próbálták belém sulykolni a bociboci tarkát zongorán :)

(kép) az udvaron sokáig ovális alakban faoszlopok voltak leverve egymás mellett lépcsőzetesen. Nekem nagyon tetszett hajó alakra emlékeztetett. Előtte platánsor. Emlékül felszedtem egy kéregdarabkát.

Kifelé haladva Makó külvárosa felé hirtelen egy emléktábla ragadta meg a figyelmem. Sokszor elmentem én itt már autóval, busszal, de eleddig nem vettem észre: Itt született élt Erdei Ferenc. na tessék, ha möszjő Baartth ezt hallaná hogy én milyen ékköveket találok mezei pirospontokat kapnék. Mikor tatámnak említettem, ő csak enyit felelt: ismerte a lányát, meg épp akkor ment haza vhonnan mikor temették Erdeit.

A palotai út most elég forgalmas volt, az útmentén búzaszemek jelezték hogy megint termőtájon járok. Tekerek a romos és elhagyatott tanyák mellett , s egyszer csak arra eszmélek fel hogy te jóég tatám szokott ilyen tempóban tekerni!! Épp hogy csak nem dől el a kerékpár. A gáton ehhez képest száguldoztam, itt meg alig mászok előre. Előttem az úton esőfoltok árulkodtak hogy itt esett az éjjel. Egy gyanús kinézetű alak jött utánam Makóról: megbámult majd leelőzött. Ilyen 5 óra felé értem be palotára. Hullafáradtan, porosan, éhesen, sajgó térdekell,

Palota e hónaptól város lett.Nekem akkor is falu marad. Meglátogattam a rokonokat, és különösen hasznosan próbáltam elütni az időmet: kiolvastam a Lükő-féle Moldvai magyarok kapcsolatait, takarítottam, főztem, letöltöttem, gyerekekre vigyáztam, sőt Krisztián-Bendegúz unokaöcsémet még mosogatásra is rávettem. Citerázni tanultam, mire elmentem már tudtam az Oláhok kezdetűt, az örök Bociboci tarkát, és a Tavaszi szelet. Pár órás gyakorlás. Több időt kellett volna rászánni, mert tetszik nekem ez a fajta muzsika. Készítettem felvételeket ahogy tatám játszik. Áttérve a jelenbe pont ma néztem meg hogy uganúgy kell fújni a harmóniát, mint ahogy lépegetek a citerán. :O váááá

akkor ha jobban figyelek tudok majd rajta több számot is játszni. Egyedül az nem tetszett benne hogy a húrok vágják az ujjamat. Úgy lehet dobok fel jútyúbra citerazenét. Majd meglátom.

Felújították a főszolgabíró házát, le akartam fényképezni mert valami csodásan fest, de elfeledtem...

Egyébként semmi sem változot palotán. Sok a cigány, most már tudjuk azért lettek betelepítve, hogy meglegyen a létszám a városi ranghoz. Ravasz a magyar ,de majd nézhet ha visszafelé fordul a pisztoly csöve. Sok probléma gyökere ez. A jobbik kampányol is rendesen itt is. És szerintem sokan fognak rájuk szavazni, mert itt nagyon elegük van ezekből. Elég gyorsan elteltek a napok palotán, és csak arra eszmélek fel hogy tejóég már péntek van. Voltunk Horgászni is: én fogtam két tenyeres kárászt, a többiek semmit. ÉS mindezt mivel? egy nádpálcás bottal.jeeee én is akarok egy ilyet.

Másnap ez lett az ebéd. Én pucoltam meg a halakat. A varsákban is volt vörösszárnyú, meg egyéb halacskák, volt vagy 10-12. Jó kis esti munka volt a pucolással szenvedni. De az eredmény szemmel látható és hasban tapintható lett.

Ebéd után készülődtem hazafele. Pár órát eltöltöttem még tatámnál, hagymát válogattam az e heti kirándulásra, meg gyakoroltam a citerán. Négy óra magasságában elindultam, megálltam az útszéli kis kápolnánál, mert a tavalyi képeket sikerült letörölni. Makónál sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy puklis lett a belsőm. Túl sok szelet kapott...

Engedtem a kerékből, aztán tovagurultam. Mire a Hídhoz értem már a külsőt vágta tönkre. Szét kellett volna szedni az egészet és belül megkötözni. De nem volt pumpám....

Bementem Kiszomborra, itt a járdán majdnem elütött egy cigány a  Jávával. Drótot akartam keresni vhogy összeeszkábálni. Találtam is az út szélén, össze is drótoltam pár száz méterig jó is volt.

Kérdezősködtem a faluban hogy miképp lehetne eljutni Ferencszállásra, vagy Klárafalvára. Egy kapáló bácsi mondta a tutit: a 43 mellett van egy földút. Ő azon szokott átmenni. Hát jó, kipróbáljuk eztet is. Jó munkát kívánva továbbálltam.Áttoltam a kecskét a főúton, és mire leértem a földútra beütött a túrakrakk: defekt. A Pukli nem bírta tovább... igen  a nagybetűs pukli. Késsőbb megnéztem és lehet hogy az én nagy drótostót tudományom vágta a kétcentis lyukat a belsőbe...

Nem volt mit tenni makacsul haza akartam jutni eltoltem Ferencszállásig a kerót. Útközben próbáltam egíteni magamon ahogy lehetett: a felhalmozott vízkészletemet elkezdtem bedőzsölni. Csak ittam-ittam amíg belém fért. Nehogy már ezt is cipelni kelljen elgondolás szerint. Viszont odabenn egy idő után már ne mfért el és ki kellett mennem a puszta közepin. Árgus szemekkel nézegettem a fákat, bokrokat. Végeredményben nagyon szeretem a tenyérnyi széles leveleket. Legyen elég ennyi. ez a kerótolásos módszer egy órát vett igénybe, és rohadt hangos a főút. Előttem egy köpésre barna mezei füles húzta fel a nyúlcipőt, a csatornában vadkacsák mozgolódtak, az út melletti árokban tán fácánok is lehettek de velük nem volt szerencsém. Utólag megszámolva mindössze 5 km-ert toltam a kecskét.

A falu széléhez érve egy kinn dolgozó idős házaspárral találkoztam. Épp a háztájit gazolták, nem is akartam én ottan zavarni látom hogy munkálkodnak, nem kiabáltam be. De erre tökváratlanul a bácsi szól rám :

-Tán kilyukadt?

-Igen ki! Van pumpája?

-Van.

-Tetszik segíteni?

Erre valami igenleges választ kaptam. Ilyen egyszerű szavakkal végülis kiszabadultam a csávából. A néni kihozta a pumpát, gyorsan szétkaptam a bringát, ekkor már köszöntem illedelmesen, és beszélgettünk, bár én irtó türelmetlen voltam már ekkor is vagy 3 foltot próbáltam feltenni, és vagy túl kicsire sikeredett, vagy elkapkodtam...8 órára állott az idő kb egy órát töltöttem el ezzel hogy rendbe hozam a kerót. A bácsi kitalálta hogy összeköti a lyukas részt egy madzaggal elszorítja...nem jött össze. Már ott tartotak hogy hagyjam itt a bringát, szálljak buszra. Nagyon mondogatták hogy csináljam ezt, de kihoztak nekem egy új foltot, és egy használatlan belsőt. Az utolsó foltozás azonban sikerült. (Mégse vagyok teljesen elveszett ember). Gyorsan helyreraktam a belsőt, felpakoltam, és uzsgyi.

Ekkora már 8 öklök, beborulás, szélfúvás, esteledés. Nagyon rendesek, segítőkészek voltak a szülék, miattam félbehagyták a munkájukat és próbáltak segíteni rajtam. Gondoltam valamit adni kellene nekik, meg tényleg nagyon hálás voltam, gondoltam hogy sajtra nekem nem lesz szükségem, így hát odaadtam nekik a házisajtot viszonzásképpen.

Elmondták nekem hogy lehet bejutni a faluba, és a bácsitól tanultam egy új szóhasználatot: fújjad a szelet a kerékbe :) egyszer tán belátogatok hozzájuk segíteni valamit, nomeg tanulni új dolgokat.

De nekem akkor isszonyú gyorsan el kellett húznom az csíkot. Ferencszálláson és Klárán a járda van leaszfaltozva úgy, hogy szűken két kerékpáros még elfér. Átszáguldás ezen a két termelőfalun, Ferenc és Klára között van egy füves-földút amin elég jól el lehet közlekedni. A gond azonban Klárán volt. Egy erdősávig jutottam el földúton, ott viszont, már semmi sem követi a 43-ast. Szívtam a fogam, de már nem mertem kimenni az útra, sötétedett, tolni semmiképp nem akartam mellény nélkül, hát akkor kerülő a gátra fel. Én állat a fairtók útján indultam el, amit tönkrevágtak, kátyúk meg minden. Hát az árkon és sövényen túl is volt egy jó minőségű út, nosza rajta lepatttantam bele az árokba, ág tördelés áttoltam a kerót a sövényen, és megint száguldás a szélben. A vihar és a sötétség meg sajnos egyre jobban közeledett. A gáton a következő leágazásnál lefele a 43 felé. Kukoricaútvesztőbe kerültem.Képzelj el egy kukoricatáblát, amiben 3 út van...és találd ki melyik lesz a jó. Megérzésem alapján eltaláltam a legjobbat, ami kivezetett a keróútra. Itt már esett az eső, és vakítóan fényszóróztak az úton a gépjárművek. Kb csak azt láttam hogy alattam a keróaszfalt, mellette a gyep. A jobb kezemmel eltakartam a fényeket de így sem volt az igazi. Amitől igazán tartottam az már ne mis a sötét, és az eső, a rendőr és a vaspóznák az út szélén. Se rendőrlajbim, se világításom, ha elkapnak úgy megrántanak hogy nem utazok jövő héten sehova. Na itt volt a kétségbeesés tetőfoka. De ez csak addig tartott amíg beértem Deszkára. Útközben felhívtam öcsémet hogy hívja már fel a deszki barátját és szerezzen már nekem lajbit és lámpát. 10 perc múlva visszahív, lesz minden csak menjek el az utcájukba. Itt már rendesen esett a jéghideg eső, majd mire beszereztem a kellékeket elállt. A házuknál már viccelődtünk, rájuk akartam sózni a hagymát :D Nem kértek belőle :) a lámpákat spárgával kötötük fel a keróra, és kaptam egy közlekedési lajbit :)

villásfarkú fecske felrepült a levegőbe

Itt már fel mertem hívni édösanyámat is hogy megvagyok ne aggódjon éjfél előtt hazaérek. Deszk és Szőreg között ismét túl közel volt az a rohadt főút és nem láttam semmit. Csak a jól begyakorolt módszeremmel láttam úgy ahogy az utat. A nagy feléllegzés Szőregen volt. Innen már királyi úton megyek haza. Az úton egy harcikutyát sétáltatot egy csaj, hát az majdnem nekem ugrott úgy fogta vissza. Szegeden az idióta turisták a kerékpárutat elfoglalták. De nagyon hangulatos a város ilyenkor. De már fáradt voltam fényképezgetni. Csészényi tér-Feketesesas utca, majd ki a Kálvárián. Rendőrótó kétszer is elment itt mellettem. Meg láttam egy hófehér limót is kétszer. Egyszer a nagykörúton, másszor a Dorozsmai úton. A Bajai útat és a Dorozsmát összekötő keróút végtelennek tűnt előttem. A fények annyira távolinak tűntek, de mégis bejutottam. Dorozsmát megint szeresük mert viszonylag ápoltak a keróutak. Felkaptattam az M5-ös felüljárójáraés megint a végtelen érzés jött elő a fényszórókkal az ötös mellett. De hazaértem méghozzá éjfél előtt. Hullafáradtan bekajáltam a tésztát, meséltem öcsémnek hogy jártam majd lefürödtem és ágybadőltem.

Végtelen utakon

járok unalom-

ellen és csakazért.

Mégis beválallom, hogy

halljam: Süvít a szél!!!