Ma elhatároztam  hogy tagja leszek az Erőszakmentes mozgalomnak. Segítek Békejelet szervezni a Dóm téren. Egyébként megrovásban is részesülhetek. nem futottam reggel. Majd holnap. Elszaladt a nap, rosszul is aludtam. elfeküdtem a jobb karom arra ébredtem fel: kiszállt a vér belőle. Olyan gumikar állaga volt az egész karomnak. Bizar volt mit mondjak. Aztán 11 körül felkeltem, majd bevánszorogtam egy találkozóra a Tik elé ezzel a Békés lánnyal. Ezután egy kis netezés-könyvkeresés, hülyülés Noémivel, és már szaladhattam is ki a Márton Áronba órára. A keró jól működik cask az a baj hogy levegő híllyán vannak a kerekek. Egyébként jól szuperál a világítás is meg minden. Ez az egyetlen olyan óra (Nemzetiségiek a Kárpát-medencében)  amit úgy igazán élvezek. Beülök és percek alatt véget is van az órának, közben csupa-csupa érdekes dologról hall az ember. Ha visszagondolok hogy mi történt ezen a napon egy évvel ezelőtt egy kicsit búsulok, de igazából olyan nehéz is felfogni hogy így eltelt egy év. Milyen eredmények vannak mögöttem? mi történt velem egy év alatt? változtam valamit? jobb ember lettem? -elvégre ez lenne a cél életünk során jobbá válni.

Okosabb lettem? Meglehet. Tanultam pár félévet, olvastam pár jó könyvet amit kapásból elsorolok, volt pár nagy élményem, de igazából ijesztő hogy mennyi nap telt el szürkén? Remélem érted mire gondolok. Napok, hetek teltek el úgy, hogy nem tudom mi lényegeset tettem.

Buta embernek érzem magam. Ezzel kapcsolatban van egy elméletem ami vagy igaz vagy nem. Szóval: vannak emberek akik vizsga előtt ijedezik hogy nem tud semmit, meg fog bukni. Mindenkinek van ilyen ismerőse. Általában nő nemű ez az ember de ez nem előírás.

Mikor kijön a teremből akkor mindenki tudtára adja hogy jeles lett!! tapasztalatom szerint velem is történt már meg hogy egy vizsgára rengeteget készültem több napot, és kétségeim vannak azzal kapcsolatban hogy tudok e mindent. Ez a fajta ember tud, tanult, okos.

Van egy másik féle ember, aki nagy vagányan bejön, besétál és gondolkodás nélkül beül vizsgázni. Ez az ember azért teheti meg mindezt, mert azt hiszi hogy mindent tud. Ez a buta ember. Az okos ember tudja hogy nem tudhat mindent. Rengeteg minden van, ami körülvesz minket.

Én egyik sem vagyok, és mindkettő egyszerre. Ez a sematizálás rajta mmegoszlik. Másokra nem is merem alkalmazni, de érdekességként kiirtam magamból.

Hát igen könyvtáréjj van, és én alig töltöttem ki teszteket. Jobb ez így ez az írás valahogy felüdít, könnyebbé válok tőle.

Dehogy a címnek is megfeleljek írok már pár sort eről az eseményről is. Ez a girhes lány azt mondja h halkan a könvtárban. Nos ezen az estén mindenki hangoskodhat. Csodálatos akkusztikája van a Tiknek, a hangok úgy terjednek felfelé h csak na. Odalenn country zenekar játszik, és táncolnak is rája. A könyvtárosok szervezkednek erről lehetne egy kispál számot is írni, mert olyan vicces h ilyenkor az összes könyvtáros annyira lelkes és segítőkész mint soha egész évben. Rossz véleményem van a Tikes könyves nénikkel kapcsolatban. Bár jól tudom nem kéne általánosítani. Volt egy rakás tesztlap, lehetett ásványgyűjteményt nézni, gps-el rohangálni felkeresni elrejtett tárgyakat-na ezt kipróbálta volna, voltak "túrák" de mi későn értünk oda, és már csak tesztezni volt idő. Volt kaja-pia de nem ingyen ám!! Meg volt egy rakat jó ismeretlen csaj is. Nagyon-nagyon sokan voltak egyébként. Volt aki középkori hercegnőnek fényképezkedett, volt állítólag filmvetítés, alkotóműhely meg ilyen embert megmozgató körök.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldnyul.blog.hu/api/trackback/id/tr491013137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.